Olvasói levél: Rossz szomszédság, vörös átok

Egyik olvasónk levelet juttatott el szerkesztőségünkhöz, melyben az ország szomszédaihoz való viszonyáról fejti ki véleményét. A levelet alább olvashatják.

Bűvöltetve nézem újságom címoldalán az Orbánnak kezét nyújtó szlovák miniszter asszony érett szenvedélyű mosolyát. Nagyapám jutott eszembe, aki a háborút befejező lakosságcsere okán elhagyta hazai családját, és egy csábos „tót” asszonnyal Érsekújvár környékén folytatta itthon sem unalmas életét. Három gyermek fölnevelésével magára maradt nagyanyám rossz szót rá soha nem szólt, de a kacér tót asszonyokkal nem volt kibékülve. Így lettek szlovák-magyar unokabátyáim, kikről többet nem is tudok, de ha ritkán mégis Felvidéken járok, rokonlátogatásnak érzem. A nyakaskodó és nyalka volt szlovák miniszterelnök – Dzurinda – a két nép szájízének tetsző csabai kolbászt együtt töltögetve Orbán Viktor akkori magyar miniszterelnökkel, hangolódott – későbbi közös művük – a párkányi hídépítés gondolatához. Ez ad okot ma is bizakodásra, nem pedig az őket követő, egymás lejáratásának mélyülő rétegeiben elvesző későbbi kormányok. A Szlovákiában megjelenő Új Szó kommentárírójának az okoz fejfájást, hogy Radicova és Orbán nemzeti érdekeket szem elől nem tévesztve, de egyetértésben „szálára” próbálják rendezni a szomszédi kapcsolatokat. Arra számíthattunk, hogy nem jelent élményt a liberálisoknak vagy a kasztrált nemzettudatú lakosoknak, ha Radicova az állampolgárság kérdésében beadja a derekát, de, hogy ezen egy külhoni magyar újság akadékoskodjék öröm helyett, ez meglepetés! Így van ez, ha két alkotó szándékú ember összefog – megerősödve köztársasági elnökeink találkozójával –, és nem meddő politikai eunuchok keverik a lapot, szítják az indulatot. Az állampolgársági vita mocsarában topogó érdektársaság a megoldást kiemelő posztamens felállítását soha nem akarta. Ennek most vége. Miniszterelnökeink kézfogásával elutasíttatott médiatörvényünk szlovák irányból tűz alá vétele, fittyet hányva ezzel a liberális körök elvárásainak. Nem volt jellemző a két nép kapcsolatára, hogy a szlovák miniszterelnök asszony ma nem vállal szerepet a magyar kormányt pellengérező dobszólóban a hálás „vörös Denny” feltételezett kérésére, már csak azért sem, mert a becsületét fontosabbnak tartja. Radicovának nem volt gusztusa, hogy óvodás gyermekeknél szexuális élményt kereső, s időközben „megzöldült” Denny EU-s képviselővel és hazánkbéli hervadt-szegfűs politikusokkal egy gyékényről átkozza országunkat. A szlovákok (a nehezen felejthető ’68 ellenére) irányunkba mutató történelmi értékű támogatása egybeesik egy román kormánytisztviselő újságírói kérdésre adott – a magyar médiaügyre vonatkozó – kijelentésével, miszerint a román mértékadó politikai körök nem látnak semmi kivetnivalót sajtótörvényünkben. Ez utóbbiak pedig véleményükkel rontást mértek országuk schengeni határának áthelyezésére. Ám joggal bízhatnak a magyar kormány vezetőjében, mert „fehér ember nem felejt”. Hazai pannonjaink bánatára az RMDSZ médiamesterei sem vállaltak elfoglaltságot az Orbán-kormány elleni akciókban. Ezt kapja szomszédjaitól ma Magyarország, akinek mostani vezetőjét képességekkel az átlagosnál jóval bővebben ellátta a teremtő, így jár egy ország, ha nem egy csápoló „parkett-ördöge” van a kerékállásnál.

Földesi Árpád