Írjon nekünk
Nemzeti Konzultáció

Kultúra

Hódítanak a lélekbúvárok a Bookline toplistáján

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

A februári toplista élmezőnye szinte teljesen lecserélődött, az első öt helyen egy kivétellel hazai szerzők műveit olvashatjuk, az öt kötetből három pszichológiai kérdéseket boncolgat – írja az InfoRádió.

Az első helyen egy többszerzős könyv, Bagdy Emőke, Koltai Mária, Pál Ferenc és Popper Péter A belénk égett múlt, elengedés, megbocsátás című kötete szerepel. A második Ugron Zsolna Úrilányok Erdélyben című regénye, harmadik pedig Ortner Gerlinde Gyógyító mesék című kötete lett. A negyedik helyen tartja magát a januári lista élmezőnyéből már ismert Lélekrágcsálók című válogatás szintén Popper Pétertől, őt pedig Grecsó Krisztián új regénye, a Mellettem elférsz követi.

A teljes lista az InfoRádió honlapján olvasható.

(Forrás: InfoRádió)

Tovább olvasom

Közélet

Hamarosan nyit a megújult Móra Ferenc Múzeum

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Az utolsó simításokat végzik.

Tovább olvasom

Hírzóna

A szegedi templomokba is beköltözik az orgonák éjszakája

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A Filharmónia Magyarország jóvoltából.

Tovább olvasom

Kultúra

Vadászgörényt sétáltatott egy „gróf” Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Komédiások lepték el a Széchenyi teret.

Tovább olvasom

Aktuál