Sport

Janics Natasa gyermeket vár, kihagyja a szegedi világbajnokságot

Janics Natasa gyermeket vár, kihagyja a szegedi világbajnokságot

2011. március 17., csütörtök
Janics Natasa gyermeket vár, kihagyja a szegedi világbajnokságot

Janics Natasa állapotos, a háromszoros olimpiai bajnok kajakozó szeptemberre várja első gyermekét, így kihagyja az augusztus 17. és 21. között sorra kerülő szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságot. Csütörtöki sajtótájékoztatóján a 18-szoros világbajnok versenyző ugyanakkor hozzátette, szeretne ott lenni a 2012-es londoni olimpián és ennek tudatában folytatja a felkészülését. A szegedi vb-n a szurkolók így is találkozhatnak Janiccsal - akinek férje, a bolgár Andrian Dusev, egyben edzője is -, ugyanis ő lesz az esemény háziasszonya.

"Másfél hónapja készülök vízen egy fiatal csapattal, igaz, a maximális teljesítménnyel én már nem tudok beszállni, de amikor iramokat megyünk, még ott tudok lenni" - nyilatkozta a 28 éves

Janics

. - Naponta legalább húsz, de inkább negyven kilométert kajakozom, addig leszek a vízen, amíg az állapotom engedi." A 2004 után tavaly is az év legjobb hazai női sportolójának minden segítséget megad a Magyar Kajak-Kenu Szövetség, klubja, az EDF Démász Szeged, illetve a szegedi világbajnokság szervezőbizottsága. "Kvalifikációs világbajnokság lesz az idei, bízunk benne, hogy a női csapatunk a maximális kvótaszámot szerzi meg, az olimpiai helyekért pedig 2012-ben lehet majd harcolni. Natasa mindent meg fog tenni ezért, mi pedig maximálisan támogatjuk úgy, hogy eközben anyai kötelességeinek is eleget tudjon tenni" - mondta

Schmidt Gábor

, a szegedi esemény szervezőbizottságának vezetője, a szövetség főtitkára.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.