Kultúra

Csontváry-kiállítás Szegeden és Szentesen

Csontváry-kiállítás Szegeden és Szentesen

2011. szeptember 23., péntek
Csontváry-kiállítás Szegeden és Szentesen

Csontváry Kosztka Tivadar negyven festménye, köztük a Magányos cédrus és a Római híd Mosztárban is látható majd azon a két kiállításon, amely október közepén nyílik a szegedi és a szentesi múzeumban - jelentette be Fogas Ottó megyei múzeumigazgató pénteken a csongrádi megyeszékhelyen.

A kettős kiállítás címe Csontváry visszatér, mivel a művész élete több ponton is kötődik Csongrád megyéhez, ezen belül Szegedhez és Szenteshez - mondta a muzeológus a tárlat előkészületeiről rendezett sajtótájékoztatón.

Csontváry Kosztka Tivadar

fiatalemberként részt vett az 1879-es szegedi nagy árvíz mentési munkálataiban. Emlékiratai szerint a későbbi festő számára a látott tragédia élete egyik meghatározó élménye volt, amely a víz motívumán keresztül több művében is visszaköszön. A pusztulás megrázó élménye is hozzásegíthette, hogy gyógyszerészi munkáját hátrahagyva a festészetnek szentelje életét. Mielőtt azonban végleg festőnek állt volna, Eszék és a felvidéki Gács mellett Szentesen is dolgozott egy esztendőt patikusként. A pécsi Csontváry Múzeumból és a Magyar Nemzeti Galériából érkező alkotások közül huszonhatot Szegeden, a Móra Ferenc Múzeumban, tizennégyet pedig Szentesen mutatnak be, ezzel is hangsúlyozva, hogy a megyei múzeumi hálózat a központi intézmény mellett még tucatnyi önálló egységből áll - közölte az igazgató.

Fogas Ottó

elmondta, hogy a két hónapos szegedi kiállításra váltott jeggyel a megye bármelyik múzeuma látogatható lesz. A szentesi tárlat belépőjét pedig beszámítják majd a szegedi jegy árába. A biztonsági és műtárgyvédelmi elvárásoknak megfelelően már megtörtént a szegedi Kultúrpalotában a Csontváry-kiállításnak helyet adó kiállítótér átalakítása, melynek leglátványosabb elemeként befalazták az épület ablakait.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.