Írjon nekünk

Bulvár

A kamionokat búcsúztatták Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Igazi örömünnep minden szegedi számára, hogy teljesült több évtizedes vágya: elkészült a második autópálya, az M43-as, amely kivezeti a városból a tranzitforgalmat – fogalmazott Botka László (MSZP) polgármester a város kamionbúcsúztató ünnepségén, melyet az M43-as autópálya Szeged és Makó közötti szakaszának jövő szerdai átadása alkalmából tartottak vasárnap, a csongrádi megyeszékhelyen.

A polgármester felidézte: a város közgyűlése meghozta azt a rendeletet, mely egy minimális átmeneti idő után, május 15-től kitiltja az áthaladó kamionokat Szegedről.
Magyarországon és Európában is nagyon ritka, hogy egy nagyváros 6-7 év alatt két autópályával legyen gazdagabb. Ez mindkettő nemzetközi közlekedési főfolyosó, mely bekapcsolja Európa gazdasági vérkeringésébe a várost.
A siker titka, hogy a szegediek valódi európai közösséggé váltak az utóbbi években. „Megtanultuk, megértettük, hogy ebben a sokszínű városban, ahol oly sok féle hit, világnézet, vélemény és meggyőződés erősíti egymást, csak akkor lehetünk sikeresek és eredményesek, ha nem ellenséget látunk egymásban. Ha képesek vagyunk megérteni, hogy különbözőségünk ellenére van egy sokkal fontosabb érték, ami összeköt bennünket: ez a város az otthonunk, a hazánk, s az a legfontosabb érték, hogy ez a város tovább tudjon fejlődni”- tette hozzá.
Botka László elmondta: biztos benne, hogy jövő hét közepétől, amikor egyik napról a másikra eltűnik a tranzitforgalom, a városlakók életminősége jelentősen javul majd.
A Szeged és Makó közötti autópálya-szakasz átadása óriási változást hoz Szeged közlekedésében. A csongrádi megyeszékhelyen naponta tízezer jármű halad keresztül, ebből mintegy kétezer kamion, és ezek a jövőben a sztrádát használják.
Az M43-as autópálya Szegedet Makóval összekötő 31,6 kilométeres szakasza az új Tisza-híddal, valamint a sztrádát a régi 43-as úttal összekötő főút építése és korszerűsítése uniós támogatással valósul meg, a projekt teljes költsége 85 milliárd forint, amelynek kétharmadát az Európai Unió fedezi.
A tervek szerint az építkezés továbbhalad, és 2013 májusára készülhet el az M43-as autópálya Makó és az országhatár közötti 23,1 kilométeres szakasza. A tervezett gyorsforgalmi út a 34,6 kilométerszelvénynél kétszer kétsávos autópálya-keresztmetszettel, burkolt leállósávval csatlakozik majd az M43-ashoz. A fejlesztés az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) társfinanszírozásával valósul meg. A beruházás előkészítésére a Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) keretén belül több mint bruttó 3,4 milliárd forint áll rendelkezésre, aminek 15 százaléka hazai forrás, 85 százalékát pedig az ERFA adja.

Bulvár

Megszületett Balogh Zsolt kislánya

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A MOL-Pick Szeged játékosa a Facebook-oldalán osztotta meg az örömhírt.

Tovább olvasom

Hírzóna

Vontatóba rongyolt az autó, a sofőr meghalt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Vontatóval ütközött az autó ennyi maradt belőle.

Tovább olvasom

Bulvár

Ötvenéves frontemberét ünnepli a Tankcsapda!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Ünnepi tankdübörgés!

Tovább olvasom

Aktuál