Írjon nekünk

Gazdaság

2014 végére készül el a határig az M43-as autópálya + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/pinyo.jpg

Megjelent:

65 milliárd forintos beruházás keretében épül meg Makótól a Dél-Csongrád megyét tehermentesítő 23 kilométeres szakasz – jelentette be pénteken B. Nagy László kormánymegbízott.

Csongrád megye és Szeged városa szempontjából igen jelentős döntést hozott a kormány csütörtökön – közölte a Csongrád megyei kormánymegbízott. A Makó és Nagylak közötti M43-szakasz átadása 2014 végére várható. Ez megszabadítja majd az érintett településeket az azokat sújtó balkáni átmenő forgalomtól. B. Nagy László arról is beszélt, hogy a 65 milliárd forintos fejlesztést 61 százalékban uniós, 39 százalékban pedig hazai forrásokból fedezik majd. A projekt legnagyobb nyertesei az itteni vállalkozók és lakosok lesznek.

Az új szakasz egyértelműen illeszkedik a román autópálya-hálózathoz, és ezáltal magasabb szintű közúti összeköttetést biztosít majd az erdélyi magyarsággal. A kormánymegbízott szerint 2014-re az Aradot Temesvárral összekötő autópálya is elkészül. A gyorsforgalmú úthálózat bővülése pedig elősegítheti a Csongrád és Temes megye, illetve Temesvár közötti kapcsolatok erősítését, elmélyítését. Aligha kell ecsetelni továbbá annak az előrelépésnek a fontosságát, hogy míg jelenleg 5-7 óra a Temesvár és Budapest közötti út, a beruházások átadását követően ez 3,5 órára csökken…

A Makó és az országhatár között létesülő szakasz kapcsán megtudtuk még, hogy az része lesz az úgynevezett athéni folyosónak is. Kétszer kétsávos, autópálya jellegű autóút épül majd leállósávval, ezen legfeljebb 130 km/h sebességgel közlekedhetnek a járművek.

“Örömteli, hogy a kormány döntése nyomán az érintett települések lakossága megszabadul majd a havi 60-70 ezer átdübörgő kamiontól. Nem mellesleg az autópálya tőkeáramlást is magával vonz, amitől levegőhöz juthatnak a méltatlan helyzetben lévő dél-csongrádi települések” – foglalta össze B. Nagy László.

Hírzóna

Hetvenmillió forintos befektetést kaphatnak magyar startupok

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/pinyo.jpg

Megjelent:

Szerző:

Hardver startupok számára indít közös akcelerációs programot a Tungsram és a Startup Campus, a legjobb projektek 70 millió forintos tőkebefektetést is kaphatnak.

Tovább olvasom

Gazdaság

Két és félszeresére nőtt a termelői piacok száma

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/pinyo.jpg

Megjelent:

Szerző:

Csökkentik a szállításból fakadó környezeti terhelést a termelői piacok.

Tovább olvasom

Hírzóna

Idén klímavédelemre, turisztikai célokra és a külkapcsolatokra fókuszál a megyei önkormányzat

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/pinyo.jpg

Megjelent:

Szerző:

PET-palack-mentes lett a közgyűlés.

Tovább olvasom

Aktuál