Közélet

MSZP-nap Szegeden: Mesterházy-Gyurcsány összeborulás (FRISSÍTVE) + VIDEÓ, FOTÓK

MSZP-nap Szegeden: Mesterházy-Gyurcsány összeborulás (FRISSÍTVE) + VIDEÓ, FOTÓK

2011. március 30., szerda
MSZP-nap Szegeden: Mesterházy-Gyurcsány összeborulás (FRISSÍTVE) + VIDEÓ, FOTÓK
Az MSZP az LMP-vel együtt nem vesz részt az alkotmányozásban. A szocialisták e helyett országjáró körútba kezdtek, úgynevezett részországgyűléseket tartanak különböző helyszíneken. Kazincbarcika után szerdán Szegeden találkoztak az MSZP politikusai és szimpatizánsai. A tanácskozás 10 órakor kezdődött az IH Rendezvényközpontban, 14.30-kor pedig az utcára vonultak az ellenzékiek. Mesterházy mellett Gyurcsány is beszédet mondott. „Holnap Szegeden leszek, ott tartjuk a következő részországgyűlésünket. Aki tiltakozik az Alkotmány lecserélése miatt, aki továbbra is köztársaságban szeretne élni, és aki szabadnak akarja érezni magát ebben az országban, az jöjjön! Várom, várjuk!” – olvashatták Mesterházy Attila keddi felhívását ismerősei a Facebookon. A SZEGEDma.hu is ellátogatott a rendezvényre, ahol folyamatosan frissülve számoltunk be arról, hogy az MSZP parlamenti frakciója hány különböző oldalról tudja megközelíteni ugyan azt a két témát: az alkotmányozást és az önkormányzatiság veszélybe kerülését. A részországgyűlést követően a frakció több helyszínre vonult ki városszerte, hogy a szimpatizánsaival aláírassa petícióját. A központi utcai megmozdulás a Klauzál téren volt, ahol Mesterházy felhívta maga mellé a pulpitusra Gyurcsány Ferencet szimbólumaként a párton belüli egységnek. A közelmúltban önjáróvá vált MSZP-s politikus beszédet is mondott, melyben ő is nagy baloldali egységről szónokolt.

Gyurcsány Mesterházy mellett, vagy fordítva?

14.30: A gyűlésen részt vevő politikusok és aktivistáik az utcára vonultak, Szegeden több helyszínen is találkoznak az emberekkel a szocialisták, s gyűjtenek aláírásokat az alkotmány védelmében született petíciójukhoz . Az esemény fő helyszíne a Klauzál tér volt, ahol Botka László a mintegy 200-300 MSZP-szimpatizáns előtt is elmondta, hogy szerinte elveszik az emberektől az önkormányzatisághoz való jogot, ami nélkül nem létezhet demokrácia. Mesterházy Attila, ahogy reggel a gyűlésen, úgy itt is elsütötte azt a poént – célozva Schmitt Pál körüli helyesírási sajtóügyekre –, hogy "Szeged a második állomása (két 'l'-el) a részországgyűléseinknek". Ez után a reggeli beszédéből szemezgetett az utca emberének is. Elmondta többek között, hogy a Fidesz arra törekszik, hogy leváltsa a Magyar Köztársaságot, és az MSZP nem legitimál egy ilyen alkotmányt. Majd maga mellé szólította Gyurcsány Ferencet a tömeg gyűrűjéből, mondván ezzel is szeretné bizonyítani, hogy nincs vita közöttük, majd hozzátette, hogy az MSZP alternatívát állít a politikai porondon, hogy 2014-ben "elzavarják ezt a kormányt". "A bal oldalnak nem változott a célja, időnként szenvedhet vereséget ugyan, ez benne van a pakliban, de a cél az közös" – mondta az egykori miniszterelnök, aki azt kifogásolta, hogyan kerülhetett ki az alkotmányból a munkához való jog, hiszen a munkát ne csak követeljük az emberektől, hanem biztosítsuk is nekik a lehetőségét. Gyurcsány szerint az önkénnyel barátkozó miniszterelnökünk 20 éves fiatal demokráciánkat igyekszik lebontani. 13.30:Ujhelyi István, Botka László és Mesterházy Attila sajtótájékoztatón foglalta össze a gyűlésen érintett témákat. „A szocialista párt nem fogadja el a centralizációt, az autonómia szűkítését, az elmúlt 20 év hagyományait tartjuk követendőnek az önkormányzatiság tekintetében. Határoztunk arról, hogy megvizsgáljuk a kötvénykibocsátást is, melyben főleg a fideszes önkormányzatok jártak élen” – fogalmazott Mesterházy. Botka szerint probléma, hogy nem tartalmazza az alkotmány az önkormányzatiságot mint alapjogot, a kormányhivataloknak törvényességi ellenőrzés helyett törvényességi felügyeletük lesz, amit a politikus aggályosnak tart, ahogy a gazdálkodás korlátozását is. Újságírói kérdésre, hogy felveszik-e az MSZP-s képviselők fizetésüket, miközben nem vesznek részt a parlamenti vitában, Mesterházy úgy felelt, hogy csak az alkotmányozásban nem vesznek részt, más napirendi pontok tárgyalására bemennek. 13.10: Vége a részországgyűlésnek, ami egy utcai MSZP-s demonstrációval folytatódik: 14.30-kor lesz a központi kitelepülés a Klauzál téren.

