A kínai miniszterelnök budapesti útja előtt néhány nappal Magyarországra látogatott a világ egyik gazdasági központjának számító kínai város, Sanghaj parlamenti delegációja, hogy a kétoldalú oktatási, kulturális és gazdasági együttműködés erősítéséről tárgyaljon – tájékoztatta az MTI-t Ujhelyi István, az Országgyűlés alelnöke kedden, miután fogadta a kínai küldöttséget.
“A fő cél, hogy az oktatási, kulturális és gazdasági együttműködésben Magyarország legyen Kína hídfőállása Európában” – mondta a képviselő, aki az MSZP kínai kapcsolattartásért felelős tagja.
Kifejtette, hogy nemcsak a közép-európai országok, hanem a Nyugat, egyebek mellett Németország, továbbá Spanyolország, Portugália és Görögország is keresi az együttműködési lehetőségeket Kínával. Ebben a versenyben Magyarország akkor lehet sikeres, ha egységes, vagyis minden politikai erő által támogatott és kiszámítható Kína-politikát folytat – hangsúlyozta, megjegyezve, nagy előnyt jelent Magyarország kedvező földrajzi helyzete.
Ujhelyi István elmondta, hogy az Országgyűlés alelnökeként hívta meg a sanghaji parlament (népi gyűlés) vezetőségét. Azt mondta, ilyen magas rangú delegáció régen érkezett Magyarországra az önálló jogosítványokkal rendelkező Sanghajból, és arra is felhívta a figyelmet, hogy Ven Csia-pao (Wen Jiabao) személyében 24 év után először érkezik a magyar fővárosba kínai miniszterelnök.
A 23 milliós népességű, 260 milliárd dolláros hazai össztermékkel rendelkező Sanghaj különleges partnerségi viszonyt alakított ki Szeged városával az utóbbi időszakban, a kínai delegáció – a parlamenti elnök és az őt kísérő 16 tagú küldöttség szerdán Szegedre utazik. Sanghaj a kutatásokban és az innovációban, valamint a kulturális együttműködésben keres magyar partnereket – mondta Ujhelyi István.
Az Országgyűlés alelnöke úgy értékelte, felbecsülhetetlen lehetőség Magyarország számára, hogy a kínai miniszterelnök európai körútján Budapestre látogat és egyezményeket ír alá a magyar kormánnyal.
“Számunkra megbecsülendő, hogy észrevesznek bennünket a nagyvilágban” – mondta Ujhelyi István, hozzátéve, ellenzéki politikusként támogatja a kínai-magyar egyezmények aláírását.
Azzal kapcsolatban, hogy az emberi jogok kínai helyzetét a Nyugat bírálja, az MSZP-s politikus kijelentette: Peking nem szereti a kettős beszédet, értetlenül áll azon országok előtt, amelyek bizonyos ügyekben megfeddik Kínát, ugyanakkor gazdasági előnyökért kopogtatnak az ajtaján. “Én a kölcsönös tisztelet elvét vallom” – mondta Ujhelyi István.