Látogatási tilalom a hódmezővásárhelyi kórházban

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Teljes látogatási tilalmat vezettek be a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház és Rendelőintézetben az influenzajárvány miatt – olvasható az önkormányzat honlapján.

A szombaton életbe lépett rendelkezés minden osztályt érint, csupán a nagyon súlyos állapotban lévő betegek esetében tesznek kivételt: az őket látogató hozzátartozóknak védőruházatot és szájmaszkot kell viselniük, hogy megakadályozzák az esetleges fertőzések továbbterjedését – nyilatkozta Kallai Árpád, az intézmény főigazgatója.
A betegellátást nem befolyásolja a korlátozás. A betegek felvétele és hazaengedése is zavartalan. A kórházban jelenleg is ápolnak influenzás pácienseket, a vizsgálatok H1N1-fertőzést is kimutattak már helyi betegnél – közölte az önkormányzat honlapja.
Jelenleg senki sem szorul gépi lélegeztetésre, de ha ugrásszerűen növekedne a betegek száma, akkor is meg tudnák oldani az ellátásukat, az egészségügyi tárca ugyanis akár bérelhető eszközökkel is segíti a gyógyító munkát – írták.
A Csongrád megyei kórházak közül a szentesi intézményben van még érvényben influenza miatt látogatási tilalom.

Előző sztori

12 kérdés az új alkotmányról a lakosságnak

Következő sztori

Törvényjavaslatot nyújt be az MSZP az új alkotmányról