Írjon nekünk

Sport

Labdarúgás: bajnoki ezüstérmes a KITE-Szeged! + HANG, FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/illesandras.jpg

Megjelent:

Bernáth Péter mesterhármasával legyőzte a KITE-Szeged a jól játszó hazai csapatot a labdarúgó NB III Alföld csoportjában. Mivel az Újbuda ikszelt Tökölön, ezüstérmes a szegedi együttes – ráadásként Bernáth Péter lett az Alföld csoport gólkirálya 16 találattal! A mérkőzést online közvetítettük.

NB III-as szinten takaros kis dabasi stadion fogadta a bajnoki címért versenyben álló KITE-Szeged együttesét a Pest megyei településen, fedett lelátóval, egyik oldalon műanyag székekkel (s vadászlesszerű VIP-tribünnel…), s tiszta, karbantartott pályával.
A cél egyértelmű volt mindkét félnek: az ősszel még az első helyért versengő, ám mostanra a dobogóról lecsúszó hazaiak szép búcsúval szerették volna megajándékozni közönségüket, míg a vendégek győzelmükkel fényesítették volna érmüket, melynek végleges színbe a párhuzamosan zajló tököli meccs is beleszólással bírt. Nem is tétlenkedtek a csapatok, azonnal nagy irammal estek egymásnak, s ennek eredmény már az 5. percben jelentkezett. Nagy Tamás kiugratása után Murányi Kristóf két védő között tört előre, és senkitől nem zavartatva lőtte el a labdát Belecan kapus mellett, 1-0. Szinte pillanatokkal később egyenlíthetett volna a KITE, miután Gahwagit buktatták a tizenhatoson belül, ám Bernáth Péter a büntetőt gyengén rúgva és helyezve a kapufa tövét találta el. A félidő közepén aztán összejött az egyenlítés, miután Bernáth a felsőlécről lepattanó bombája a gólvonal mögé csapódott, 1-1. A félidő második felére meddő mezőnyfölénybe kerültek a hazaiak, de a szegedi védelemmel – melyben kényszerű csereként Nagy András állt be a több csúnya becsúszás után már a kiállítás szélén egyensúlyozó Varga Ferenc helyett – nem tudtak mit kezdeni. A félidőben elterjedt a híre annak is, hogy az Újbuda vezet Tökölön, így a szegedi drukkerek bizakodással nézhettek a második félidő elé.

Fordulás után ez a tény feltüzelhette Brinszky Adriánékat, hiszen valósággal kapujához szögezték az ellenfelet. Az 50. percben ért góllá a blitzkrieg, amikor Bernáth, ezúttal középen hagyta ott a védőjét, s könnyedén helyezett a kapuba Fábri László kapus mellett, 1-2. Ezekben a pillanatokban – de tulajdonképpen végig a mérkőzés folyamán – bajnokként ünnepelte a csapatot a népes szegedi ultratábor. A meccs feszültsége továbbra sem csökkent, gyakran kellett a játékvezetőnek szétválasztania a feleket, de szerencsére komolyabb incidens nem történt. A kedélyeket végül Bernáth hűtötte le, aki köszönt szépen egy labdát Varga Istvántól a jobb szélen és a kapuig gyalogolt vele, s a kapust kicselezve éles szögből a hosszúba gurított, 1-3. Ezután egyértelműen látszott, eldőlt a három pont sorsa. A végjátékban meddő mezőnyfölényben támadtak a hazaiak, s a végig kiválóan játszó Lendvai Krisztián révén pillanatokkal a vége előtt szépítettek, 2-3, s ez is maradt a vége.

Győzelmével a KITE-Szeged megtette amit megtehetett az NB III Alföld csoport bajnoki címéért, ám sorsa nem kezében volt, a találkozó végén az örömmámorba vegyült némi bosszankodás is, mivel a Tököl kiegyenlített és végül 1-1-es döntetlent játszott az Újbudával, így “csak” az ezüstéremmel, illetve Bernáth Péter 16 találattal kivívott gólkirályi címével kell megelégednie az újoncnak.

Rég zárt a szegedi labdarúgás ilyen sikeres évadot!

Szép volt, fiúk!

Labdarúgó NB III Alföld-csoport, 30. forduló:

FC Dabas – KITE-Szeged 2-3 (1-1)
Dabas, Sári-pálya, 200 néző. Vezette: Szűcs (Polyák, Markó).
Dabas: Fábri – Sápi (Bálint 72′), Csáki, Halgas, Danyis, Csendes, Nagy T. (Teiringer 72′), Volenszki (Magyar T. 55′), Körmöci, Murányi, Lendvai. Vezetőedző: Keresztúri András.
KITE-Szeged: Belecan – Varga F. (Nagy A. 26′), Saulic, Batik B., Gellér – Varga I., Laczkó – Kulacsik, Brinszky (ifj. Major 76′), Gahwagi (Huszárik 14′) – Bernáth. Vezetőedző: Major László.
Gólszerzők: Murányi (5′), Lendvai (89′), ill. Bernáth (25′, 50′, 71′).
Sárga lap: Körmöczi (24′), Volenszki (47′), Csendes (84′), Magyar (90′), ill. Varga F. (17′).