Önkormányzatiság megerősítése és a kötvénykibocsátások

13.06: Szavazás következik. A kabinet által kidolgozott állásfoglalásról voksolnak, ami lefekteti többek között azt is, hogy a magyar demokrácia alapja az önkormányzatiság. A képviselőcsoport állásfoglalását a képviselők egyhangúlag elfogadták. Szavaztak arról is, hogy a kötvénykibocsájtásokkal kapcsolatban indítsanak vizsgálatot. 12.58: A zárszók következnek. Lamperth Mónika kabinetvezető hat pontban foglalta össze mi a probléma azzal, ha a Fidesz az önkormányzatiságot fel akarja számolni. Szerinte most többek között totális hatalomkoncentrációról van szó. „Egy neohorthysta, naftalinszagú, járásokra, vármegyékre szabdalt világba egy baloldali soha nem kívánkozik vissza. A Fidesz szándéka az, hogy a központi hatalom jusson el az emberekhez, ezért csorbítják az önkormányzati rendszer jogait” – emelte ki. Varga Zoltán országgyűlési képviselő elmondta, hogy sok szolgáltatás nem megfelelő szinten fog eljutni az emberekhez, ha kiveszik azokat önkormányzati kézből. „Nem igaz, hogy az önkormányzatok rossz gazdák. Semmivel sem lesz olcsóbb, ha állami szerveken keresztül történik majd az irányítás bizonyos területeken” – szögezte le. 12.47: Garai István Levente képviselő az egészségüggyel kapcsolatban kifejtette, hogy az összes ígérete a porba hullott 2011-ben, mikor a Fidesz kormányra került, majd felsorolta az előző kormány ezen ágazatban elért sikereit. Füvesi Sándor képviselő egy nyelvtörőt szavalt el, érzékeltetve, hogy Orosháza fideszes többségű testülete 10 percben szabta meg a feltehető kérdések időkorlátját, majd azt mondták, hogy ha több kérdést akarnak feltenni, beszéljenek gyorsabban. Majd hevesen beszélt az Orosházát vezető "őrült társaságról" és annak tetteiről. 12.36:Nyakó István képviselő a kistelepülések, az 1000 fő alatti falvak mindennapjairól beszélt, kiemelve, hogyha a Fidesz megcsonkítja az önkormányzatiságot, az ezeknél a helységeknél egyenlő lesz az eutanáziával. E települések polgármesterei közvetlenül segítenek a lakosok mindennapjaiban, szociális, közigazgatási problémáikban. „El a kezekkel a kistelepülési önkormányzatoktól, polgármestereiktől! Vagy cseréljenek velük egy napot és megtudják, hol lakik a magyarok Istene!” – hangoztatta. 12.26:Miklós Attila Békéscsaba polgármestere elmondta, hogy a szóbeszédekkel ellentétben a Fidesznek van programja, ami a megfélemlítésre, a kisemmizésre, a közigazgatás szétverésére irányul. Deszk első embere Király László egyetért elődjével abban, hogy a kormányzó párt program nélkül nyerte meg a választást. "Nem azt kell megmondani, mi a rossz az alkotmánytervezetben, hanem hogy mi az, ami hiányzik belőle" - fogalmazott. 12.17:Harangozó Tamás képviselő a titkosszolgálatok, közalkalmazottak, köztisztviselők megfigyelésének a lehetőségét nevezte problémásnak. Ki hiszi azt el, hogy a korrupció elleni harc része a megbízhatósági vizsgálat? Ez a politikai tisztogatás előkészítése. Fogl András Kiskunmajsa MSZP-s alpolgármestere saját települése gazdálkodásának példáin keresztül beszélt a fideszes vezetésű helyiségben tapasztalt kaotikus állapotairól, és a politikai tisztogatásokról. 12.05:Puhár László Békés megyei MSZP-s politikus szemfényvesztési folyamatról beszélt, szerinte félrevezetnek minket, majd polgármesterként Elek gazdálkodását hozta példának, mint hitel nélküli települést. „Forrás nélkül minimális jogköröket akarnak az önkormányzatoknak biztosítani csak, mint amilyen a szociális feladatok megoldása, vagy a kutyaoltások beadása” – hangsúlyozta. Szirbik Imre, Szentes polgármestere szerint a gazdaság alapelve a kiszámíthatóság, ma ez hiányzik az országban. Ha pedig az önkormányzatiságot csorbítják, elveszik az önrendelkezést a gazdálkodásból is, csökken az iparűzési adó, de a fejlesztési hitelek megmaradnak.

