Közélet

Az Új Szó szerint Bugárék kudarcot vallottak a kettős állampolgárság ügyében

Az Új Szó szerint Bugárék kudarcot vallottak a kettős állampolgárság ügyében

2011. március 22., kedd
Az Új Szó szerint Bugárék kudarcot vallottak a kettős állampolgárság ügyében

Bugár Béla kijelentése mögött, hogy a sokat vitatott szlovák állampolgársági törvény új módosítását halasszák őszre, nagy valószínűséggel az áll, hogy a Híd nem tudja meggyőzni partnereit a magyarok számára is elfogadható módosításról, így a párt számára a téma egyre kényelmetlenebb - írta keddi kommentárjában az Új Szó című szlovákiai magyar napilap, amelyet az MTI is átvesz.

"Ez látványos fordulat. A párt kétes kimenetelű politikai manőverezések helyett megpróbálja inkább elfeledtetni a nyilvánossággal a számára egyre kényelmetlenebbé váló témát" - véli

Tokár Géz

a, a szerző. Kifejti:

Bugár

elmondása szerint az új magyar alkotmány és a határon túli magyarok választójogával kapcsolatos homályos elképzelések miatt lehet szükség a több hónapos halasztásra, ez az érv azonban több sebből is vérzik. "A Híd már januárban tisztában volt ezzel a problémával, mégis szorgalmazta a törvény megváltoztatását, ráadásul Bugár az Új Szó hasábjain februárban kijelentette, hogy a kormányközi megállapodás lehetőségét pont azért utasítja el, mert annak előkészítése akár egy évig is eltarthat" - mutat rá Tokár. "Mivel a jelenlegi körülmények között az utolsó dolog, amire a koalíciónak szüksége van, egy újabb látványos kudarc, kézenfekvő megoldás a döntés elhalasztása" - véli a szerző. Szerinte "a Híd hivatalos kommunikációjában éppen ezért menti a menthetőt: egyre kisebb jelentőséget tulajdonít a tervezetnek a kisebbséggel foglalkozó többi törvény kárára, és próbálja elfeledtetni, hogy valaha is a probléma gyors megoldását ígérte". Tokár Géza úgy látja: ha a Fidesz megadja a határon túli magyarok választójogát, az inkább elrettentően fog hatni a Híd koalíciós partnereire, ráadásul a kormány egysége is sokat gyengülhet a tavasz folyamán. A késlekedés nagy valószínűséggel a tervezetbe fog kerülni. "Bugár Béla kijelentése azt mutatja, hogy a Híd a kettős állampolgárság kérdésében elbukott. Nem feltétlenül önhibájából, a zavaros koalíciós viszonyok közepette nagyon ügyesen kellett volna taktikázni ahhoz, hogy meggyőzzék az önállósodó Egyszerű Embereket (a Szabadság és Szolidaritás párthoz köthető négyfős képviselőcsoport a pozsonyi parlamentben). A kudarc főként abból a szempontból fájó, hogy előrevetíti, más kisebbségi érdekeltségű törvények is nagyon könnyen, hasonló módon kerülhetnek a süllyesztőbe" - zárja eszmefuttatását Tokár Géza.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.