Sport

Sousa évi 64 milliót keres majd a Videotonnál

Sousa évi 64 milliót keres majd a Videotonnál

2011. május 17., kedd
Sousa évi 64 milliót keres majd a Videotonnál

A Blikk című napilap szerint Paulo Sousa éves szinten legalább 64 millió forintot keres majd a bajnok Videoton labdarúgócsapatának vezetőedzőjeként.

A székesfehérvári klubnál vasárnap jelentették be, hogy nem hosszabbítják meg

Mezey György

szerződését, és júniustól a játékosként 50-szeres portugál válogatott szakember irányítja a szakmai munkát. A Blikk "bennfentes információk" alapján azt írja:

Sousa

legalább havi 20 ezer euróért (körülbelül 5,4 millió forint) írt alá, korábbi klubjánál, az angol másodosztályban érdekelt Queens Park Rangersnél ugyanakkor ennek a négy és félszeresét kereste (24,6 millió forint). A lap idézi

Szima Gábor

, a Debrecen tulajdonosát is, aki a

pepsifoci.hu

-nak elmondta: korábban a hajdúsági klubnál is felvetődött Sousa neve, ám a szakmai vezetéssel együtt úgy gondolták, kevés az edzői tapasztalata.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.