Tóth: a politikai indulatok alkotmánytervezete

11.50: Steiner Pál képviselő a hatalom hármas szétválasztásáról beszélt (amihez kis segítséget kapott a széksorokban ülő képviselőtársaitól). „A közigazgatásban az a veszély, hogy a politika áthatja a teljes államigazgatást, ez pedig az önkényhez vezet. Ez settenkedő diktatúra. Mindenhez, amihez hozzányúl a kormány arról az tűnik ki, hogy valamilyen módon beleszólni kívánnak mindenbe, lassan a hálószobánkba is beférkőznek, és várom már, hogy a terrorelhárítás mellett a gondolatrendőrség is felálljon” – fogalmazott. Tóth József a XIII. kerület polgármestere a politikai indulatok alkotmánytervezetének nevezte az új alaptörvényeket, majd részletesebben sorolni kezdte azokat a példákat, melyeket aggályosnak talál az alkotmányban. 11.35: Kozma József a szocialisták szegedi elnöke arról szólt, hogy az új Duna-stratégia programhoz kapcsolódóan lesz számos lehetősége az önkormányzatoknak az építkezéseikhez, fejlesztéseikhez. 11.30: A viták következnek, a párt politikusai szólnak hozzá a témához. Ipkovics György, a párt szombathelyi elnöke a kistelepülések önkormányzatiságának fontosságáról beszélt. 11.25: „Az önkormányzatiság egyike az európai alapértékeknek. Az új kormány legalább fél évig semmilyen népszerűtlen lépést nem tett. Most pedig az önkormányzati autonómia drasztikus felszámolását is megteheti, ennek minden jogi lehetőségét megteremtette már. Bízom benne azonban, hogy nem maradhat fenn a mai modern Európában egy olyan rendszer, aminek egyetlen célja a hatalom, egy politikai erő évtizedekre történő bebetonozása” – hangzott el. 11.15:Forgács Imre, egyetemi docens, a Bajnai-kormány egykori párton kívüli minisztere sorolta szakmai felvetéseit az Orbán-kormány tetteivel kapcsolatban. Szerinte az most a tét, hogy Magyarországon felszámolódhat-e a jogállamokra jellemző demokratikus rendszer. 11.08: Botka szerint a kormány azzal indokolja az önkormányzati rendszer átalakítását, hogy a magyar államadósság jelentős részéért az önkormányzatok helytelen gazdálkodása a fellelős. „20 ezer milliárd az ország államadóssága, ebből az önkormányzati szektorra eső 1000 milliárd, azaz 5 százalék” – emelte ki. Azt javasolta a szocialista politikus, hogy vizsgálják meg a megyei önkormányzatok és a megyei jogú városok hitelfelvételét. Szerinte a legeladósodottabb városok élmezőnye mind fideszes vezetésű. "A Fidesz megteremti az alkotmánnyal a lehetőséget arra, hogy felszámolja az önkormányzati rendszert, melynek védelme mindenkinek a közös ügye. Mi attól félünk, hogy a közszolgáltatásokat nem fogja tudni működtetni egy központi rendszer" - szögezte le.