Major László, a KITE-Szeged vezetőedzője így látta a találkozót: “Az első gól után kicsit megijedtem, ráadásul megsérült két játékosom is. Aztán sikerült kiegyenlítenünk, fordítanunk, ráadásul hat százszázalékos helyzetet ki is hagytunk. Összességében teljesen megérdemelten nyertük meg a mérkőzést ezen a nagyon szép és kulturált dabasi pályán, nagyon szeretném ha Szegeden is ilyen lenne.”


Keresztúri András, a Dabas mestere értékeli a mérkőzést:


A mai mesterhármasával NB III-as gólkirályi címet megszerző Bernáth Péter rövid értékelése:

Online közvetítésünk:

90′ Magyar kap sárgát utánrúgásért Majorral szemben. És vége a mérkőzésnek! Mivel a Tököl – Újbuda 1-1 lett így második a KITE-Szeged! Szép volt, fiúk!

89′ GÓÓÓL… Lendvai kap remek labdát a szegedi tizenhatosnál és kilövi a kapu közepét… 2-3. Szoros a vége…

84′ Csendes Péter kap sárgát. A második félidő elején állítólag egyenlített a Tököl, ha valóban így van, akkor ezüstérmes a KITE-Szeged jelen állás szerint.

82′ Kicsit lenyugodott a meccs, beletörődni látszik a Dabas az eredménybe.

76′ Többet birtokolja a labdát mos a Dabas, de helyzetük nem alakul ki. Közben az ultrák folyamatosan éltetik a csapatot. Brinszky lejön, ifjabb Major váltja.

72′ Nagy Tamás és Sápi jön le a hazaiaknál, Teiringer és Bálint váltják őket.

71′ GÓÓÓL!!! Varga István ugratja ki középről a jobb szélen Bernáthot, aki egyedül megy a kapura, elhúzza a kapus mellett majd begúrítja a hosszúba! 1-3, Bernáth klasszikus mesterhármasával!

70′ Bernáth a jobb oldalon az alapvonaltól keresztbe Kulacsiknak, a túloldalon betör, középre ad Huszáriknak, a 12 méteres lapos lövést Fábri lábbal hárítja.

67′ Brinszky ugrana ki a félpályán középen, de szabálytalan Halgassal szemben. Belecan a földön, meghúzódhatott. Szerencsére már jól van.

64′ Gellért és Murányit békíti Szűcs sporttárs, majd rögtön utána védővel a nyakán Bernáth tör kapura most jobb oldalról, társak a túloldalon, közelről a kivetődő kapusba lő.

59′ Huszárik szabadrúgása után Brinszky lő a kapusba.

55′ Volenszki sérül meg, helyére Magyar Tamás jön a hazaiaknál.

50′ GÓÓÓL!!! Bernáth kap jó labdát középen, faképnél hagyja a védőjét a tizenhatosnál, és ellövi a kifutó Fábri mellett! 1-2! Nem tudunk változásról a másik meccsen, így jelen állás szerint NB III-as bajnok a Szeged!

48′ Kavarodás a hazai tizenhatoson belül, Brinszky elé kerül a labda, lő 14 méterről, Fábri véd, a kipattanót végül szögletre tisztázzák a hazaiak.

47′ Volenszki szól be a sporinak, kap egy sárgát ő is. Nyom a Szeged az első percekben, de helyzet nem alakul ki, összezár a védelem.

46′ A hazaiak kezdik a második félidőt.

A szünetben Kőszegi Zoltán, Dabas polgármestere adja át a bajnoki trófeát a város U13-as csapatának, amely megnyerte a Pest megyei körzeti bajnokságot. Közben megerősítik a hírt, az Újbuda valóban vezet 1-0-ra Tökölön.

Szünet.

45′ Vége az első félidőnek.

41′ Lendvai nagyon hasznosan játszik a hazaiak bal oldalán, állandóan a leshatáron mozog, ráadásul gyakran nagyon jól játssza meg Murányit, a gólszerzőt.

38′ Lankadatlanok az ultrák a hazai mezőnyfölény ellenére, ezzel inspirálják a hazai pár fős keménymagot is nagyobb buzdításra. Közben kicsit kiszabadul a szorításból a Szeged, ám Nagy András szabadrúgása a jobb oldalon nem vezet helyzetre.

34′ Az első dabasi szöglet, Volenszki beívelését Belecan öklözi ki. Az idításra Nagy András sprintel a jobb oldalon, Fábri jön ki és vetődik rá kisodródva, de még a tizenhatoson belül tartva a labdát.

29′ “NB II Keleti csoport, Keleti csoport, Keleti csoport!” – énekli a szegedi ultratábor… 🙂 Állítólag vezet az Újbuda Tökölön, legalábbis ez a hír járja a lelátón.

