Sport

Labdarúgás: egyre mélyebb gödörben a SZVSE-Gyálarét

Labdarúgás: egyre mélyebb gödörben a SZVSE-Gyálarét

2011. április 18., hétfő
Labdarúgás: egyre mélyebb gödörben a SZVSE-Gyálarét

Sorozatban ötödik mérkőzését veszítette el a SZVSE-Gyálarét a megyei I. osztályban. Fröhlich Tamásék hiába támadták a végig a nagymágocsi összecsapást, nem tudtak a hálóba találni, a végén pedig büntetett az ellenfél.

Abban a reményben utazott vasárnap Nagymágocsra a SZVSE-Gyálarét, hogy végre sikerül lezárni a negatív szériát, s négy vesztes meccset követően újra a győzelem ízét is sikerül megérezni. A hazai gárda a tizedik, a vendégek – őszhöz képest hatalmasat esve – a nyolcadik helyen várták a találkozót.

Bóka Ferenc

vezetőedző ezúttal többek között

Hegyesi Zsoltot, Simon Istvánt

és

Illés Tibort

is kihagyta a kezdőből, próbált tehát variálni. Mint utóbb kiderült, ezúttal nem vált be a tréner húzása. Az első játékrészben jobbára a vasutasok támadtak, a házigazda védekezésre rendezkedett be, biztosította tehát hátát, úgy igyekezett ellencsapásokba átmenni. A szegedi együttes több helyzetet is kidolgozott, ezeket azonban nem sikerült értékesíteni.

Fröhlich Tamás

egy gyönyörű bombáját

Kovács Imre

kapus tolta fölé, s végül a szünetig csak egy – vélhetően lökés miatt – meg nem adott gólig futotta a vendégek erejéből. A szünetben, illetve a második félidő elején érkezett Hegyesi Zs., Simon és Illés is a SZVSE-be. A játék képe nem sokat változott, továbbra is a látogatók futballoztak kezdeményezőbben, ám játékukból valahogy hiányzott a lendület, az átütőerő. A nagymágocsi alakulat igen lelkesen és fegyelmezetten tette a dolgát, látszott rajtuk, mindent annak rendelnek alá, hogy legalább egy pontot otthon tartsanak. A szegedi helyzetek kimaradtak, s ahogy az a labdarúgásban oly gyakran megesik, a végén büntetett az ellenfél. A 73. percben Fröhlich lágyan ívelt be egy szabadrúgást, amit Kovács Imre elcsípett, s azonnal támadásba dobta övéit.

Ágoston Péter

még vissza tudta bólintani a labdát, ám röviden, a hazaiak ügyesen ugratták ki

Makai Sándort

, aki higgadtan lőtt

Reguli Máté

hálójába; 1-0. A hajrában mindent egy lapra feltéve támadtak a Bóka-legények, s Illés Tibor révén gólt is szereztek – csakhogy a játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot (ezt a döntést igencsak sérelmezte a SZVSE-kispad). Nem sikerült egyenlíteni, így Hegyesiék sorrendben ötödször hagyták el vesztesen a zöld gyepet a bajnokságban. A SZVSE-Gyálarét 34 ponttal továbbra is a nyolcadik helyen tanyázik. A szegediek a következő fordulóban április 23-án (szombaton) 17 órakor a Kiszombort fogadják majd. Előtte még egy komoly feladat vár rájuk: szerdán a SZEGEDma.hu Csongrád Megyei Magyar Kupa nyolcaddöntőjében Mindszenten vendégszerepelnek.

A labdarúgó megyei I. osztály 22. fordulójában:

Nagymágocs SE

– SZVSE-Gyálarét 1-0 (0-0).

Nagymágocs, 150 néző, vezette: Viczián Mátyás.

Nagymágocs:

Kovács I. – Marsovszki, Borbás, Magyar, Farkas, Kovács F., Makai, Rácz, Markovics, Szepesi, Gazsi.

Vezetőedző:

Györgyi István.

SZVSE:

Reguli – Környei, Virág, Ágoston, Csehó Kovács – Márki, Balog, Fröhlich – Dürgő (Simon), Petróczki (Illés T.), Lajkó (Hegyesi Zs.).

Vezetőedző:

Bóka Ferenc.

Gólszerző:

Makai (73') Bóka Ferenc, a SZVSE mestere:

„Nehéz mit mondani ez után a találkozó után, hiszen tulajdonképpen megint magunkat vertük meg. Végigtámadtuk a meccset, ám egy kontrából végül az ellenfél szerezte meg a győztes gólt. Igaz, mi is kétszer a kapuba találtunk, ám a játékvezető ezeket nem adta meg – úgy gondolom, az egyik gólunk mindenképpen szabályos körülmények között esett, a másik vita tárgyát képezhetné. Fiatal csapatom sajnos igen mély szakadékba került, ráadásul szerencsénk sincs, hiszen újból olyan mérkőzésen maradtunk alul, mely nekünk állt. Dolgozunk azon, hogy kimásszunk a gödörből, próbálunk változtatni.”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.