Kézilabda: SZKKSE-szezonnyitány a Csorvás ellen

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az előző szezonban 5. helyen zárt a Szeged KKSE női kézilabdacsapata az NB I/B Keleti csoportjában. A nyáron edzőváltás volt, új játékosok érkeztek, a célok is változtak.

Tavaly Dankó Ervin vezetésével a tabella 5. helyére futottak be a dorozsmai kézislányok, majd mesterük az élvonalbeli Dunaújvároshoz szerződött volna, ám az utolsó pillanatban a kontraktus meghiúsult. A csapat elnöksége időközben Farkas Józsefet nevezte ki vezetőedzővé, vele kezdte meg a felkészülést az új arcokkal is bővült együttes.

Szabálytesztelő szivacskézi-torna

Szeptember 18-án 10.30-tól leány szivacskézilabda tornát rendez a Szeged KKSE az U9 korosztály meghívott csapatai számára. A verseny célja az új szezonban bevezetésre kerülő nagyobb pálya és megnövelt játékoslétszám tesztelése

“Több kevesebb sikerrel véget ért a felkészülésünk. Nagyon sok sérültünk volt, emiatt többen kihagytak edzéseket. Bízom benne, hogy azt a munkát el tudtuk végezni, ami alapján sikerrel vehetjük fel a versenyt a Csorvással a szombati nyitófordulóban” – közölte megkeresésünkre Farkas József. A felkészülés során két tornán is részt vett a csapat. Elsőként Orosházán egy négycsapatos tornán, ám két vereséggel távoztak, ami ismerve azt a tényt, hogy csarnokproblémák miatt a lányok csak nyitott edzéseket tudtak végezni a felkészülés elején, nem is meglepő. Ezt aztán pár héttel később, egy hazai rendezésű három csapatos torna megnyerésével sikerült kijavítani, hiszen Veér Vivienék mind a Kisteleki KK-t (28-25), mind a Kecskeméti NKSE-t (43-27) legyőzték.

A játékos mozgás kapcsán korábbi cikkünkben már említettük, hogy hat új ember érkezett: Draxler Orsolya és Dorottya (KSZSE), Karsai Roberta és Dóra (Kiskunhalas), Mocsári Melinda (Kecskemét) és Velky Viktória (Veszprém). A távozók listáját egy, korábban függő név gyarapította, Farkas Alexandra ugyan részt vett a felkészülésben, de rövidesen visszatér Angliába, így rá nem számíthat a tréner, aki a célok kapcsán kifejtette, a korábbinál előrébb szeretne végezni a csapat, ám ez nem lesz könnyű. “A tavalyi 5. helynél előrébb szeretnénk végezni. Nehezíti a dolgunkat, hogy két NB I-es csapat – a Debrecen és az Érd – második együttese is indul a Keleti csoportban, várhatóan nagyon hullámzó teljesítménnyel, hiszen az első csapatból történő visszajátszások lehetősége miatt képesek lehetnek legyőzni a legerősebb ellenfeleket akár idegenben, vagy kikapni a leggyengébbektől is otthon” – fejtette ki a nehézségek okát.

A Szeged KKSE szombat délután 16 órától fogadja a tavalyi 10. Csorvás együttesét, a hazai mérkőzések megszokott helyszínén, a kiskundorozsmai Orczy-iskola tornacsarnokában.

Előző sztori

“Kiplakátolt” Liszt-életmű az Egyetemi Könyvtárban + FOTÓK

Következő sztori

Művészek és írók a Szerb Kultúra Hónapján