Sport

Röplabda: ki-ki meccs pénteken a Csepel ellen

Röplabda: ki-ki meccs pénteken a Csepel ellen

2011. február 10., csütörtök
Röplabda: ki-ki meccs pénteken a Csepel ellen

A vasárnapi MAFC elleni szoros győzelmet követően folytathatja jó szereplését a HPQ-Szeged férfi röplabdacsapata az Extraliga keresztjátékában. Az ellenfél pénteken a Csepel, vasárnap a Veszprém lesz.

Mészáros Péter

csapata pénteken 18 órától fogadja az újszegedi sportcsarnokban a Csepel együttesét. A keresztjátékban a szegedieket megelőzve az ötödik helyen állnak a vendégek, ám ha sikerül a HPQ-nak nyernie hazai környezetben, nagyot borulhat a tabella. Győzelmükkel Tormáék beelőznék a vendégek mellett a MAFC-ot is, 3-0-ás diadallal pedig utolérnék a Veszprémet megegyező szettaránnyal. Mivel a kiesés elkerüléséért harcol mindkét csapat, így kulcsfontosságú mérkőzés következik. A Szegednek okvetlenül nyernie kell, hiszen ha hazai pályán éppen közvetlen riválisa, a Csepel ellen veszít, szinte biztos, hogy nem kerülheti el a kilencedik, utolsó helyet, tehát a kiesést. A Szeged eddig három meccset nyert a jelenlegi szezonban (az alapszakaszban és a keresztjátékban egy-egy alkalommal a MAFC, valamint szintén a keresztjátékban az éppen tartalékos Veszprém ellen), mindannyiszor otthon, ugyanakkor a Csepel sem esélytelen idegenben, hiszen Dágon is győzni tudott (2-3). A kérdés mindössze az aktuális forma lesz, valószínűleg ez fogja eldönteni a találkozót. Korábbi jó teljesítményük után a Dág ellen, hazai pályán ismét akadozott a fővárosiak játéka, a HPQ viszont egy meccsen belül is hullámzó teljesítményt nyújtott, amikor 2-0-ás vezetés és 24-19-nél öt meccslabda után után majdnem kikaptak a MAFC-tól. A pénteki találkozó után vasárnap Veszprémbe megy vendégjátékra a csapat, 17 órától nehéz meccsre számíthat a HPQ a Medikémia egykori mesterének,

Nyári Sándornak

jelenlegi együttese ellen.

KlubokMérkőzésekSzettekPontok
ÖNyVPNyVRNyVR
1. Dág53281291,3334844431,093
2. Veszprém53281091,1114414391,005
3. MAFC52371091,1114254270,995
4. Csepel52379120,754624820,959
5. HPQ Szeged4226790,7783553760,944

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.