Felmondott D. Tóth Kriszta az MTV-nél

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az Index úgy tudja, hogy távozik a köztévétől a félnyolcas Híradó egyik műsorvezetője. D. Tóth Kriszta 2002-ben az RTL Klubtól került az MTV-hez, majd 2004-2007 között a köztévé brüsszeli tudósítója volt. Az utóbbi négy évben a Híradó műsorvezetőjeként dolgozott.

D. Tóth Kriszta az Index megkeresésére nem kívánt nyilatkozni az ügyről, és az MTV sajtóosztálya sem adott ki egyelőre hivatalos megerősítést.
A műsorvezető távozásának oka egyelőre nem ismert. Feltételezések szerint az is állhat a háttérben, hogy a híradós sem jött ki jól az Echo TV-től érkezett és tavaly májusban kinevezett Élő Gábor hírigazgatóval. Élő szakmai igazgatása alatt ugyanis a köztévé hírműsorai egyoldalúvá váltak, a kormányoldal sokkal több teret kap.

További részletek az Indexen.

Előző sztori

Megálljt parancsolnak a hipermarketeknek

Következő sztori

A hét kérdése: mit tesz Ön az influenza ellen?