Gazdaság

A Duna House szerint még csökkenhetnek az ingatlanárak

A Duna House szerint még csökkenhetnek az ingatlanárak

2011. augusztus 11., csütörtök
A Duna House szerint még csökkenhetnek az ingatlanárak

A Duna House szerint felelőtlenek azok a kijelentések, amelyek szerint az ingatlanárak elérték a mélypontjukat; a mostani gazdasági helyzetben bőven benne lehet, hogy még alacsonyabbra ereszkednek az árak, még ha az elmúlt 1-1,5 év tendenciája nagyjából stagnálást is mutat.

A cég közleménye szerint a svájci frank tovább erősödése miatt kettős hatás érvényesülhet a piacon, és egyelőre nem tudni, melyik lesz az erősebb. Az egyik hatás az, hogy egyre több ingatlan kerül "víz alá", vagyis ahol a hitel összege meghaladja a lakás értékét. Ezek az ingatlanok kikerülnek a forgalomból, mert a bankok nem nyelik le a különbséget, viszont a tulajdonosokon egyre nagyobb a teher, amit kezelniük kell. Ennek és a kvótarendszer bevezetésének kínálatot csökkentő hatása van. A másik hatást az váltja ki, hogy sokan vettek fel kisebb svájci frank hitelt, például az ingatlan 25-50 százalékára. Ezek a hitelesek most megjelentek a piacon, hiszen az ő terheik is megnövekedtek, és már nem tudják a részleteket fizetni. Az eladás mellett döntenek, még ha sokat is buknak rajta. Egy szerencséjük van, ha olcsóbb (számukra tehermentes) lakást vesznek majd, akkor azt is nyomott áron tehetik. Ha az ilyen hitelesek megjelenése a piacon a svájci frank árfolyamával együtt nő, lehet árleszorító hatása az idén a Duna House szerint. Az ingatlan franchise hálózat hétfőn publikált adatai szerint júliusban az egy évvel korábbihoz képest 10 százalékkal kevesebb, 6.250 lakás cserélt gazdát Magyarországon. Amíg 2006-ban még 225 ezer volt a lakáspiaci adásvételek száma, addig tavalyra 92 ezerre csökkent a forgalom. Az idén július végéig 42.625 az összesített héthavi adat. Májusban volt a csúcs 6.911 adásvétellel. A tégla építésű lakásoknál csak a belvárosban (V., VI., VII. kerületek) növekedtek mintegy 4 százalékkal az átlag négyzetméter árak, a többi vizsgált területen csökkenés volt tapasztalható, még ha csekélyebb mértékű is, mint a panelek esetében, ahol Budapesten az áresés megközelítette a 10 százalékot. A legnagyobb áresés Budán figyelhető meg, itt az átlagos négyzetméter árak 13 százalékkal csökkentek. ebben a körzetben nagyobb arányban vásároltak felújítandó, vagyis olcsóbb ingatlant, mint az azt megelőző hónapban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.