Bulvár

14 év börtönre ítélték az idős szatymazi asszony gyilkosát

14 év börtönre ítélték az idős szatymazi asszony gyilkosát

2011. május 13., péntek
14 év börtönre ítélték az idős szatymazi asszony gyilkosát

Tizennégy év börtönbüntetésre ítélte első fokon a Csongrád Megyei Bíróság pénteken azt a férfit, aki meggyilkolt és megerőszakolt egy idős asszonyt.

Az ítélet szerint a 43 esztendős, büntetlen előéletű

Bitó László

2010. április 27-én este a munka után kerékpárjával indult haza, menet közben betért egy kocsmába, ahol megivott 3-4 nagyfröccsöt. Ezután elment a későbbi sértetthez, egy egyedül élő 83 éves asszonyhoz, akit már gyermekkora óta ismert. A férfi beszélgetni kezdett az idős nővel, majd 10-15 perc után úgy döntött, közösülni fog vele. Amikor a sértett hátat fordított neki, a karjával átkulcsolta az asszony nyakát és a földre szorította. A nő megpróbált védekezni és segítségért kiáltani, de a vádlott tovább szorította, arcát öt percen át a földre nyomta, s amikor megszűnt a nő ellenállása, a férfi fajtalankodott az idős asszonnyal. A vádlott a tette után - félve annak következményeitől - bevonszolta a fáskamrába az akkor már csak hörgő sértettet, majd magára hagyta. Az asszony holttestét másnap délután a lánya és a sógornője találta meg. A szakértői vélemény szerint a sértett halálát fulladás okozta, a fojtogatás következtében eltört az asszony pajzsporca, s megsérültek a gége környéki izmai. A vádlottat 2010. május 7-én vették őrizetbe a rendőrök. A tárgyaláson a férfi bűnösnek vallotta magát, s többször is azt mondta, nem tud magyarázatot adni tettére, s nem akarta megölni az asszonyt. Az utolsó szó jogán elmondta, hogy megbánta tettét. A bíróság emberölés bűntettében és erőszakos közösülés kísérletében mondta ki bűnösnek a vádlottat, s ezért halmazati büntetésül tizennégy év börtönbüntetésre ítélte. Az ügyész három nap gondolkodási időt kért, a vádlott és védője enyhítés érdekében fellebbezést jelentett be az ítélet ellen, így az nem jogerős.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.