Sport

Labdarúgás: sima FK-siker Újszentivánon

Labdarúgás: sima FK-siker Újszentivánon

2011. október 17., hétfő
Labdarúgás: sima FK-siker Újszentivánon

Újabb győzelmet aratott a szurkolók csapata a labdarúgó megyei II. osztály hétvégi fordulójában. Ezúttal Újszentivánon jártak sikerrel Hüvös Gábor legényei.

Győztes mérkőzéssel a hátuk mögött érkeztek az egykor rádiótechnikai századáról híres katonai helyőrség csapatához a diszkoszvetősök. Már a találkozó első perceiben látszott, hogy a rutinosabb, képzettebb labdarúgókból álló vendégek a mérkőzés favoritjai, pedig a pirosban pályára lépő hazaiak előtt adott volt a lehetőség a vezetés megszerzésére. Egy bal oldali elfutás után, csak a tizenhatoson belül és ráadásul szabálytalanul tudták megállítani a szentiváni rohanást a vendégek, a játékvezető jogosan a büntetőpontra mutatott.

Brunczvik

azonban résen volt, magabiztosan, kipattanó nélkül védte a tizenegyest. Rövidesen megszerezték a vezetést a vendégek, miután az FK ígéretes tehetségű fiatalját,

Lukácsot

buktatták húsz méterrel a kapuval szemben.

Ács

állt a labda mögé, szabadrúgása pedig védhetetlenül vágódott a felső sarokba (0-1). Ezzel tulajdonképpen a mérkőzés egészére nézve ellőtték puskaporukat a csapatok. A jobbára csak a középpályán folyt a küzdelem, a kapuk egyáltalán nem forogtak veszélyben. Fölényben játszottak Turjánék, de ezt nem tudták gólokra váltani.

Nagy V.

óriásit küzdött a mezőnyben, ereje az első félidő lefújásakor teljesen elfogyott. Helyére a második játékrészre érkezett az NB I-t is megjárt

Kurucsai

, aki agilitásával némi lendületet adott csapata támadásainak. Ennek megfelelően fordulás után a vendég fölény ismét góllá érett - ám ezúttal nem a megszokott módon. Egy kapu előtti kavarodás alkalmával

Túri M.

lábáról a gólvonal mögé hullott a labda,

Kócsó

játékvezető pedig asszisztense segítségével a középpontra mutatott, kétgólosra növelve a vendégek előnyét (0-2). A hosszú sérüléséből felépülő és az eltiltását letöltő Kurucsai góllal térhetett volna vissza, ám az ellene elkövetett szabálytalanság miatt megítélt tizenegyest

Pipicz

kapus kivédte. Cserékkel próbálta

Hüvös Gábor

feldobni csapata játékát, valamennyi padon lévő játékosához bátran nyúlhatott, mert győzelmüket nem veszélyeztette semmi, s a nem túl magas színvonalú találkozón nyújtott teljesítmény elég volt a három pont biztos begyűjtéséhez.

Az FK 1899 Szeged valamennyi vezetője, játékosa, szurkolója gratulál Buchholcz Gábornak, a Tisza Volán SC mesterének, akinek szombaton született meg kisfia.

Labdarúgó megyei II. osztály, 10. forduló:

Újszentiván - FK 1899 Szeged 0-2 (0-1)

Újszentiván, 100 néző. Vezette: Kócsó.

Újszentiván:

Pipicz - Tamási, Túri M., Papp, Suhai, Nyári, Hevesi Á., Csobán, Szalma (Balla 46'), Tóth, Túri B. (Ferling 76')

Edző:

Zseljkó Prajkó.

FK 1899 Szeged:

Brunczvik - Meszes (Lednitzky 85'), Gonda, Dervaderics, Fodor I., Kálmán L., Nagy V. (Kurucsai 45'), Turján, Imre Z. (Herczeg 80'), Lukács (Bakó 65'), Ács (Murányi 70').

Edző:

Hüvös Gábor.

Gólszerzők:

Ács, Túri M. (öngól).

Sárga lap:

Hevesi Á., Balla, ill. Kálmán L., Imre Z.

Ifjúsági mérkőzésen:

Újszentiván - SZEOL-FK 1899 Szeged 1-1

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.