Nagy Gáspár-emlékkiállítás nyílt a Megyeházán + HANG, FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

no images were found

A Nagy Gáspár költő verseiből és König Róbert grafikusművész linómetszeteiből összeállított tárlatot május 11-éig tekinthetik meg az érdeklődők.

Különleges kiállítás nyílt meg hétfőn a szegedi Megyeháza aulájában. A 2007-ben elhunyt Kossuth-díjas költő, Nagy Gáspár verseit olvashatják, s ezek mellett König Róbert linómetszeteit csodálhatják meg azok, akik ellátogatnak a Rákóczi térre. A hullámzó vizeken kereszt című versciklust az ezredfordulón a grafikusművész tizenkét linómetszete ihlette. König további, Nagy Gáspár halála után készített alkotásait is bemutatják a rendezők egy-egy kapcsolódó költeménnyel.

A Csongrád Megyei ÁMK és a Rendezvényház szervezésében Szegedre érkezett tárlat megnyitóján Savanyu Gergely, a Szegedi Nemzeti Színház színművésze szavalt, s Pintér Lajos József Attila-díjas költő, a kecskeméti Forrás folyóirat szerkesztője mondott beszédet. Amellett, hogy külön megemlékezett a helyi Tiszatáj című lapról, illetve annak nemrégiben elhunyt főszerkesztőjéről, Olasz Sándorról, Pintér Lajos felidézte kortársaihoz, az ugyancsak fiatalon távozó Baka Istvánhoz és Nagy Gáspárhoz fűződő barátságát. A három költő egyszerre indult el művészi útján Kormos István szárnyai, mestersége alatt az 1970-es évek közepén.

A bélbaltavári születésű Nagy Gáspár költői életművének fontos és meghatározó része volt az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékének őrzése és eszméinek felmutatása. Művészi pályája és a szegedi Tiszatáj sorsa egyébként szorosan összefonódott, ami különös ízt kölcsönöz a megyeházi tárlatnak. 1986 júniusában ebben a folyóiratban jelent meg A Fiú naplójából című verse („és a csillagos estben ott susog immár harminc évgyűrűjével a drága júdásfa…”), ami miatt a pártállami vezetés leváltotta a lap szerkesztőit, s bezúzatta a számot is. Ezt követően a Tiszatáj háromnegyed évig nem jelenhetett meg…

A Nagy Gáspár-emlékkiállítás május 11-éig látogatható.


Hallgassa meg Pintér Lajossal készített hanganyagunkat!

no images were found

Előző sztori

Ma a Telinen: Lélektől lélekig

Következő sztori

Vita az atomenergiáról az LMP Zöld Fórumán + VIDEÓ