Közélet

Újra szobra lehet Sissinek Kolozsváron

Újra szobra lehet Sissinek Kolozsváron

2011. augusztus 4., csütörtök
Újra szobra lehet Sissinek Kolozsváron

Vissza kívánja állítani Erzsébet királyné mellszobrát a kolozsvári Fellegvárra vezető egykori sétálóúton levő talapzatra az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kolozs megyei szervezete. A tervek szerint a kolozsvárival egy időben az egykori budapesti szobrot is helyreállítanák.

A 19-20. század fordulóján a Sissi-kultusz jegyében négy azonos,

Stróbl Alajos

szobrászművész által alkotott mellszobrot állítottak fel Budapesten, Miskolcon, Eperjesen és Kolozsváron. A négy szoborból a miskolci maradt a helyén, a többi eltűnt az évtizedek folyamán.

Gergely Balázs

régész, az EMNT közép-erdélyi régióelnöke szerdán sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a kolozsvári szobor újraállításának kivitelezését időszerűvé tette, hogy az erdélyi városban a héten elkezdték a Szamost átszelő Erzsébet híd felújítását - írja a Krónika című kolozsvári és az Új Magyar Szó című bukaresti napilap honlapján. Gergely elmondása szerint a miskolci önkormányzattal együttműködve másolatot készíttetnek a szoborról. Az alkotás negatívja hamarosan Kolozsvárra érkezik, ahol egy helyi művészt kérnek fel a másolat megalkotására. A szobrot egyelőre a Donát úti Makovecz-templom kertjében állítanák fel, mivel a szobor eredeti talapzata rossz állapotban van. Sándor Krisztina, az erdélyi Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a szobor talapzatának restaurálásáról és a Sissi-mellszobor visszaállításáról már egyeztettek két magyarországi ifjúsági politikai szervezet, a Fidelitas és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség vezetőségével. A MIT elnöke elmondta, hogy az új kolozsvári és a budapesti mellszobrot egy időben szeretnék felállítani eredeti helyére. A kolozsvári talapzat helyreállítására városi adakozást akarnak elindítani. "Annak idején a szobor és a park is közadakozásból jött létre és ennek hagyományát szeretnénk feleleveníteni" – fogalmazott a MIT elnöke. Az EMNT nyílt levélben fordult az Erzsébet-szobor ügyében a kolozsvári önkormányzathoz. László Attila, Kolozsvár alpolgármestere a tervekről az Új Magyar Szónak azt mondta, hogy "az EMNT kérése nagyon szép álom, de egyelőre nem kivitelezhető". Hangsúlyozta, a helyi önkormányzat több mint húsz éve dolgozik a Fellegvárnál tapasztalható talajcsúszás megakadályozásán, hogy a Fellegvár újra látogatható legyen a maga teljes pompájában, turistaútjaival, kiépítve és megerősítve a lépcsőrendszert.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.