Közélet

Még három hét, és itt a kismamabérlet

Még három hét, és itt a kismamabérlet

2011. január 10., hétfő
Még három hét, és itt a kismamabérlet

Kedvezményes árú kismamabérletet válthatnak februártól a gyesen és gyeten lévő szülők Szegeden. Haág Zalán önálló képviselői indítványát a tavaly decemberi utolsó rendes közgyűlési ülésen 27 igennel támogatta a többség. A KDNP-s képviselő szerint vissza kell csalogatni az utasokat az SZKT-hoz, melyhez hozzájárulhat a kismamabérlet is.

Szocialista népmese

Mint a népmesében az okos lány: hoztak is ajándékot meg nem is a szocialista képviselők – jellemezte portálunknak a kismamabérlet kapcsán kialakult decemberi közgyűlési vitát

Haág Zalán

KDNP-s képviselő. Míg két évvel ezelőtt az akkor még szocialista többségű közgyűlés lesöpörte a javaslatot, tavaly egy olyan változatot fogadtak el, mely értelmében csak nagyon kevesen vehették igénybe a havi tanuló- vagy nyugdíjas bérlet árával megegyező árú bérletet. Most viszont kisebb vitát követően a többség megszavazta, hogy az összes gyesen és gyeten lévő szegedi is válthasson ilyet februártól.

Botka László

polgármester a testületi ülésen azzal érvelt, hogy az Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) 4-500 milliós hiányát a kismamabérlet akár 600 millióra is növelheti, míg Nagy Sándor volt SZDSZ-es alpolgármester azt feszegette, hogy kormányzati árkiegészítésre lenne szükség a bevételkiesés pótlásához. Elhangzott az is, hogy eddig 4-500 szociális alapú kismamabérletet vásároltak Szegeden. Haág szerint a polgármester adatai légből kapottak, hiszen ennyien nem is részesülnek rendszeres gyermekvédelmi támogatásban Szegeden. A szám úgy jöhetett ki, hogy körülbelül hatvanan vettek ilyen havi bérletet, melyet a polgármester felszorozott a hónapok számával. A kereszténydemokrata politikus szerint a száz-kétszáz milliós bekerülési költség rendkívül túlzó, hiszen egyrészt a városvezetés elmulasztott hatástanulmányt készíteni arról, hányan veszik majd igénybe a kismamabérletet (ezzel kapcsolatban csak találgatni tudunk, de a jogosultak száma kétezer körüli), ráadásul az általuk váltott bérletből befolyó összeg nem kiadásként, hanem bevételként fog jelentkezni az SZKT (és a Tisza Volán) számláján. Nyilván sokan lesznek ráadásul olyanok, akik korábban nem vettek teljes árú bérletet, most viszont megvásárolják a kedvezményes árút, mert így már megéri nekik busszal, villamossal vagy trolival utazni.

Elismerés a kedvezmény

Tavaly egyébként komoly, nyolc százalékos utasszámcsökkenés volt tapasztalható az SZKT-nél, mely tendenciát meg kell állítani, s ha lehet, vissza kell fordítani Haág Zalán szerint. A képviselő úgy látja: ha jól szervezett a helyi közlekedés, akkor a kisgyermekes szülők többsége azután is vált majd bérletet, hogy már nem jár neki kedvezmény. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a mostani döntés egy gesztus a város részéről, hisz mindenképpen fontos a gyermekvállalás, mint társadalmi érték elismerése. A szocialista ellenérvek felsorakoztatása ellenére a 29 tagú közgyűlés 27 igen szavazattal fogadta el a KDNP-s képviselő önálló indítványát, csak Szentgyörgyi Pál (MSZP) szavazott nemmel, a szintén szocialista Révész Mihály pedig tartózkodott.

Mint korábban megírtuk

a két évvel ezelőtti teljes ellenzés után tavaly februárban már elviekben támogatta a szocialista városvezetés Haág önálló indítványát. A baloldali többség akkor mégis csak olyan rendeletet fogadott el, melynek értelmében kizárólag azok lettek jogosultak a kedvezményes bérletre, akik gyermekgondozási segélyben vagy gyermeknevelési támogatásban részesülnek, továbbá gyermekük rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt is kap. A képviselő akkor portálunknak elmondta, ő eredetileg olyan rendszert javasolt, ami működik például Budapesten, Debrecenben és Szolnokon is. Ha egy-két éves késéssel is, de ez fog életbe lépni 2011. február elsején Szegeden.

Ki jogosult és mennyiért?

A kismamabérletre azok a szülők jogosultak, akik kisgyermeküket nevelik, és gyermeknevelési segélyben (gyes) vagy gyermeknevelési támogatásban (gyet) részesülnek (a nagyobb összegű ellátásra – gyedre – jogosult szülők költségvetési okból sajnos nem szerepelhetnek a kedvezményezetti körben). A kedvezményre „az a bejelentett szegedi lakó- vagy tartózkodási hellyel rendelkező személy” jogosult, „aki hatósági bizonyítvánnyal igazolja, hogy gyermekgondozási segélyt (gyes) vagy gyermeknevelési támogatást (gyet) vesz igénybe”. A jogosultság igazolása „a gyes vagy gyet folyósítását bizonyító, a Magyar Államkincstár által kiállított, 1 hónapnál nem régebbi eredeti hatósági bizonyítvánnyal vagy 3 hónapnál nem régebbi megállapító határozattal történik”. A kedvezményes bérlet február 1-től érvényes, és havonta 2850 forintba kerül majd (a teljes árú felnőtt havi bérlet 6200 forint).

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.