Közélet

Ma sütik a nemzet kenyerét

Ma sütik a nemzet kenyerét

2011. augusztus 20., szombat
Ma sütik a nemzet kenyerét

Ma készül el a nemzet kenyere egy pécsváradi sütőüzemben, a lisztjéhez szükséges búza háromszáz hazai és határon túli magyar lakta helyről érkezett egy, a nemzeti összetartozást erősítő kezdeményezés keretében.

A pékek reggel nyolc órakor bontják ki a liszteszsákokat és látnak hozzá a kenyér dagasztásához. Az öt kilogramm súlyú kenyér és 4-5 ezer cipó elkészítésével a tervek szerint délre végeznek. A kenyeret délután három órakor

Garadnay Balázs

, a Pécsi Egyházmegye püspöki helynöke áldja meg Pécsen a Sétatéren rendezett Szent István-napi ünnepségen. Az eseményen

Páva Zsolt

, a baranyai megyeszékhely fideszes polgármestere mond köszöntőt. A cipókat a helyszínen értékesítik, a bevételt jótékony célokra fordítják, öt tonna liszttel pedig a dévai Szent Ferenc Alapítványt segítik, a szervezet házaiban lakó gyerekeknek sütnek belőle kenyeret. A nemzeti összetartozást, összefogást jelképező nemzet kenyere kezdeményezés

Korinek László

pécsi jogászprofesszortól származik, megvalósításához a búzát a magyarországi megyékből és a környező országok magyarlakta területeiről gyűjtötték be. Elsősorban a határon túlon tapasztalt nagy lelkesedésnek köszönhetően több mint háromszáz helyről összesen tíz tonna búza érkezett, melynek jelentős részét Szigetváron, kisebb hányadát pedig Mohácson, egy rekonstruált 18. századi vízimalomban őröltek meg, majd öntöttek össze ünnepélyes külsőségek között. A nemzet kenyere kezdeményezésben résztvevő, sütést és szállítást végző cégek nem kértek pénzt a közreműködésükért. Páva Zsolt korábban egy sajtótájékoztatón azt mondta: szeretné, ha a város szép példát mutatna összefogásból, és minél többen vennének részt az augusztus 20-i pécsi rendezvényen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.