Sport

Labdarúgás: Kulacsik támadófocit és gólokat ígér

Labdarúgás: Kulacsik támadófocit és gólokat ígér

2011. augusztus 25., csütörtök
Labdarúgás: Kulacsik támadófocit és gólokat ígér

A Szeged 2011 csatárát, Kulacsik Tamást kértük meg, hogy néhány mondatban értékelje csapata NB II-es rajtját, s beszéljen a második forduló esélyeiről is. A támadó szerint már több hadra fogható játékos közül válogathatnak a szolnoki kerethez képest és egy támadószellemű játékkal „pontosan” térhetnek haza Mezőkövesdről.

„Felemás tapasztalatokkal és keserű szájízzel jöttünk el Szolnokról, hiszen két ellentétes félidőt produkáltunk, s így kaptunk ki 1-2-re. Amit az első játékrészben nyújtottunk az ebben az osztályban nagyon kevés lesz. A második félidőben már feltámadtunk, és akár egyenlíthettünk is volna, úgyhogy a csapatban benne van a jó játék, ez már bizakodásra adhat okot” – kezdte az első forduló értékelését

Kulacsik

, aki a legutóbbi, 2006-ban megszűnt második ligás szegedi csapat keretének is a tagja volt. „Összetett dolog, hogy minek köszönhető a döcögős első félidő. Nem volt szerencsés, hogy rögtön az első meccsen egy NB I-ből kiesett csapat ellen kezdünk, a felkészülésre is kevés időnk volt, most állt össze a csapat, jobban össze kell szoknunk. Sok fiatal is szerepelt a kezdő csapatban, többen most játszottak először ebben az osztályban, és kevesen is voltunk: sérültek és rendezetlen játékengedélyek miatt csak 14 hadra fogható focistával utaztunk Szolnokra. Ami még az első félidei gyenge szereplésünknek oka lehetett, hogy túlságosan visszahúzódtunk, mi nem vagyunk olyan masszívak, hogy gól nélkül megússzuk, ha így magunkra húzunk egy Szolnok szintű csapatot” – így a támadó, aki viszont bizakodva beszélt a Mezőkövesd elleni találkozóról. Szerinte egy hasonló nehézségű meccset vívnak majd, mint Szolnokon, hiszen egy összeszokott, erős csapat ellen lépnek pályára, amely tavaly a második helyen végzett a bajnokságban. „Ha tanulunk a Szolnok elleni hibáinkból, és figyelembe vesszük azt, hogy a héten reményeink szerint már az igazolások is rendben lesznek – ráadásul az egyik belső védőnk, Tóth Imre is felépült sérüléséből –, akkor egy kevésbé visszahúzódó felállással, bátran futballozva esélyünk lehet pontot sőt, akár pontokat szerezni” – zárta gondolatait a Szeged 2011 csatára.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.