
A szerbiai népszámlálás első két napján tapasztalt, a magyar kisebbség kárára vétett szabálytalanságokra hívta fel a figyelmet szerdán a VajdaságMa délvidéki hírportál és a Magyar Szó című újvidéki újság.
A VajdaságMa beszámolója szerint az összeírás első két napján a számláló biztosok mintegy 1,5 millió személynek, vagyis a lakosság közel 20 százalékának adatait vették fel. A statisztikai hivatal szerint ez kiváló eredmény. Ezzel együtt szaporodnak a szabálytalanságok is. Egyes helyeken a biztosok az optikai leolvasásra alkalmas fekete helyett, szabálytalanul, csak ceruzával vagy kék golyóstollal voltak hajlandók kitölteni az űrlapot. Az egyik temerini család elpanaszolta, hogy a népszámláló biztos a nemzeti hovatartozásról szóló kérdésnél üresen hagyta a válasz helyét, és csak többszöri felszólításra volt hajlandó beírni a panaszos válaszát. A vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (MNT) temerini küldötte elmondta, több más körzetből is érkeztek bejelentések arról, hogy a népszámláló biztos lebeszélte a panaszost, hogy nyilatkozzon a nemzetiségéről. Két esetben ez sikerrel is járt - olvasható a VajdaságMa írásában. A Magyar Remény Mozgalom (MRM) temerini szervezetéhez is panaszok érkeztek az elmúlt napokban - számol be a népszámlálás körül észlelt szabálytalanságokról a Magyar Szó szerdai száma.
Oláh Róbert
, az MRM ügyvezető elnöke közölte, hogy a népszámlálási biztosok munkájára tett lakossági észrevételeket folyamatosan továbbítják a községi bizottság illetékes elnökéhez. A mozgalom egy beadványt is eljuttatott az illetékesekhez, amelyben felhívják a figyelmet arra, hogy mivel a községben a magyar is hivatalos nyelv, csak olyan összeírókra bízzák a munkát, akik a magyar és a szerb nyelvet egyaránt ismerik. Az MRM felszólította Temerin polgárait, hogy "bátran vallják meg nemzeti és vallási hovatartozásukat, továbbá anyanyelvüket, és figyeljenek oda, hogy az összeíró biztos az űrlapot a megadott válaszok alapján tölti-e ki" - olvasható a Magyar Szó írásában. Szerbiában a lakosság és a családi vagyon összeírása október 1-én kezdődött és 15-én fejeződik be. A népszámlálási adatok első, részleges eredményeit november derekán közlik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.