Egészség

Rák - a civilizáció betegsége

Rák - a civilizáció betegsége

2011. február 4., péntek
Rák - a civilizáció betegsége
A rák világszerte vezető halálozási ok. Évente emberek milliói halnak meg miatta, Magyarországon pedig még az európai viszonyokhoz képest is igen rossz a helyzet. 2000-ben a Párizsi Charta február negyedikét a rák világnapjává nyilvánította, hogy a daganat ellen folytatott küzdelem eszméje "a világon élő összes ember szívében és gondolataiban éljen". Ennek szellemében beszélgettünk a Szegedi Tudományegyetem Onkoterápiás Klinikájának professzorával, Kahán Zsuzsannával a betegség kezeléséről és a megelőzés lehetőségeiről.– Rengeteget hallani a rákról, a kutatására is szinte megszámlálhatatlan pénzmennyiséget költöttek, és még sem tudtuk ezidáig legyőzni. Mitől ilyen nehéz a harc ellene? – A rákos daganatoknál valami elromlik. Vannak jóindulatú, és rosszindulatú daganatok, a fő különbség közöttük az, hogy a rosszindulatúak határ nélkül nőnek és terjeszkednek a szervezetben. Azért van ez, mert a bennük lévő javító mechanizmus, ami meggátolja, hogy tovább tudjon nőni egy szövet, elromlik, és nem tudja kijavítani ezt a határtalan osztódási képességet. Tehát genetikai oka van. Ez vele született lehet, vagy valamilyen külső hatásra alakulhat ki, ami a DNS-ben tesz kárt, ez pedig egy igen komplex problémát jelent. Másrészt nem teljesen értek önnel egyet, a rákot igenis le lehet győzni, és egyre hatásosabban vehetjük fel vele a harcot. A legfontosabb fegyverünk pedig a szűrővizsgálat. A korai felismerés ugyanis jelentősen megnöveli a teljes gyógyulás esélyét. Persze nem minden esetben vezet ez célra, de a mai módszerekkel sok daganat már igen korai szakaszban felismerhető, így ezek szinte 100%-osan gyógyíthatóak. – Mennyiben genetika, és mennyiben a káros életmód „terméke” a daganatos megbetegedés? – A kettő jelentősen összefügg. Akinek örökletes génhibája van, az sokkal inkább veszélyeztetett a külső behatásokkal szemben. A genetikai hibánál ugyanis legtöbbször ez az előbb is említett javító mechanizmus károsodik, akiknél pedig ezzel probléma van, azok kevesebb külső hatás esetén is rákot kaphatnak. Az ilyen embereknek kerülniük kell a túlzott UV-sugárzást, a dohányzást és mindazokat az amúgy közismert dolgokat, amik elősegíthetik a daganatos megbetegedés kialakulását. – Amennyiben kialakult a daganat, miben bízhat a beteg? A legismertebb jelenlegi gyógymód a kemoterápiás kezelés, ez viszont jelentős megterhelésnek teszi ki az amúgy is küszködő szervezetet. Tudunk emellett még gyógyszeres kezelésről is, ami leginkább a korai szakaszban segíthet. Vannak egyéb alternatívák?– A legjobb, és egyben legalapvetőbb kezelési módja a daganatos megbetegedéseknek a sebészi eltávolítás, a műtét. Hogyha így nem sikerül teljes mértékben meggyógyítani a beteget, vagy fennáll a kockázat, hogy a daganat ismét kiújulhat, akkor jönnek ezek a gyógyszeres és sugárterápiás lehetőségek. Ezekkel eliminálni lehet a daganatos sejteket, úgymond kitisztítják a szervezetet. A gyógyszeres kezelések a vérkeringéssel az egész szervezetet elárasztják, és így elpusztítják a vérkeringésben vagy akár már a szervekben levő kicsike daganatos részeket. Ilyen módszerrel dolgozik a kemoterápia, ami leginkább arról hírhedt, hogy kellemetlen mellékhatásai vannak. De ilyen gyógyszeres kezelések legújabban a biológiai támadáspontú szerek, amelyek a daganat túléléséért felelős mechanizmusokat károsítják. Ezt ma már egyre inkább használják a legkülönbözőbb betegségekben, a leukémiától az úgynevezett szolid daganatokig. Ezek nagyon hatékonyak, és a kemoterápia hatékonyságát is felerősítik. Végül van egy harmadik gyógyszercsoport, a hormonterápia. Ez a daganat túléléséért és növekedéséért felelős hormonális környezetet hivatott megszüntetni. Sajnos csak bizonyos fajtájú rákos megbetegedések esetén használhatóak: a nőknél az emlőrák, és a méhrák esetén, amíg a férfiaknál a prosztataráknál használják ezt a hormoncsökkentő kezelést. – A Magyarországi statisztikáink elég elszomorítóak a rákkal kapcsolatban. Évente 33 ezer áldozata van a ráknak, és körülbelül 75 ezer embernél alakul ki, Európában sorra vezetjük az egy főre jutó daganatos megbetegedések listáját. Mitől ilyen rossz itt a helyzet? – A legkülönbözőbb okok halmozódnak, amik a daganatos betegségekhez hozzájárulnak. Átlagosan elég magas a dohányzási ráta, jelentős az alkoholizmus, a helytelen táplálkozás, a feszített élettempó, a stressz, a depresszió, és még lehetne sorolni. Ehhez jön még, hogy a szűrőprogramok sem a legmagasabb szinten működnek. A női rákszűrésen közismerten alacsony a rákszűrési arány. – Tehát nem is a szűrések színvonalával lenne a gond, hanem egyszerűen kevesen vesznek részt rajta. – Igen. A szűrések szakmai színvonala megfelelő, nem az a probléma. Az egészségügyi ellátás is nagyon jó Magyarországon, én azt gondolom, hogy itt az onkológiában nincs szégyellnivalónk. A nyugati színvonalnak megfelelően kezelünk, szinte minden olyan lehetőség adott, amit külföldön alkalmaznak. Ez a gond, és persze az életmód. – Milyen módon előzhetjük meg a rák kialakulását? – A rák egy civilizációs ártalom. Egy rendkívül rossz, felgyorsult életvitel sújt mindenkit, ezen kell változtatni, legalábbis bizonyos szinten kordában kell tartani. Fontos a kalóriaháztartás rendben tartása, és a megfelelő étrend kialakítása. Nem kell itt csodákra gondolni, több növényi eredetű étel és kevesebb hús és zsír fogyasztása a javasolt. Kerülni kell a cigarettát, és a túlzott alkoholfogyasztás is káros. Kevesen hangsúlyozzák, de nagyon fontos dolog: minimalizáljuk a gyógyszeres beavatkozásokat! Ma már mindenre gyógyszert használunk, van, aki azért szed, hogy terhes legyen, van aki azért, hogy elkerülje, szedjük hogy ne fájjon a fejünk, hogy fiatalok és szépek maradjunk. Van, amit már csak megszokásból szedünk, de a szervezetünk a legtöbbször magától is megoldaná. A statisztikáink javításához teljes életmódváltozás kellene, de a legfontosabb az lenne, hogy szánjunk időt a szűrővizsgálatokra. A korai észlelés és közbeavatkozás életeket ment.

Illés Attila

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.