Szórakozás

Spárgafesztivál Öttömösön

Spárgafesztivál Öttömösön

2011. június 10., péntek
Spárgafesztivál Öttömösön

Tizenhetedik alkalommal rendezik meg szombaton a Spárgafesztivált a Csongrád megyei Öttömösön; a szombati rendezvényen a zöldségből szinte minden készül, a levesen túl főzelék, fasírt, sőt még sütemény is - mondta el pénteken az MTI-nek a polgármesteri hivatal igazgatási ügyintézője.

Zagyváné Dósa Rácz Szilvia

elmondta: a sok kulturális program mellett a falu apraja-nagyja a főzéssel foglalkozik majd. Egy részük vadpörköltet készít, mások a spárgás ételeiket versenyeztetik. A nevezések szerint lesz spárgafőzelék, piskótatekercs spárgakrémmel, spárgapuffancs virslivel, sonkával, sajttal, rakott spárga sonkával, hússal, virslivel, spárgás palacsinta, joghurtos spárgasaláta, vitaminsaláta spárgával, spárgával töltött pizza, spárgatorta, töltött káposzta spárgával, spárga baconnel, túrós spárgatorta zöld spárgából, spárgás rétes és rántott spárga is. Az ételeket

Vargáné Dobó Jolán

vezetésével vonultatják fel. A zsűri előtt az íz mellett a külcsín is fontos lesz, így az otthon elkészített ételeket díszesen és ínycsiklandóan kell tálalni. A gasztronómia mellett a kicsik és nagyok egyaránt megtalálják a maguk szórakozását, lesznek ugyanis például táncbemutatók, kisebb koncertek, küzdősport-bemutatók. A kisebbek az ugrálóvárban játszhatnak, kézműveskedhetnek. Emellett egész nap népművészeti vásár, festészeti kiállítások is várják az érdeklődőket. A napot szabadtéri bál és tűzijáték zárja. Akinek megtetszenek a spárgás ételek, akár szakácskönyvet is vásárolhat. Az összeállított gyűjteményben az eddigi évek receptjei mellett már az idei finomságok és néhány hagyományos spárgás étel elkészítési módja is megtalálható. A spárga hazájának is nevezett Csongrád megyei Öttömösön már az ötvenes évek óta termesztik a zöldségfélét. Kezdetben a háztájikban nevelték a népiesen nyúlárnyéknak is hívott növényt, majd egy bő évtizeddel később elindult a nagyüzemi termesztés is - már akkoriban Ausztria volt a fő felvevőpiac. A sok napsütés, az enyhén meszes homoktalaj ideális a spárgatermesztéséhez, igaz, a három-négy aranykoronás földeken nem is nagyon él meg más haszonnövény.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.