Botka az első szocialista polgármester

11.00: „A demokrácia alappillére az önkormányzatiság. A Fidesz alkotmánytervezetének benyújtásával és egyéb intézkedéseivel látszik, hogy az önkormányzatiság veszélyben van. Nem szerepel az alapjogok között, hogy a magyaroknak joga van az önkormányzatisághoz. Joggal feltételezzük, hogy ez direkt van, korlátozni akarják az önkormányzatiságot” – mondta Botka, aki szerint három csapás mentén tervezi ezt a Fidesz: korlátozni akarják az önkormányzatok szabad döntéshozatali jogát, közigazgatás helyett politikai igazgatást vezetnének be, jelentősen korlátozni kívánják az önkormányzatok önálló pénzügyi gazdálkodásának jogkörét. Aggályosnak tartja, hogy törvényességi felügyeletről beszél az új alkotmány, ami a polgármester szerint arra utal, hogy a szabad döntési jogát megvonja a kormány az önkormányzatoktól. „Kormányra kerülésünk után azonnali hatállyal visszaállítjuk, hogy párthovatartozás nélkül végezhessék a köztisztviselők a munkájukat, és ne lehessen őket kirúgni” - mondta ezt a köztisztviselők azonnali elbocsájtásaival kapcsolatban. 11.50: A térség MSZP-s sikereinek sorolásával kezdte beszédét Botka László, a párt megyei elnöke, Szeged polgármestere. "Én nem az utolsó, hanem az első szocialista polgármester vagyok az országban" - szögezte le, hozzátéve, hogy ők az egyedüli váltópárt, és lefestette, hogy a következő választásokon a szocialisták adnak majd új alternatívát. 10.45: A IH Rendezvényközpontban végzett kiváló munkájáért mondott köszönetet Ujhelyi István Boros Gyulának, akit szerinte méltatlanul váltott le a szegedi közgyűlési fideszes és jobbikos többsége. 10.40: Mesterházy szerint téves az alkotmányozás iránya is. Le akarják váltani a Magyar Köztársaságot. Nemcsak a választókat verik át, hanem kettős beszédet használnak. Külföldön a Gyurcsány- és Bajnai-kormány tetteivel dicsekszenek. Ráadásul valahogy rosszul sikerül a fordítása a külföldiek számára. A pártelnök elmondása szerint azokat a pontokat nem fordítják le, amikkel gond van, ez csalás és a csalásért bukás jár. „Többek között ezért is mondta azt az MSZP, hogy nem vesz részt az alkotmányozásban, ezt megmondtuk előre. Ez az alkotmány egy olyan politikai rendszerváltást készít elő, ami az országot a múltba fordítja” – mondta Mesterházy, aki a Fidesz politikusait is hiányolta a helyszínről, itt vitába szállhatnának. A pártelnök szerint csak jogi legitimációja lesz az alkotmánynak, társadalmi és politikai nem. Semmilyen társadalmi konszenzust nem tükröz. A kormány önkormányzatisághoz való hozzáállását is kritikával illette a politikus. Nem lehet olyan politikát támogatni, ami jogi lehetőségeket vesz el az önkormányzatoktól és gazdaságilag is gyengíti azokat. Az önkormányzati autonómiát erősíteni kell. 10.30: Mesterházy először a kormány egyéves munkáját kritizálta. Elmulasztott lehetőségek időszakának nevezte az elmúlt egy évet. „Az Orbán-csomag nem szól másról csak megszorításokról. Az egymillió munkahely ígérete szerint ebben az évben 100 ezerrel kellene több állásnak lennie, most 93 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma. Két hét alatt lesz közbiztonság - ígérték, de hónapról hónapra romlik. Az is elhangzott, hogy több pénzt kap minden terület, ehhez képest nemhogy több forrást kapnának az önkormányzatok, hanem kevesebbet. Az egészségügynek, oktatásnak, szociális területnek is több pénzt ígértek. Semmilyen reformba, strukturális átalakításba nem kezdtek bele, az Orbán-csomag csak elvonásokról szól, pusztán pénzbehajtás” – hangzott el. A pártelnök szerint rossz irányba halad az ország, amit elrontanak a kétharmados többségükkel az nehéz lesz vissza csinálni. 10 óra: Megkezdődött a gyűlés. A szocialisták teljes vezérkara képviselteti magát a helyi baloldali politikusokkal kiegészülve. A pulpituson Nyakó István a párt szóvivője, Göndör István képviselő és Ujhelyi István, az országgyűlés alelnöke foglal helyet, előbbiek a részországgyűlés jegyzői, Ujhelyi pedig a levezető elnök. Mesterházy Attila pártelnök beszédével kezdődött az ülés.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.