Közélet

Megosztozna Szerbia Koszovón Albániával?

Megosztozna Szerbia Koszovón Albániával?

2011. június 1., szerda
Megosztozna Szerbia Koszovón Albániával?

Koszovót fel kell osztani Szerbia és Albánia között - nyilatkozta a NIN hetilapnak Ivica Dačić szerbiai belügyminiszter.

„Háborúval próbáltuk meg védeni Koszovót, nem sikerült. És azért beszélek most a felosztásról, míg nem késő. Ez pedig a két szomszédos ország, Szerbia és Albánia közötti határ korrekcióját jelent” - mondta

Dačić

, aki úgy véli, Szerbia hibát követett el, mert nem tárgyalt Albániával Koszovó ügyében, s hozzátette, „ez az egyetlen reális opció”. Mint mondta, Szerbiának Albánián kívül nem is kellett volna más tárgyalófelet elismernie, s naivitás azt hinni, hogy Koszovó fenn tudna maradni önálló államként, hiszen hamarosan Albániához csatlakozna, mint ahogyan egy esetleges népszavazás után a boszniai Szerb Köztársaság is a Szerbiához csatlakozást választaná, s szavai szerint ez így lenne „normális”, hiszen egy nemzetről van szó. Arra a kérdésre, hogy miért lenne könnyebb Koszovót szétosztani Albánia és Szerbia között, mint Szerbia és a koszovói hatóságok között, Dačić azt válaszolta, hogy azért, mert a koszovói albánok Albánia nemzeti kisebbségét jelentik. Dačić kiemelte, „ezzel nem tud politikai poénokat szerezni”, de nem is akar. Ám mint mondta, Szerbia nem kötődhet mindig csak a múlthoz, mert ha csak a múlt létezik, akkor nincs jövő. A szerb belügyminiszter úgy véli, Pristina és Belgrád párbeszéde nem fogja megoldani a kérdést az EU és az USA álláspontja miatt, s a legtöbb, amit ezzel elérhetnek, az „az észak-koszovói szerbek valamiféle speciális autonómiája lehet”. (Forrás:

Vajdaság Ma

)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.