Vélemény: Tömegnyomor, avagy egy tragédia margójára

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egy-egy generációkat meghatározó tömegpszichózis negatív hatásait – vegyük az első világégést, vagy az ötvenes évek kommunizmusát – követően hányan és hányan fogalmazták meg, mondták ki maguknak: soha többé ilyen szörnyűséget, és mégis ezen egyének belátása, fogadalma, bölcsessége hogy felolvadt a kollektív tudatban?

Az embertömeg olyasvalami, mint a sűrű köd: ha benne vagyunk, az orrunk helyéig sem látunk, nem érzékeljük határait, nagyságát. Távolról egybefüggő valaminek látszik a ködfolt, épp úgy, mint egy embercsoport: nem választhatók külön sem a részecskék, sem az egyének. A ködnek nem csak fizikája, kémiája, de pszichológiája is van a vele érintkezésbe lépő élő szervezetre, az Albionban élők tudnának erről regélni, de maradva a hasonlatnál, a tömegességről magunknak is megvannak a mindennapi tapasztalataink. Tömegmozgalom, tömegkultúra, tömegtermék, tömegrendezvény tömegtársadalom: e fogalmaink olyasmit feltételeznek – amiről jószerével nem veszünk tudomást – ami körülöttünk van, amivel kölcsönhatásban vagyunk, ami beleissza magát szöveteinkbe, tudatunkba, de létét, egyediségünk hitének védelmében (többségében) nem fogadjuk el, legalábbis nem kívánunk foglalkozni vele. Annál többre tartjuk magunkat, mármint a tömegnél, s van is ebben valami ősi igazságunk, de a jelen – gyakran tragédiába torkolló – állapotai visszaráncigálnak bennünket a valóság talajára. Tömegkarambol, tömegkatasztrófa, tömeges megbetegedés, tömegmédia, tömegfogyasztás, tömegpárt…

Egy-egy generációkat meghatározó tömegpszichózis negatív hatásait – vegyük az első világégést, vagy az ötvenes évek kommunizmusát – követően hányan és hányan fogalmazták meg, mondták ki maguknak: soha többé ilyen szörnyűséget, és mégis ezen egyének belátása, fogadalma, bölcsessége hogy felolvadt a kollektív tudatban? Kérdezzük csak meg nagyszüleinket, szüleinket, hogyan is, miként történt, történhetett meg újra, az amit annyira nem akartak, a meghatározó többség, miért menetelt vesztébe tömegével önként és dalolva? „A körülmények hatalma” – szokták mondogatni – éppen csak a maguk megnyugtatására – karjaikat széjjeltárva (a mindenséget ölelve) ilyenkor az eseményeket duplán elszenvedők, vagy kusza és részletbemenő, hosszas fejtegetésbe kezdenek. Pedig csupán az a helyzet, hogy rossz helyen voltak, rossz időben: elnyelte, magával sodorta őket a tömeg!

Mindez a mára már agyontárgyalt körülmények között történt budapesti tömeg-szórakozóhelyi tragédia kapcsán, annak is egy mozzanatával kapcsolatban ötlött fel bennem. Az egyik, a tömeg mozgásában szorult helyzetbe került szemtanú (mondhatni túlélő) elmondása szerint, amikor önmaga kiszabadítására más esélye nem lévén belekapaszkodott a közelében lévő ifjú kabátkába, az kezét ruhájáról lefejtve tovább menekült. Mindez egy tinilánnyal esett meg, a lovagiasság esélyét elsodorta a tömegpánik: igen, elsodorta és eltaposta, mint a három szerencsétlen áldozatot! A tömeg nem szolidáris, de nem is részrehajló, a tömeg érzéketlen, esztelen és magával ragadó is egyben!

Aztán a tömegből kiválva, az egyének magukra találnak, megemlékeznek önmozgásuk áldozatairól, és fogadkoznak, tanulságot vonnak le, és felelőst, érthető okot keresnek – most épp – az értelmetlen halálra. A népakarat, a közhangulat nagy nyomást gyakorol az igazságszolgáltatásra, de kiderül, az az igazság, hogy nincs igazság abban, hogy csak a törvények be nem tartásával lehet egyeseknek degeszre tömniük zsebeiket, míg másoknak sehogy. A tömeg (az áldott nép) morog, kiskapuk záródnak be, hogy idővel, a figyelem lankadtával újabbak nyíljanak meg, csak a spiccen lévő bennfenteseknek… Az idő majd elmos minden nyomot (ki emlékszik még az iszonyatos pörbölyi katasztrófára, azóta hányan szenvedtek balesetet ugyanazon okból?), és újra visszaáll minden a régi kerékvágásba, mert csak így buli a buli a tömegeknek, és a tömegeket kiszolgálóknak, vállalkozóknak, választóknak, politikusoknak és hivatalnokoknak. Arról most ne is essék szó, könnyebb e drogot teríteni tömegben, miért normális idehaza, hogy tizennyolc év alatt bárkit kiszolgálnak alkohollal és cigarettával, hogy senki nem vizsgálja, ez a korosztály hány óráig tartózkodhat a szórakozóhelyeken. Nyilván mert ez valakiknek nagyon is érdekében áll, s ezen keveseknek valamilyen hatalmuk van a hatalmat gyakorlók felett. De, ha nem korrumpálhatóságról van szó, az ilyen mértékű nemtörődömség még nagyobb bűnnek tűnik.

Azon is érdemes elgondolkodni, hogy ezek a tömegek biztosítják, vagy legitimálják a mindenkori hatalmat. A betartandó és be nem tartott törvényeket e tömegek felhatalmazással hozzák, így a médiatörvényt is például. A West Balkánban történtek kapcsán is látszott, mindenki azt írt, amit gondolt, vagy jónak látott, volt is „médiazaj” rendesen, ezért is mondom, hogy igenis van még sajtószabadság Magyarországon. A tömegek és a média oldaláról nézve, az eset pikantériája, hogy a Facebookon jobban és hamarabb (kontrollálhatatlanul) terjedtek a hírek és álhírek, mint azt a sajtó követni tudta volna. De kiderült, a helyszínen lévő Facebook- és Twitter-generáció pont úgy viselkedett, vélekedett, számolt be a megélt, vagy megélni vélt eseményekről a közösségi médiában, mint tömeg: az emberek többsége igenis jobban hisz a szomszédoknak, ismerősöknek, mint az újságíróknak.
„Az átlagember felületes, birka és előítéletes. Persze a saját szakterületén (ha van neki olyan) ettől eltérő, de amúgy az életvitelében, viselkedésében egyszerűen viselkedik. Mert így érzi jól magát” – jegyzi meg Berényi Konrád blogjában a jelenséget elemezve.
Az emberek többsége bizony anyagi és szellemi nyomorban él, tömegesen. S e tömegnek – tetszik, vagy sem – valamilyen mértékben és formában sajnos magunk is részei vagyunk, higgyünk, amit akarunk.

Default thumbnail
Előző sztori

Vasárnap ingyen látogatható a Lucien Hervé-kiállítás

Default thumbnail
Következő sztori

Rétvári Bence a Telin TV-ben

Legutóbbi hasonló cikkek