Közélet

Több mint félszáz egyszerűsített honosítás a szegedi kormányablaknál + VIDEÓ

Több mint félszáz egyszerűsített honosítás a szegedi kormányablaknál + VIDEÓ

2011. március 17., csütörtök
Több mint félszáz egyszerűsített honosítás a szegedi kormányablaknál + VIDEÓ
Több mint félszáz délvidéki és partiumi magyar, köztük határon túli szervezetek vezetői, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke, valamint Pál Károly és ifj. Juhász Bálint, a Vajdasági Magyarok Szövetségének alelnökei adták be egyszerűsített honosítási kérelmüket csütörtökön a szegedi kormányablaknál. „A honosítás számunkra lehetőséget nyújt arra, hogy magyarként megmaradjunk szülőföldünkön” – fogalmazott Pál Károly, aki portálunknak elmondta, hogy türelmesek a délvidéki magyarok, s örömmel várják, hogy magyar állampolgárok lehessenek. „Március 15-e óta a kormányablakoknál is lehetőség van az egyszerűsített honosítási eljárás kezdeményezésére” – mondta a kérelmek beadása előtt B. Nagy László Csongrád megyei kormánymegbízott. A szegedi és hódmezővásárhelyi ügyfélszolgálati irodák munkatársai – szükség esetén akár egyszerre tízen is – nem csupán a kérelmek ellenőrzését és befogadását végzik, hanem részletes felvilágosítást tudnak adni az érdeklődőknek a szükséges dokumentumokról és a honosítási eljárásról is – közölte a kormánymegbízott. „Úgy gondolom, hogy most összeforrunk ismét. Határaink változatlanok maradnak, de a lelki és a kulturális összetartozásnak nagyon fontos lépésénél vagyunk most” – fogalmazott B. Nagy László. A kormánymegbízottól megtudtuk, hogy a hivatal munkatársai hónapok óta készültek már a határon túliak érkezésére, s szerinte ez a munkafolyamat a legfelemelőbb a kormányhivatal eddigi működésében. „A határon túli szervezetek vezetőivel folyamatosan egyeztetünk, hogy ne legyenek problémák például az iratok fordításából vagy eredetiségéből. Így az ügyintézést tehetjük gördülékenyebbé” – tette hozzá.

„Kézzel fogható közelségbe került a haza”

Toró T. Tibor úgy fogalmazott, az egyszerűsített honosítási eljárással „a határon túli magyarok számára az eddig valahol a magasban vagy a szívük mélyén őrzött haza leköltözik a földre, kézzel fogható közelségbe”. Nemcsak szülőföldünk és országunk, hanem úgy tűnik, hazánk is lesz – mondta a politikus. A határon túli magyarok immár nem pusztán lélekben, értékrendjükkel és kulturálisan tartoznak hazájukhoz, az állampolgárság erős közjogi köteléket is teremt – hangsúlyozta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke. „Ha nem egy jelmondat és üres szlogen marad az, hogy varrjuk össze azokat a szálakat, melyeket Trianon elszaggatott, s valóban egyesítjük a régiót, akkor mi magyarok, akik eddig Románia nyugati részében kisebbségi közösséget alkottunk, többségiek leszünk. Ez minőségi változást is jelent, s nemcsak közérzetünk szempontjából” – fogalmazott Toró T. Tibor. A Vajdasági Magyar Szövetség ügyvezető alelnöke, Pál Károly közlése szerint a határon túli magyar közösségek közül eddig legnagyobb számban és arányban a délvidékiek éltek a kedvezményes honosítás lehetőségével. Szavai szerint a vajdasági magyarok számára fontos, hogy a kormányhivatalok ügyfélszolgálatain is benyújthatják kérelmüket, mivel a külképviseleteken a jelentős érdeklődés miatt jelenleg már csak decemberre kérhetnek időpontot. Mindegyik leszakadt országrészben mások a körülmények és a lehetőségek Pál Károly szerint, aki úgy látja, hogy Szerbiában olyan szerencsés helyzetben vannak, hogy a magyarok élni akarnak azzal a lehetőséggel, hogy a nemzet részévé váljanak, méghozzá anélkül, hogy ehhez el kelljen hagyniuk szülőföldjüket. „A szerb állam, mely valamilyen módon ezekben az években éli meg saját Trianonját, pozitívan viszonyul ehhez a lehetőséghez, amelyhez a vajdasági magyarok most hozzájutottak. Tudni kell, hogy minden szerb, aki nem az országban él, könnyen megkaphatja a szerb állampolgárságot, továbbá a vajdaságban velünk élő horvátok vagy románok is minden probléma nélkül megkaphatják saját anyaországuk állampolgárságát” – ismertette a helyi sajátosságokat. „Kisgyermekként magyar állampolgár voltam, amire mindig szeretettel gondoltam, így nőttem fel. Nagyon sokat jelent számomra, hogy ismét megkaphatom az állampolgárságot” – mondta el portálunknak a temesvári Koncsag Rozália. Családjának többi tagja is élni fog ezzel a lehetőséggel, hiszen mindhárom gyermeke magyar iskolában tanult, fontos számukra magyarságuk. Toró T. Tibor családjával érkezett a szegedi kormányablakhoz. Felesége, két nagykorú gyermeke, a bátyja háromtagú családja, s apósa is most nyújtotta be kérelmét Szegeden. A határon túli szervezetek vezetőitől megtudtuk, hogy Délvidéken és Erdélyben egyaránt folyamatos az érdeklődés, s mindkét országban türelmesek az emberek, nem veszi el a kedvüket az sem, hogy hónapokat kell várniuk arra, hogy benyújthassák honosítási kérelmüket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.