Bulvár

Barátnőjével járt lopni a makói férfi

Barátnőjével járt lopni a makói férfi

2011. május 20., péntek
Barátnőjével járt lopni a makói férfi

Őrizetbe vett a Makói Rendőrkapitányság egy 20 éves helybeli fiatalembert, aki a megalapozott gyanú szerint 15 éves barátnőjével követett el alkalmi lopásokat a településen - közölte Szenti Szabolcs rendőrségi szóvivő.

A fiatalember az elmúlt egy hétben az egyik makói áruház elől vitt el egy kerékpárt úgy, hogy arról a lakatot levágta, majd egy közintézménybe is bement, ahol két dolgozó pénzét és bankkártyáját is eltulajdonította az öltözőszekrényből. Az egyik helyi iskolában is járt, ott a tanulás helyett más elfoglaltságot választott magának, két ott dolgozó tanár pénzét és iratait emelte el a tanári szobából. A makói nyomozók az adatgyűjtés során megállapították, hogy a bűncselekmény-sorozat elkövetéséért az általuk már jól ismert 20 éves fiatalember a felelős, akit tegnap elő is állítottak. Kihallgatása során részletes beismerő vallomást tett. Elmondta azt is, hogy a bűncselekményekben 15 éves barátnője is segítette. Az ügy pikantériája, hogy a nyomozók azt is megtudták, hogy a korábbi elkövetésekből származó okiratokat egy temetőben az egyik sír alá ásta el, így akart tőlük megszabadulni. A 20 éves gyanúsítottat a Makói Rendőrkapitányság lopás, visszaélés készpénzhelyettesítő fizetési eszközzel és visszaélés okirattal bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását. Barátnője szabadlábon védekezhet - közölte a szóvivő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.