Közélet

Több melegrekord is megdőlt vasárnap (FRISSÍTVE)

Több melegrekord is megdőlt vasárnap (FRISSÍTVE)

2011. július 10., vasárnap
Több melegrekord is megdőlt vasárnap (FRISSÍTVE)

Vasárnap újabb melegrekordok születtek, a kánikula miatt nőtt a víz- és az áramfogyasztás, az átlagosnál több riasztást kaptak a mentők, a vízi mentőknek azonban a Balatonon nem volt komolyabb esetük, a strandok megteltek.

Csonka Tamás

, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa az MTI-nek elmondta, hogy Túrkevén mérték a legmagasabb hőmérsékletet vasárnap, 39,1 Celsius-fokot, ezzel megdőlt a korábbi, szegedi, 1927-es 37,5 fokos napi országos rekord. Ezen a napon 1942-ben volt a legmelegebb a hajnal, a napi minimum akkor 24 Celsius-fok volt, amelyet Pécsett mértek, éppúgy, mint az új, vasárnap hajnali rekordot 24,4 fokkal. A budapesti július 10-i napi minimumrekord is új: a 2002-ben Lágymányoson mért 23,2 fok után ugyanezen a helyen mérték a fővárosban a legmagasabb: 23,9 fokot. Vasárnap az UV-B sugárzás néhány helyen az országban megközelítette az extrémnek számító 8-as értéket, és hétfőn ennél is erősebb lehet. Ilyen erősségű UV sugárzás mellett már 15 perc alatt le lehet égni a napon, ezért a meteorológusok elővigyázatosságot, naptejet, és árnyékot javasolnak, különösen a gyermekeknek. A mentőkhöz a kánikula miatt az átlagosnál 15-20 százalékkal több riasztás érkezett, de nem történtek drámai események. Az Országos Mentőszolgálat szóvivője,

Győrfi Pál

szerint ez főként annak köszönhető, hogy hétvégére esett a hőség, amikor az emberek inkább árnyékba tudnak menekülni. A hőségben tipikusan ájulásos rosszullétekhez hívják a mentőket, és a legtöbb esetben az érintettek már attól jobban lesznek, hogy a helyszínen az árnyékban lefektetik őket, nincs szükség kórházba szállításra.

Tar Mihály

, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szóvivője elmondta, hogy komolyabb esethez nem riasztották a mentőket a Balatonon. Egy-két gyermek eltűnését jelentették, de őket kis idő múltán a parton megtalálták hozzátartozóik.

Lévai Zsuzsanna

, a Fővárosi Vízművek szóvivője arról számolt be, hogy az átlagosnál több vizet fogyasztanak a hőségben a fővárosiak, de a fogyasztás nem kiugró, a vízművek ennél nagyobb igényt is el tudna látni problémamentesen; nem kell vízkorlátozásra számítani. Az átlagoshoz képest hozzávetőleg 30 százalékkal nőtt a hétvégi fogyasztás, a péntekivel összevetve csökkent, vélhetően azért, mert többen elutaztak Budapestről a hétvégére. A vízművek a budapesti Deák téren működtet vízosztó pontot, ott egy-egy pohár vizet kaphatnak az arra járók a ballonos vízből, félliteres zacskózott vizet osztanak a város több forgalmas csomópontján.

Tari Gábor

, a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító (Mavir) Zrt. vezérigazgatója az előzetes adatok alapján azt közölte: szombaton és vasárnap 5600 megawatt felett volt a napi csúcsteljesítmény, amely, ha folytatódik a meleg, átlépheti a 6000 megawattot is. Az idei rekordot azonban egy téli nap tartja: január 4-én regisztráltak 6465 megawatt csúcsteljesítményt. A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy a villamosenergia-rendszer elegendő tartalékkal rendelkezik, 2007-ben az emlékezetes, helyenként a 40 fokot is meghaladó hőségben az eddigi nyári rekordot jelentő 6320 megawattal is gond nélkül megbirkóztak. A kánikulán az önkormányzatok is próbálnak enyhíteni: a Budapesti Városüzemeltetési Központ szóvivője,

Szűcs Panni

szombati tájékoztatása szerint 25 locsolóautóval éjjel-nappal mossák és hűtik Budapest fő- és tömegközlekedési útjait. Napközben a lakótelepek utcáit, éjjel pedig a főutakat és a tömegközlekedési úthálózatot locsolják. Mind a Margitszigeten, mind a Városligetben megnyitották az összes vízcsapot, ivókutat. Az újpesti önkormányzat pedig mobil párakapukat szerelt fel, amelyeket az Újpest Városközpont metróállomásnál, illetve az újpesti piacnál keddig üzemeltetnek, ezt követően pedig fix párakapukkal váltják fel őket. Pécs belvárosában, ahol szombaton megdőlt az országos melegrekord, szintén párakaput és vízkiosztó helyeket létesítettek. A helyi védelmi bizottság közleményében tájékoztatta a lakosságot a hétfőig érvényben lévő harmadfokú hőségriadóról, a város ivókútjairól, a légkondicionált közintézményekről és helyiségekről. Az ország strandjai megteltek. A hajdúszoboszlói strandon a szombati kánikulában 18 ezren, vasárnap 19 ezren hűsöltek a medencékben - közölte

Czeglédi Gyula

, a Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. elnök-vezérigazgatója. A kánikulára tekintettel a medencéknél megerősített úszómesteri szolgálatot láttak el mindkét napon. A strand területén több helyen párásító berendezéseket is üzembe helyeztek, ahol folyamatosan hűthették magukat a vendégek. A meleg hétfőn már kissé enyhülhet és több helyen záporok, zivatarok is lehetnek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.