Sport

Megnyitották a balatoni vitorlásszezont

Megnyitották a balatoni vitorlásszezont

2011. május 14., szombat
Megnyitották a balatoni vitorlásszezont

A balatonfüredi kikötőben felsorakozott vitorlások vezérhajójára, a 115 éves Kishamisra a Himnusz hangjaira felhúzták a nemzeti lobogót szombaton, megkoszorúzták a tó vizét, lövés dördült, s ezzel megkezdődött a 2011. évi vitorlásidény a Balatonon, egyben az év első, szezonindító versenye is, amelyre 187 hajóegység nevezett.

Az idei esztendő az olimpia előtti utolsó év, amikor eldől, hogy részt vesz-e magyar hajóegység a londoni versenyeken - mondta köszöntőjében Straub Elek, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke. Hangsúlyozta, hogy négyezer igazolt vitorlásversenyző van a Balatonon, de e szép sportnak hódolók száma a tízezret is elérheti. Az elnök rámutatott arra, hogy ma már "gazdasági tényezővé" is vált a vitorlázás.

Bóka István

(Fidesz-KDNP), Balatonfüred polgármestere, országgyűlési képviselő megnyitó beszédében a várost a vitorlázás "bölcsőjének és fellegvárának" nevezte. Emlékeztetett arra, hogy

Széchenyi István

1846-ban "erről a füredi sétányról" indította útjára az első balatoni hajót, a Kisfaludy-gőzöst, s innét startolt el 1867-ben az első vitorlás is, amikor megalakult a Balatonfüredi Yacht Egylet. A mai utód, a Yacht Club, az eredményeit tekintve "lassan két évtizede listavezető" a balatoni vitorlásklubok körében - tette hozzá, megjegyezve: szerinte valószínűleg lesznek a londoni olimpián füredi vitorlázók. A polgármester hangsúlyozta, hogy az elmúlt években volt olyan szezon is, amikor öt nagy nemzetközi vitorlásversenyt rendeztek Füreden. A város érdekelt a vitorlássport fejlesztésében, az utánpótlás nevelésében, s jogos igénynek tartja az önkormányzat, hogy a jelenleg állami tulajdonban lévő helybeli vitorláskikötőket megkaphassa tulajdonba - mondta a vitorlabontó ünnepségen Bóka István, aki ezt követően megnyitottnak nyilvánította a 2011. évi balatoni vitorlásszezont.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.