Közélet

Az 1956-os forradalomra emlékeznek Szegeden és környékén

Az 1956-os forradalomra emlékeznek Szegeden és környékén

2011. október 21., péntek
Az 1956-os forradalomra emlékeznek Szegeden és környékén
Október 22-én és 23-án számos ünnepi programot szerveznek Csongrád megyében, melyeken az 55 évvel ezelőtti forradalom és szabadságharc hőseire emlékeznek.

Péntek:

Amint már közöltük, pénteken 12 órakor Szőregen lesz megemlékezés és műsor a helyi Kossuth Lajos Általános Iskolában, majd koszorúzás a Hősök terén lévő emléktáblánál. A szónok Pomogáts Béla irodalomtörténész. Ugyancsak pénteken, 18 órai kezdettel rendezik meg a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség szentesi szervezetének ünnepségét a református templom melletti kopjafánál. Beszédet mond B. Nagy László Csongrád megyei kormánymegbízott.

Szombat:

Szombaton ünnepel Szegeden a Jobbik, a megemlékezésük 16 órakor kezdődik a TIK melletti MEFESZ-emlékműnél. Keresztúri Farkas Csaba, a párt önkormányzati képviselője és Rácz Tibor helyi alelnök lesz a szónok.

Vasárnap:

Vasárnap a szegedi önkormányzat központi rendezvénye 9.45-kor az országzászló ünnepélyes felvonásával kezdődik a Széchenyi téren. Ezt 10 órától koszorúzás ás díszünnepség követi a Rákóczi téri Nagy Imre-szobornál, ahol Szabó Gábor akadémikus, a Szegedi Tudományegyetem rektorának gondolatait hallgathatja meg a közönség. Közreműködik Fekete Gizi Jászai-díjas színművész, Rácz Tibor színművész, a Pavane Táncegyüttes és a Fricsay Ferenc Városi Koncert-fúvószenekar. A városrészi megemlékezések közül a tápéi indul a legkorábban. Itt 9 órakor emlékeznek és koszorúznak az Országzászló-emlékműnél (beszédet mond: Juhász Gyula önkormányzati képviselő). Kiskundorozsmán 10 órakor lesz az ünnepség a Petőfi Sándor Művelődési Házban, ahol Kosik Dénes önkormányzati képviselő szól a jelenlévőkhöz. Közreműködnek az Orczy István Általános Iskola tanulói. Ezt követően a Dísztéren, az 1956-os kopjafánál koszorúznak. Szentmihályon a Móricz Zsigmond Művelődési Házban 14.30-kor kezdődik a megemlékezés Nógrádi Zoltán országgyűlési és Nógrádi Tibor önkormányzati képviselő részvételével. A Kálvária téren vasárnap kopjafát is szentelnek a hősök emlékére. 9 órakor szentmisét tartanak a móravárosi templomban, majd 10 órakor a Kálvária dombnál ünnepi beszédet mond Nógrádi Zoltán országgyűlési képviselő. A kopjafákat felszenteli Balogh József plébános. A szegedi és Csongrád megyei 56-os szervezetek 9 órától koszorúznak és emlékeznek először a Csillag börtön falánál (szónok: Fejér Dénes), majd 9.30-tól a Honvéd téri nemzetőr-emléktáblánál (szónok: Major Attila), illetve a Takaréktár utcai Schvarcz Lajos-emléktáblánál (szónok: Lázár István), 10 órától a Tisza Lajos körúti Danner János-emléktáblánál (szónok: Lázár György), végül 10.30-tól a Dóm téri Kováts József-szobornál (szónok: Galiba Ferenc). A megyei önkormányzat ünnepségét 16 órától tekinthetjük meg a Rerrich Béla téren, ahol Horváth János, az Országgyűlés korelnöke, Fejér Dénes, a Pofosz megyei elnöke és Magyar Anna megyei közgyűlési elnök mond beszédet. Ezután 18 órakor emlékező szentmise lesz a dómban, valamint megemlékezés és koszorúzás Kováts József jelképes sírjánál a Belvárosi temetőben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.