Sport

Hátország: kilencedik helyen zárt az U20-as Szedeák-csapat

Hátország: kilencedik helyen zárt az U20-as Szedeák-csapat

2011. április 18., hétfő
Hátország: kilencedik helyen zárt az U20-as Szedeák-csapat

Összeállításunkban a Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák NB I/A csoportos U20-as csapatának mérkőzéseiről számolunk be. A Nyilas-legények befejezték az alapszakaszt: utolsó hat fellépésük során négyszer is győztesen hagyták el a parkettet, ami a kilencedik helyhez volt végül elegendő.

Nyilas István

együttese a 9. helyen fejezte be a küzdelmeket. A szegedi fiatalok 13 győzelem mellett ugyanannyi vereséget könyvelhettek el, 2235 pontot dobtak, s 2095-öt kaptak. Az alapszakaszt egyébként a T.O.M. Controll-Kecskeméti KSE gárdája nyerte az Albacompot és a Marso-Vagép Nyíregyháza KK-t megelőzve.

A Szedeák együttesének tagjai:

Széll Bence, Jáhni Bence, Molnár Bence, Wirth Ádám, Kardos Ádám, Varga Dániel, Mészáros János,Hájer Ádám, Szabad István, Horváth János, Márok Soma, Rozs Tamás, Zsom Gábor, Varga Zalán, Szarka Dávid, Fodor Ármin, Jójárt Boldizsár, Kéri Tamás. Vezetőedző: Nyilas István. Nyilas István vezetőedző a SZEGEDma.hu-nak így értékelte a bajnoki szereplést: „Ötvenszázalékos mérleggel zártuk a sorozatot, amivel nem vagyok maradéktalanul elégedett. Többször előfordult, hogy buta, lélektelen játékkal rukkoltunk elő, főleg hazai pályán. Ennek a véleményemnek többször is hangot adtam a fiúk előtt. Ezt egyértelműen az edzésmunka számlájára lehet írni. Mivel a két korosztály (junior, U20) nálunk együtt edzett, és sok gyerek mindkét korosztályban játszott, így együtt kell kezelni ezt a kérdést. Hárman foglalkoztunk velük: Bonifert Domonkos, Fodor Péter és én. Sajnos többen csak akkor látogatták megfelelően az edzéseket, amikor én tartottam, mert én jelöltem ki a pályára lépő csapatot. Ezen változtatnunk kell jövőre! De a pozitívumokról is essen szó. A meghatározó junior korú játékosaink az U20-ban is egyre nagyobb szerephez jutottak, és éltek is a lehetőségekkel. Mivel nekünk elsődleges célunk a játékosok nevelése, nem pedig az eredményesség, ezért ez mindenképpen jó jel. Összegezve: lelkiismeretesebb edzésmunkával előrébb végeztünk volna a tabellán, de igazából most ez volt a realitás. Három-négy U20-as kosarasunk stabil tagja a felnőttkeretnek, és ott kopogtatnak a nagycsapat ajtaján a junior korúak is. Ezen az úton kell továbbmennünk, és akkor továbbra is az A csoport legtöbb helyi születésű játékost foglalkoztató csapata marad a Szedeák!”

A 21. fordulóban:

Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák – Factum Sport Debrecen 99-94 (25-22, 22-25, 25-19, 27-28). Legjobb dobóink:

Molnár B. 28/6, Wirth 23/6, Varga D. 15, Rozs 14. Nyilas István: „Rangadó volt a javából. Kis késéssel kezdődött a mérkőzés a felnőttmeccs hosszabbítása miatt. A debreceni csapat a dobogón tanyázott, nekünk pedig, hogy előre tudjunk lépni, fontos volt a győzelem. Talán kicsit lebecsült bennünket a néhol kicsit túlságosan is agresszíven játszó ellenfél. Az első félidőben csak az utolsó percekben tudtunk egyenlíteni. Aztán a fordulópont a harmadik negyed vége, negyedik elején következett be. Ott egy 17-4-es rohammal megfordítottuk az eredményt, és az előnyt meg is őriztük a végéig. Ma szerencsére több jó teljesítmény is volt a csapatban, de a Molnár-Wirth mezőnypáros 51 pontja azért megemlítendő. Gratula a fiúknak!”

A 22. fordulóban:

Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák – Salgótarjáni KSE 137-49 (41-11, 19-15, 35-17, 42-6). Legjobb dobóink:

Wirth 25/6, Széll 22/9, Márok 21, Kardos 13, Varga D. 12, Varga Z. 11/3, Rozs 10. Nyilas István: „Látva az ellenfelet, csak a győzelem volt elfogadható. Azt kértem a fiúktól, hogy vegyék komolyan a meccset, ezzel tiszteljék meg az ellenfelet. Szerencsére mindenkinek tudtam lehetőséget biztosítani. Idénycsúcsot jelentő 88 ponttal nyertük meg a mérkőzést. Azt hozzá kell tenni, hogy az ellenfél az A csoport messze leggyengébb alakulata...”

A 23. fordulóban:

Marso-Vagép Nyíregyháza KK – Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák 102-86 (23-25, 31-17, 25-25, 23-23)

A 24. fordulóban:

Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák – Kis-Rába menti Takarék Soproni KC 108-71 (29-11, 35-21, 21-17, 23-22)

A 25. fordulóban:

Falco-Szova KC – Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák 100-82 (17-15, 33-29, 24-19, 26-19)

A 26. fordulóban:

Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák – Szolnoki Olaj KK 93-57 (23-13, 25-9, 22-23, 23-12)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.