Sport

Kajak-kenu: soha ennyi érmet nem nyertünk még ifi vb-n

Kajak-kenu: soha ennyi érmet nem nyertünk még ifi vb-n

2011. július 31., vasárnap
Kajak-kenu: soha ennyi érmet nem nyertünk még ifi vb-n

5 arany-, 6 ezüst- és 5 bronz a magyar mérleg Brandenburgban az ifjúsági kajak-kenu világbajnokságon. Szinte alig volt olyan döntő, amelyik után nem állhatott dobogóra magyar versenyző.

Vasárnap délelőtt a 200 méteres döntőkkel folytatódott Németországban az ifjúsági világbajnokság. Minden számban az A döntőben szurkolhattunk magyar résztvevőnek, végül egy arany- és két ezüstéremmel zárta a délelőttöt a válogatott. Világbajnok lett a

Tótka Sándor

,

Hérics Dávid

férfi kajak kettős, ezüstöt nyert

Tótka Sándor

egyesben, illetve

Takács Kincső

a női kenusok között. „Kimagaslott a mezőnyből a Tótka, Hérics páros, több mint egy hajóval nyertek, mondani sem kell, hogy ez 200 méteren mekkora fölénynek számít. Egyesben a német

Liebscher

legyőzte Sanyit, de idősebb és erősebb a magyar ifjúsági olimpiai bajnoknál. Az arany- és az ezüstérem két olimpiai számban így is fantasztikus eredmény a 17 éves magyar kajakostól. Takács Kincső úgy lett második, hogy a rajtnál a szél keresztbe állította a hajóját. A táv végére ledolgozta a hátrányt, ha még lett volna egy-két húzás, akkor megnyerhette volna a versenyt – mesélt a sprintszám magyar érmeseiről

Hüttner Csaba

, utánpótlás kapitány. „

Hagymási Réka

, illetve a Kovács, Horváth páros versenyzésében is benne volt az érem, ezúttal a célfotó nem nekünk kedvezett. Korisnak a legrövidebb távon ez volt a realitás, neki egyértelműen az 1000 a legerősebb távja – folytatta a 200-as döntők értékelését Hüttner Csaba. Szinte hihetetlen, de vasárnap délután 500 méteren minden számban nyert érmet a magyar csapat. Aranyból egy, ezüst- és bronzéremből pedig 3-3 került a gyűjteménybe. Világbajnok lett

Lucz Dóra

kajak egyesben, második a Hagymási Réka,

Takács Tamara

kajak páros, a

Lucz Dóra, Nagy Flóra, Farkasdi Ramóna, Horváth Noémi

női négyes, valamint a

Viola Viktor, Bodonyi András

kenu páros. Bronzérmet pedig

Korisánszky Dávid

(C-1),

Homoki Márk és Bárdfalvi Márk

(K-2), valamint

Tótka Sándor

nyert. Az augusztusi felnőtt vébén is induló Tótka Sándornak ezzel teljes lett az éremgyűjteménye, hiszen három számban indult, arany-, ezüst- és bronzérem is jutott neki. „Óriási eredmény, hogy minden számban a dobogón végeztünk – mondta Hüttner Csaba. Lucz Dóra kiemelkedett a mezőnyből, a rajt után azonnal az élre állt, és végig uralta a versenyt. Dóra leiskolázta a mezőnyt, ráadásul még jövőre is ifjúsági korú lesz. Korisánszky Dávid és Tótka Sándor már nagyon elfáradt az 500-es döntőre, de így is kiadták magukból a maximumot. Az ezüstérmesek közül érdemes kiemelni a Viola Viktor, Bodonyi András kenu kettőst. A diósgyőri srácok még nagyon fiatalok, és hatalmasat küzdöttek a világbajnoki második helyért – mesélte Hüttner Csaba. A magyar válogatott így összesen 5 arany-, 6 ezüst- és 5 bronzéremmel zárta az ifjúsági világbajnokságot (1000 méter: 3 arany, 1 ezüst 2 bronz; 500 méter: 1 arany, 3 ezüst, 3 bronz 200 méter: 1 arany, 2 ezüst). „Soha nem volt ilyen egységes magyar ifi válogatott, ennél több aranyat nyertünk már, de ilyen sok érmet még nem. A női kenu kivételével minden szakág nyert aranyérmet, sőt a férfi kajak kivételével a pontversenyt is megnyertük minden szakágban, így nem csoda, hogy az éremtáblázaton is Magyarország végzett az élen. Ez egy újabb bizonyíték, hogy nagyon erős a magyar kajak-kenus utánpótlás – foglalta össze a brandenburgi eseményeket Hüttner Csaba.

További magyar eredmények 200 méteren:

4. Hagymási Réka (NK-1) 4. Kovács Flóra, Horváth Noémi (NK-2) 5. Korisánszky Dávid (C-1) 8. Takács Attila, Lángi Levente (C-2)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.