Gazdaság

Díjazták a Gazdálkodj okosan pályázat nyerteseit

Díjazták a Gazdálkodj okosan pályázat nyerteseit

2011. április 3., vasárnap
Díjazták a Gazdálkodj okosan pályázat nyerteseit

A Szegedi Tudományegyetem hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Kara tavaly ősszel második alkalommal hirdette meg Gazdálkodj okosan című pályázatát. A felhívásban közzé tett kidolgozandó témák közül a mezőgazdaság valamennyi ágazatától, a környezetünk védelméig, a témák széles köréből lehetett választani.

Az idén február 16-án lezárult pályázatra 33 értékelhető munka érkezett. A pályamunkákat egyetemi oktatók és szakértők zsűrizték, amelynek végeredményét április elsején délelőtt hirdették ki. Az ország minden részéből pályázók közül heten nyertek a Hódmezővásárhelyen működő ECL akkreditál nyelvvizsgaközpontban felhasználható ingyenes nyelvvizsga lehetőséget. A pályázat harmadik helyezettje,

Hézső Brigitta

lett, aki vajdasági Törökkanizsai Gimnázium tanulója, második lett

Farsang Alexandra

a hódmezővásárhelyi Gregus Máté tagintézmény tanulója, míg az első helyen

Kormányos Szilvia

végzett, aki a Kiskunfélegyházi Többcélú Közös Igazgatású Közoktatási Intézmény diákja. Az első három helyezett 50, 75, illetve 100 ezer forint ösztöndíjban részesült, ezeket sikeres egyetemi felvételük után kapják kézhez a díjazottak.

Horváth József

, a Mezőgazdasági Kar tudományos dékánhelyettese elmondta, örömmel tapasztalták, hogy a tavalyi pályamunkákhoz képest, idén több önálló kutatási és vizsgálati eredményre alapuló munkával találkoztak. Nem is egy komoly innovatív tartalommal bírt, amit a zsűri különösen értékelt.

Bodnár Károly

dékán megerősítette, érdemes ezt a, most már hagyománnyá érlelődött pályázatot minden évben meghirdetni, mert az ország minden részéből jelentkezett diákok színvonalas munkái rávilágítanak arra, hogy a fiatal generációból sokan a mezőgazdaságban látják perspektíváikat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.