Közélet

Kiköltöztettek csaknem háromszáz embert Gyöngyöspatáról a Véderő tábora miatt

Kiköltöztettek csaknem háromszáz embert Gyöngyöspatáról a Véderő tábora miatt

2011. április 22., péntek
Kiköltöztettek csaknem háromszáz embert Gyöngyöspatáról a Véderő tábora miatt

Kiköltöztettek 276 roma nőt és gyereket Gyöngyöspatáról péntek reggel a Véderő nevű mozgalomnak a településre meghirdetett, katonai alapismereteket oktató tábora miatt - közölte Farkas János, a Roma Polgárjogi Mozgalom országos alelnöke az MTI-vel.

Az egyik szervező közlése szerint a kiköltöztetetteket a csillebérci ifjúsági központban szállásolják el, az autóbuszok már meg is érkeztek Budapestre.

Farkas János

elmondta, hogy a kiköltöztetés reggel 8 órakor, a Vöröskereszt közreműködésével zajlott. Utalt arra, hogy a Véderő a korábbi bejelentés szerint péntektől vasárnapig tartja a harci tábort Gyöngyöspatán. Csaknem 400 rendőr érkezett közben a településre.

Bangó Tamás

, a Bátonyterenyén alakult Együtt a Közjóért Egyesület elnöke, az akció egyik szervezője az MTI-nek azt mondta: a romák saját maguk határoztak arról, hogy kimenekítik a gyerekeket és a nőket, hiszen az útvonal a Véderő táborába a cigánytelepen keresztül vezet, és félnek a fenyegetések miatti atrocitásoktól. Hozzátette, hogy a férfiak mind a településen maradtak, próbálják védeni otthagyott értékeiket - közölte Bangó Tamás. Csaknem négyszáz rendőr tartózkodik Gyöngyöspatán, hogy megakadályozza, a Véderő nevű szervezet péntek délutáni rendezvényére érkezők a helyi cigánytelepen keresztül vonulhassanak át - közölte később Bangó Tamás az MTI-vel. Hozzátette: a rendőrök a romák által lakott településrészt lezárták, és a "félkatonai szervezet" által megvásárolt többhektáros területet is körbevették. Bangó Tamás elmondta azt is, hogy a Heves megyei településre érkezett több országgyűlési képviselő, jelen vannak továbbá aktivisták, jogvédők, nemzetközi segélyszervezetek és több nagykövetség munkatársa is. A csillebérci gyermektábor mellett néhány fővárosi szállodába is költöztettek családokat - közölte a szervező. A gyöngyöspatai roma asszonyok és gyermekek kiköltöztetésről a rendőrség nem tudott, abban nem vettek részt - mondta a Heves Megyei Rendőrkapitányság szóvivője az MTI tudósítójának a helyszínen.

Soltész Bálint

közölte: péntek reggeltől húsvéthétfő reggel 6-ig fokozott rendőri ellenőrzést tartanak a gyöngyösi kapitányság teljes illetékességi területén. A megyei rendőrök mellett a Készenléti Rendőrség emberei is részt vesznek a cigánytelep és a Véderő tábora közötti sáv lezárásában - tapasztalta az MTI tudósítója. A helyi kisebbségi önkormányzat területrendezési-takarítási akciót hirdetett mára, az MTI tudósítója körülbelül 50 embert látott szemetet gyűjteni a cigánytelep környékén.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.