Közélet

A kommunizmus áldozataira emlékeztek + FOTÓK

A kommunizmus áldozataira emlékeztek + FOTÓK

2011. február 25., péntek
A kommunizmus áldozataira emlékeztek + FOTÓK

"Ne álljatok ellen a gonosznak gonosszal"

Immár hagyomány, hogy a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából a Glattfelder Gyula téri emlékmű előtt megemlékező ünnepséget szervez a Csongrád Megyei Önkormányzat és az újszegedi Rendezvényház, így tisztelegve ezen ideológia és diktatúra ártatlan áldozatainak emléke előtt. Fontos a megemlékezés, de még fontosabb, hogy ne tehetetlen áldozatként tekintsünk hőseinkre, hanem úgy, mint akiknek a példájából okulva, kellő elszántsággal és határozottsággal ki tudjuk mondani: nincs tovább, a kommunizmus bűneit nem fogjuk eltűrni. Ebből a gondolatból táplálkozott a valamikori rendszerváltás, és ebből kell merítenie a mostani megemlékezésünknek is, hangsúlyozta Magyar Anna országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés elnöke. Az ünnepség szónokát, Fekete Pál történészt, a Békés Megyei Forradalmi Bizottság egykori elnökét 1957-ben életfogytiglani fegyházra ítélte a katonai bíróság. Megjárta az ország valamennyi hírhedt politikai börtönét, a saját bőrén tapasztalta a kommunista diktatúra kegyetlenségét. Gyásznap a mai nap, kezdte beszédét az idős forradalmár, gyászolunk. A történelem egyik legirtózatosabb, legjobban elzüllött és legaljasabb rendszere a kommunizmus, amely bűneivel mérhetetlenül sok gazságot követett el az emberek, az emberiség ellen. 150 millió ártatlan áldozat tragédiájáról emlékezünk a mai napon. A Föld lakóinak 6000 éves történelme során borzasztó szenvedéseken ment keresztül, rengeteg tragédiát élt át. Nyugodtan mondhatjuk Gandhit idézve: az emberiség története a nyomorúság története is egyúttal. A 20. század olyan katasztrófákat zúdított ránk, világháborúkat, forradalmakat, amelyek következményeit, sajnos, a mai napig érezzük. Nem kell letagadni a múltat, figyelmeztetett a szónok, a 10 millió magyarból 1 millió kommunistának vallotta magát. Ez mind gazember volt? Nem, mert voltak, akik szentül hittek abban, hogy jó eszme mellé álltak, nem kell ezért szégyenkezniük. Azoknak kell, akik felemelték kezüket embertársaik ellen, akik gyilkoltak, fosztogattak és raboltak, megmérgezték az ifjúságot, tönkretették a jövőt, elvették tőlünk a hitet, ami nélkül nem lehet élni. Megértük a rendszerváltást, folytatta a történész, de soha nem él a lelkünkben bosszú, mi nem ellenségeket akartunk gyártani, hanem barátokat szerezni, de a gyilkosok itt vannak közöttünk, miközben továbbra is az áldozatoknak kell rettegniük, félniük. A gazemberek nem jutottak el oda, hogy bűnbánatot gyakoroljanak, és beismerjék: emberek, félrevezettek bennünket, bocsássatok meg. A szónok végezetül Tolsztojt oroszul idézte, majd azonnal magyarra fordította a magvas gondolatokat: Ne álljatok ellen a gonosznak gonosszal, mert magatok is azokká váltok. Álljatok ellen viszont minden gonosznak, bármilyen gyilkos eszmének a becsület, tisztesség, szeretet, önfeláldozás eszközével. Ha nem ezt tesszük, elpusztul a világ. Az ünnepség végén a politikai és civil szervezetek képviselői koszorút helyeztek el az emlékműnél, a résztvevők pedig gyertyát gyújtottak. A megemlékezés az IH rendezvényközpont nagytermében ért véget, ahol levetítették az érdeklődőknek az egykori belügyminiszterről, Biszku Béláról készült, Bűn és bűntelenség című dokumentumfilmet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.