26′ Varga Ferenc újabb csúnya belépője újabb lapot érne, megússza a kiállítást… Major mester le is hozza, Nagy András jön. Talán jobb is így…

25′ GÓÓÓL!!! Bernáth iramodik meg a bal oldalon, betör a tizenhatoson belülre és rátűzi, a felsőlécről a gólvonal mögé csapódik le a laszti!

24′ Gellér rúg össze csúnyán Körmöczivel, utóbbi kap sárgát.

21′ Varga István harcol ki szögletet a hazai térfél bal oldalán. Átszáll a túloldalra, visszafejeljük középre, fejről fejre jár, a ma búcsúzó Saulic stukkolja rá aztán a rövidre, szinte a gólvonalról ment a védő…

17′ Bernáth iramodik meg a jobb oldalon, majd elesik a labdában amikor cselezne, Varga robban oda és csúnyán rúgja fel Halgast, jogos a sárga. Elég feszült, paprikás a meccs… Varga Ferinek meg kellene nyugodnia, mert épp az ő oldaláról kaptuk a gólt, kiesése a védelemből nem jönne jól.

14′ Huszárik jön be csereként. Danyis késik le Batik szabadrúgása után Lendvai tizenhatos jobb sarkáról elvégzett szabadrúgásáról a hosszún.

12′ Gahwagi a tizenegyesnél megsérült, sántikál a kispadnál, a spori le is küldi, kényszerű csere jön hamarosan. Hát nem kezdődik jól a meccs a Szegednek…

8′ Kulacsik távoli lövése veszélyezteti a hazai kaput.

7′ Egyenlíthetne a Szeged, miután Gahwagit vágja fel Halgas a tizenhatoson belül, ám Bernáth a nem túl jól elvégzett büntetőt a bal kapufa tövére lövi…

5′ GÓÓÓL… Nagy Tamás ugratja ki a leshatáron Murányit a balösszekötő helyén, nem áll rajta senki, a két védő csak kíséri a támadót, Murányi így senkitől sem zavartatva passzol belsővel a rövid sarokba Belecan hóna alatt… 1-0.

3′ Nagy lendülettel esik egymásnak a két csapat, minimális tapogatózás, egyből belecsapnak a közepébe.

1′ A KITE-Szeged kezdi a mérkőzést Szűcs sípmester jelére.

A mieink kék mez (zöld számmal), fekete nadrág és sportszárban, a hazaiak tiszta fehérben lépnek pályára. Párbajozik a 3-4 fős hazai ultratábor és a 40-50 fős szegedi. A mieink fölénye tisztán hallható és látható…

16.55: Zajlanak a bemutatások, hamarosan kezdődik a találkozó…

16.45: Megérkeztek a szegedi ultrák! Egyelőre többen vannak mint a hazai drukkerek…

16.40: A mi meccsünkkel egy időben kerül sor a másik sorsdöntő meccsre Tökölön. A szegedi bajnoki címhez egy mai Szeged aranyához az is kell, hogy az Újbuda idegenben verse a tökölieket. Az nb3.hu tippjei szerint ma 3-1-re nyer a KITE, viszont iksz lesz Tökölön, vagyis a portál tököli bajnoki címet jósol.

16.35: Mindkét csapat a pályán, a mieink jöttek ki előbb, javában zajlik a melegítés.

16.30: Sok szeretettel köszöntjük Kedves Olvasóinkat Dabasról, ahol a labdarúgó NB III Alföld csoport utolsó fordulójának “éremdöntő” mérkőzése következik a hazai Dabas és a vendég KITER-Szeged között rövidesen.

A csapatbusz a tervek szerint 12.45-kor indul a Felső Tisza parti stadiontól, útközben a szokásos egyszeri kisebb pihenő, séta, kávészünet sem marad el. Major László vezetőedző elmondta, kissé fáradtak a fiúk, vannak kisebb sérülések, de jót tett az elmúlt 24 órai pihenő. Az erőnlétre, az utolsó, nagy erőfeszítésre ma mindenképp szükség lesz, semmit nem bízhat a csapat a véletlenre. Egyértelmű a cél: győzni kell!

Beharangozónk itt olvasható.

Hírzóna

Évet értékelt Prakab Gábor, a szegedi jégkorongcsapat edzője

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/illesandras.jpg

Megjelent:

Szerző:

A csapat a tavalyi évad végén ötödikként zárt, így a legjobb négy közé kerüléssel javított ezen az eredményén.

Tovább olvasom

Hírzóna

Elkezdődött a szegedi atlétikai centrum építése

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/illesandras.jpg

Megjelent:

Szerző:

A tervek szerint az év végére el is készülhet a létesítmény.

Tovább olvasom

Sport

Kihagyhatja a későbbre halasztott olimpiát Márton Anita

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/illesandras.jpg

Megjelent:

Szerző:

Férjével családalapítást terveznek.

Tovább olvasom

Aktuál