Sport

Kajak-kenu: Sikerrel vette eddigi vizsgáit Kárász Anna + FOTÓK

Kajak-kenu: Sikerrel vette eddigi vizsgáit Kárász Anna + FOTÓK

2011. július 13., szerda
Kajak-kenu: Sikerrel vette eddigi vizsgáit Kárász Anna + FOTÓK
A legutóbbi felnőtt és U23-as kontinensviadalokon kiváló eredményeket ért el az EDF Démász Szegedi VE kajakosa, a mindössze 19 éves Kárász Anna. A fiatal tehetséggel kedd reggeli edzése előtt beszélgettünk az egyetemről, vizsgákról és természetesen a kajak-kenuról.– Dunaújvárosi, de a Szegedi Tudományegyetemen tanul. Milyen az élet városunkban? – Dunaújvárosi vagyok, ott is kezdtem el kajakozni 2002-ben, az utóbbi években kenusokkal edzettem. A továbbtanulás és a város miatt jöttem Szegedre. Nem akartam fővárosi egyetemre vagy főiskolára jelentkezni, ezért az SZTE mellett döntöttem, itt gazdálkodás és menedzsment szakra jelentkeztem és nyertem felvételt. Az egyetem mellett a helyi kajak-kenu lehetőségek is motiváltak, hiszen az EDF Démász Szegedi VE remek eredményekkel büszkélkedő sportegyesület, ahol számos kiemelkedő hazai versenyző űzi a sportágat, elég csak Dusev-Janics Natasára vagy Vajda Attilára gondolni. – Hogy mentek a vizsgák? – Jól sikerültek, bár az első félévem könnyebb volt, hiszen több időt tölthettem itthon, be tudtam járni az órákra, a második félévben sokat ki kellett hagynom, de szerencsém van, mert az oktatóim nagyon megértőek és rugalmasak. Egyéni tanrendet a hét féléves képzés során csak kétszer lehet kérni, ezért egyelőre azt még nem kértem ki. Még van három vizsgám, azokat augusztusban csinálom meg. – Voltak más „vizsgái” is, ezek olyan jól sikerültek, hogy gyakorlatilag ön jelenleg a szegedi kajak-kenu legeredményesebb versenyzője a felnőtt Európa-bajnokságon egy ezüst-, az U23-as Eb-n egy bronzéremmel…– Nagyon jó érzés, hogy sorra kapom a gratulációkat, örömmel tölt el a tudat, hogy sokan büszkék rám, de különösebben a gondolattal nem játszottam el, hogy én vagyok most a legeredményesebb. – Milyen világbajnoki szereplésre számít a magyar csapat és a szegedi csapattársak részéről? – Úgy gondolom, elég sok idő áll rendelkezésre felkészülni a kajak-kenu világbajnokságra, korán volt az Európa-bajnokság és a válogatóversenyek is. Az egyértelmű esélyesek mellett az élmezőnybe várom a belgrádi Eb-n elég jól szereplő, a dobogóról alig lemaradó férfi kajaknégyest, valamint kajak egyesben a velem egykorú Dombvári Bence is igen szép eredményeket ér el. A női kajaknégyes versenyét is nagyon várom, mivel a rivális belorusz egység nagyon erős, ráadásul ők folyamatosan négyest készülnek. – Szegeden a Móra Ferenc Kollégiumban lakik. Milyen az újszegedi kollégistaélet? – Szeretek ott lakni, tetszik a környék, és nagyon jó szobatársam van. Néha nehéz persze, hiszen a kimerítő edzések után fáradtan az ember van, hogy nehezen tud egy szobában lakni másvalakivel. Viszont legtöbbször nagyon jó, hogy nem egyedül kell lennem egy lakásban, hanem egy kis közösség vesz körül. Sokat segítenek a mórások, több csoporttársam a kollégium lakója, ez nagy könnyebbség a tanulás szempontjából is. Nélkülük sok mindenről lecsúsztam volna. Sajnos az edzések miatt keveset vagyok a Mórában ahhoz, hogy aktívan részt vehessek a kollégiumi életben, de talán majd a jövőben...

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.