Gazdaság

Nőtt a szálláshelyek forgalma az első félévben

Nőtt a szálláshelyek forgalma az első félévben

2011. augusztus 9., kedd
Nőtt a szálláshelyek forgalma az első félévben

Az idén az első félévben a kereskedelmi szálláshelyeken a vendégek száma 3,8 százalékkal, vendégéjszakáké 2,9 százalékkal haladta meg az előző évi szintet, a szálláshelyek árbevétele folyó áron 6 százalékkal nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

A belföldi vendégek száma szinte stagnált, csak 0,4 százalékkal nőtt, a külföldi vendégeké 7,7 százalékkal emelkedett az első félévben az előző év azonos időszakához képest. A külföldiek által eltöltött vendégéjszakák száma 5,9 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest az első félévben, míg a belföldi vendégéjszakák száma 0,1 százalékkal mérséklődött. Az első félévében 1 millió 551 ezer külföldi vendég 4 millió 146 ezer vendégéjszakát töltött el a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégek száma 7,7, az éjszakáké pedig 5,9 százalékkal nőtt 2010 azonos időszakához viszonyítva. A kereskedelmi szálláshelyek 2011. január-júniusban összesen 107 milliárd forint bruttó árbevételt értek el, ezen belül a szállásdíj bevétel 57 milliárd forint volt. A vizsgált időszakban a kiadott szállodai szobák bruttó átlagára 14 076, az egy kiadható szállodai szobára jutó árbevétel (bruttó REVPAR) 5994 forint volt. Az első félévben a szállodák szobakihasználtsága átlagosan 43 százalékos volt, ezen belül az ötcsillagos szállodák működtek a legmagasabb, 61 százalékos szobakihasználtsági aránnyal, a négycsillagos házak 49 százalékos foglaltságot értek el. A külföldivendég-forgalom szerkezete továbbra is átalakulóban van. A legjelentősebb küldő országok közül kizárólag az olasz és a német vendégek által eltöltött éjszakák száma csökkent, miközben Ausztriából, az Egyesült Királyságból, továbbá Oroszországból, Romániából, Franciaországból, Csehországból és az Egyesült Államokból érkezők éjszakáinak száma nőtt - közölte a KSH. Magyarország 2011. január 1-jétől fél éven keresztül első alkalommal töltötte be az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét. Az elnökség jelentős turisztikai forgalmat és bevételt generált. Az érkező vendégek fogadására kijelölt - négy-, illetve ötcsillagos - konferenciaszállodákban a külföldi vendégek és az általuk eltöltött éjszakák száma 13, illetve 12 százalékkal emelkedett. Az elnökség keretein belül a külföldről érkező vendégek elsődleges úti célja Budapest volt, a főváros szállodáiba érkező külföldi vendégek és az általuk eltöltött éjszakák száma 10, illetve 8 százalékkal nőtt az első félévben az egy évvel korábbi időszakhoz képest. Az időszak folyamán a kereskedelmi szálláshelyeken 1 millió 677 ezer belföldi vendég 3 millió 749 ezer vendégéjszakát töltött el, a vendégek és az éjszakák száma egyaránt stagnált 2010 január-júniusához képest. A belföldivendég-forgalom 71 százalékát fogadó szállodákban 7 százalékos növekedést regisztráltak mind a vendégek, mind az éjszakák számában. A vendégek körében szintén közkedvelt panzióknál az alacsony vendégforgalom következtében a vendégéjszakák száma 22 százalékkal csökkent. A KSH felhívta a figyelmet arra, hogy az adatok értékelésekor figyelembe kell venni, hogy jogszabályváltozás következményeként egyes panziók minősítése egyéb szálláshellyé változott, amely befolyásolta a kapacitás és a vendégforgalom alakulását. A Balatonon eltöltött éjszakák száma 2011 megfigyelt időszakában mind a külföldi, mind a belföldi vendégeknél 2,3 százalékkal esett vissza. A gyógy-, illetve wellness-szállodák látogatottsága is kedvezőtlen képet mutatott az év első felében. Budapesten a vendégforgalom döntő részét fogadó három-öt csillagos kategóriákban a szobák átlagára január-júniusban 9000 és 31 000, az egy kiadható szobára jutó árbevétel 3600 és 21 000 forint között alakult, mintegy 34-116, illetve 13-79 eurónak felel meg. Júniusban átlagosan 267 forint volt egy euró, ami az első hat hónap átlagában 1 százalékos csökkenést jelent az előző évhez képest - közölte a KSH. Magyarországon 2011. június 30-án a kereskedelmi szálláshelyek száma 2.748 volt, ezen belül 876 szálloda 52 ezer szobával, 979 panzió 11 ezer szobával működött. A szálláshely-szolgáltatást nyújtó vállalkozások a szálláshelyeken júniusban közvetlenül több mint 29 ezer főt foglalkoztattak, ami 1,2 százalékkal alacsonyabb az előző év azonos időszakához képest. A részmunkaidős foglalkoztatás súlya a szállodákban kategóriánként változó, 5-10 százalék között mozog, a kölcsönzött munkaerő lényegében csak a négy-, illetve ötcsillagos egységekben volt jelen, súlya azonban ott is minimális. A szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás ágazat bruttó hozzáadott értéknövekedése lényegesen elmaradt a nemzetgazdaság egészétől, a beruházások hosszú idő óta visszaesnek, csakúgy, mint a foglalkoztatottság. Az áremelkedés az ágazat egészében csak 2,4 százalék volt az első félévben az előző év azonos időszakához képest. A Danubius-részvények árfolyama 2011. első félév végén 3600 forintra csökkent - közölte a KSH.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.