Közélet

Több ezer magyar katona nyugszik Szlovákiában

Több ezer magyar katona nyugszik Szlovákiában

2011. július 6., szerda
Több ezer magyar katona nyugszik Szlovákiában

Több ezer, a világháborúkban elhunyt magyar katona földi maradványai találhatók Szlovákia területén, ezért is lenne fontos minél előbb megkötni a szomszédos országgal a hadisírok gondozásáról szóló szerződést - mondta Töll László alezredes, a Honvédelmi Minisztérium (HM) Társadalmi Kapcsolatok és Hadisírgondozó Hivatal vezetője szerdán az MTI-nek.

Az igazgató szerint az erről szóló tárgyalásoknak lendületet adhat, hogy

Lubomír Galko

szlovák védelmi miniszter nemrégiben Magyarországra látogatott, és találkozott

Hende Csaba

honvédelmi miniszterrel. A hivatalos találkozón a szlovák védelmi miniszter ígéretet tett magyar kollégájának, hogy felveti a szerződés kérdését a belügyminiszternek, mert ez a téma Szlovákiában a belügyminisztériumhoz tartozik. Az igazgató elmondta: a két ország védelmi miniszterei 12 év után most találkoztak először, és a hadisírgondozás kérdése is egy évtizede húzódik. Szlovákia ugyanis visszamenőleg azt tekinti állampolgárának, akinek lakóhelye volt az ország mai területén. Így minden magyar katonát, aki a mai Szlovákia területén, beleértve az ország megalakulása előtti időket is, élt és meghalt, szlovák hősi halottnak tekinthetnek. A szlovák tárgyaló fél nem ismerte el a Magyarországgal közös katonai történelmet sem - fűzte hozzá.

Töll László

szólt arról is, hogy Magyarországnak Oroszországgal, Moldovával, Németországgal, Olaszországgal, valamint a szomszédos országok közül Ukrajnával, Szlovéniával és Romániával van hadisírgondozásról szóló megállapodása; Ausztriában ezt a kérdést nem állami szinten kezelik, ezért ott az osztrák Fekete Kereszt egyesülettel működik együtt a HM. A többi szomszédunk közül Horvátország már felvette a kapcsolatot a minisztériummal, Szerbiával előrehaladottak a tárgyalások, Szlovákiával viszont egyelőre nem sikerült megállapodni az egyezmény fenti lényeges részletéről - tette hozzá az alezredes.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.