Közélet

Fasorcserék: eltűnhetnek a Fő fasori platánok?

Fasorcserék: eltűnhetnek a Fő fasori platánok?

2011. március 30., szerda
Fasorcserék: eltűnhetnek a Fő fasori platánok?
Városunk védett fáit tíz évente felülvizsgálják, ha indokolt, újakat vesznek a listára. Az áprilisi közgyűlés elé már előterjesztés készülhet a felülvizsgálati anyagból. A tervet készítő cég szakvéleménye szerint több védett fasor teljes cseréje indokolt, mivel nagy részben elöregedtek a fák. A civilek nem értik, hogy mégis milyen többletet ad a védelem, ha egészséges fákat is ki lehet vágni. Védetté nyilvánított természetvédelmi emlékek és területek természetvédelmi értékvizsgálatáról és kezelési tervéről tartottak nemrég egyeztető megbeszélést civilekkel és azokkal a magántulajdonosokkal, akiknek területén védett fák lesznek, vannak. A terv felülvizsgálja a már védett területeket, parkokat, fasorokat is. Ez hozzávetőlegesen a városban 19 fasort és 16 területet érint, illetve 20 egyedi fákkal beültetett ingatlant. Ezen kívül a Maty-ér, a Vadaspark, a Holt-maros és a Füvészkert esetében lesznek védett részek. A következő közgyűlésen pedig már előterjesztés is készül a felülvizsgálat anyagából.

Védettségre javasolt terek, parkok fái

Várkert-Mórapark és Roosevelt tér, Dugonics tér, Erzsébet-liget, Széchenyi tér, Rerrich Béla tér, Aradi vértanúk tere, Honvéd tér, Mátyás tér, Kolozsvári tér, Szent Rókus tér, Kálvária tér, Partfürdő, Mars tér, „Palánk” Szent Borbála tér, illetve a Maty-ér, Vadaspark, a Füvészkert és a Holt-Maros.

Letarolnák a Gogol és a Hajnóczy utca fáit is?

A megbeszélés során a tervekből kitűnt, hogy annak készítője, a Tájrajz Tájépítész Bt. szakvéleményt is adott több fasorról, ahol várható, hogy hamarosan elöregednek a fák, s a javaslat az, hogy e fasorok teljes cseréje indokolt. Lefordítva ez azt jelenti, hogy a páratlan szépségű Fő fasori platánsort teljes egészében kivágnák, helyébe pedig kis csemetéket ültetnének, melyekből 20-30 éven belül lehetnek nagyobb fák, s közel 50 év, míg hasonló nagyságú platánsorrá terebélyesednek. A megbeszélésen jelen lévő civilek kifejezték aggályaikat a főépítésznek és az iroda képviselőjének is, szerintük a városlakók érdeke az lenne, ha folyamatosan cserélnék le az elöregedett fákat, ahogy azt a Széchenyi téren tették. A kivágott platánok helyébe pedig előnevelt, nagyobb csemetéket ültetnének, igaz, ez a drágább megoldás. A Fő fasor mellett a Hajnóczy, a Gogol és a Kazinczy utca fáiról is a fenti javaslat született. Elhangzott, hogy senki sem kívánja azt a megoldást, ami a Gutenberg utcában történt, ahol egy védett fasort az ígéretek ellenére teljes egészében kiirtottak a felújítások miatt. A megbeszélésen többen feltették a kérdést, hogy mégis miben jelent többletet a védelem, ha nem óvja meg a fát? A megjelent szakember szerint főleg jegyzői engedélyt, ez szükséges ugyanis ahhoz, hogy a védett fákat kivághassák, de egy településrendezési terv, egy nagyberuházás, tér- és utcarekonstrukció esetében születhet olyan döntés (ahogy a Gutenberg utca s később a Kálvária sugárút példája mutatja), hogy kivágják a védett fákat, fasorokat.

Szentistványi: esztétikai okok miatt teljes fasorcsere

„Egyetlen konkrét tervező és gyakorlatilag egyetlen (alighanem kertészeti végzettségű) ügyintéz/előadó (a főépítészeti osztályról) dönt a védett területek általános és konkrét kezelési terveit illetően. Ráadásul itt és most dől el sok minden, tehát a módosított helyi rendeletbe kodifikált kezelési javaslat köti majd a későbbi döntéshozókat is. Így alapvetően kertészeti, kert-, illetve tájépítészeti szempontok érvényesülnek, még ha egyébként az egyeztető tárgyalásokra kötelezően meghívott szakhatóságok nem is feltétlenül értenek ezzel egyet, ráadásul a lehetséges különféle kertészeti megközelítések közül is azok kapnak itt elsősorban teret, amelyek az érintett tervezőkhöz közel állnak” – vázolta portálunknak a problémát Szentistványi István, a környezetvédelmi bizottság LMP-s elnöke kiemelve, hogy jelen esetben például az együtemű, teljes fasorcsere a kedvezményezett a több ütemben történő, elhúzódó fasorcserével szemben. (Ugyanez történt a Gutenberg utca esetében és ezt tervezték a Tisza Lajos körúton, illetve a korábbi, Gila-féle Széchenyi téri platánsor-rekonstrukció is ezt célozta eredetileg.)

Védetté nyilvánítás után kivágás

„Sokunk számára (ökológusok, természetvédők, urbanisták stb.) elfogadhatatlan, hogy bizonyos utcák fasorait úgy tekintjük helyi védelem alatt állóknak, hogy közben annak együtemű, teljes cseréjét javasoljuk, egy bizonyos kertépítészeti, illetve esztétikai megközelítésből kiindulva” – folytatta a képviselő, hangsúlyozva, hogy összességében az az álláspontjuk, hogy a helyi védelem alatt álló természeti értékek és területek kezelését és fenntartását ne rendeljük alá egyoldalúan kertészeti/kertépítészeti, és így vélt vagy valós esztétikai szempontoknak, hanem a zöldterületek (lombfelület, lombtérfogat, biológiai aktivitásérték) társadalmi hasznosságát (árnyékolás, pormegkötő képesség stb.) és az egyéb környezeti és természetvédelmi szempontokat is figyelembe kell venni. „Ebben az esetben viszont az egységes fasor melletti esztétikai érveket nagyon sok esetben felülírja a többi érv, ami inkább a fasorok fokozatos, elhúzódó cseréje mellett szól, a viszonylag egészségesnek mondható, nagy lombtérfogatú faegyedek minél tovább történő megtartásával. Ennek csak úgy lehet érvényt szerezni, ha a tervanyagban szereplő javaslatokat valóban csak egy javaslatnak tekintjük és a tényleges kezelési tervet szélesebb körű szakmai és társadalmi egyeztetés után, az érintettek véleményének becsatornázása után, egyfajta konszenzussal hozzuk meg” – így Szentistványi, aki alapvető elvárásként fogalmazta meg a civilek, a lakosok és a környezetvédők kívánságát, hogy minden esetben csak azokat a fákat vágják ki, melyeknek egészségi állapota azt valóban indokolja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.