Bulvár

Szabadlábon a gázoló

Szabadlábon a gázoló

2011. március 2., szerda
Szabadlábon a gázoló

Szabadlábon védekezhet mától az a férfi, aki hétfőn egy budapesti buszmegállóban várakozó emberek közé hajtott gépjárművével. A baleset következtében hárman életüket vesztették, egy ember életveszélyes, kettő súlyos sérüléseket szenvedett – írja a Magyar Nemzet Online.

Három emberéletet és számos személyi sérülést okozott az a furgon, ami hétfő délután a Soroksári úton lévő buszmegállóban várakozó emberek közé hajtott. A gyanúsított hétfő délután Budapest IX. kerületében haladt gépjárművével, amikor ismeretlen okból felhajtott az úttest jobb oldalán lévő 24-es villamos végállomásánál lévő buszmegállóba, elütve az ott várakozókat. A férfi az előzetes meghallgatások alapján pár másodpercre aludt csak el a volánnál, ez is elég volt azonban a tragédiához.

Skoda Gabriella

, a Fővárosi Főügyészség szóvivője úgy nyilatkozott az MTI-nek: a VI–VII. kerületi ügyészség nem kezdeményezi a gyanúsított előzetes letartóztatását, mert a kényszerintézkedés elrendeléséhez szükséges feltételek – álláspontja szerint – nem állnak fenn. A rendőrség előző nap közölte: javasolták az ügyészségnek, hogy kezdeményezze a férfi előzetes letartóztatását a bíróságon. Tájékoztatásuk alapján a férfi elismerte felelősségét a balesetben, ellene a rendőrség kettőnél több ember halálával végződő közúti baleset gondatlan okozásának magalapozott gyanúja miatt indított eljárást. (Forrás:

Magyar Nemzet Online

)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.