Közélet

Magánnyugdíjpénztár - Egy hónapos hosszabbítást kér az MSZP

Magánnyugdíjpénztár - Egy hónapos hosszabbítást kér az MSZP

2011. január 30., vasárnap
Magánnyugdíjpénztár - Egy hónapos hosszabbítást kér az MSZP

Az MSZP azt javasolja, hogy a kormány egy hónappal hosszabbítsa meg a magán-nyugdíjpénztári tagság melletti nyilatkozat határidejét, mert a párt szerint már "százezres nagyságrendben" vannak azok, akik a magán-nyugdíjpénztári rendszernél maradnának.

Szanyi Tibor

, az MSZP elnökségi tagja hangsúlyozta: a szocialista párt "abban a szent pillanatban visszaállítja" a magánnyugdíjpénztáraknál maradók jogveszteségeit, ahogy kormányra kerül; emellett egy, az egész országra kiterjedő jogsegélyszolgálattal segíti azokat a közszférában és a közhivatalokban dolgozókat, akiket a magán-nyugdíjpénztári döntésük miatt fenyegetnek kirúgással. Szanyi úgy fogalmazott, "zárórához közeledik a Fidesz ventillátor-hadművelete", amelynek lényege, hogy "szerte-szanaszét fújja" a magán-nyugdíjpénztári tagok megtakarításait, "alapvetően a Fidesz pazarló gazdaságpolitikájának fedezetéül". Az ellenzéki politikus szerint a kormány által biztosított határidő nem elegendő arra, hogy az "emberek érdemben is jól át tudják gondolni" a nyugdíjpénztári kérdést. Szanyi Tibor felidézte, hogy már az előző héten is tumultuózus jelenetek alakultak ki azokon a helyeken, ahol nyilatkozni lehet a magánnyugdíjpénztáraknál maradásról, ezért az MSZP korábban azt kérte, hogy a hétvégén is tartsanak nyitva ezek az adminisztratív pontok.

Korózs Lajos

, a szocialista párt elnökségi tagja a Medián legfrissebb felmérésére hivatkozva arra emlékeztetett, hogy a lakosság nagyobb része nem ért egyet a nyugdíjrendszer átalakításának jelenlegi formájával. A politikus szerint ezt bizonyítja, hogy immáron tízezrek nyilatkoztak úgy: kényszer hatására lépnek át az állami nyugdíjrendszerbe. Hozzátette: a szocialisták biztosan nem hagyják, hogy a magánnyugdíjpénztárakban maradók a jövőben ne gyarapíthassák szolgálati idejüket. Az Alkotmánybíróság kedvezőtlen döntése esetén ebben a kérdésben "megyünk tovább Strasbourgba, és megyünk tovább Luxemburgba" - fűzte hozzá. Korózs Lajos közölte: az MSZP kormányra kerülve minden magán-nyugdíjpénztári tagnak visszaadja az ingyenes egészségügyi rendszerhez való hozzáférés jogát. A szocialista politikus megjegyezte, hogy már a következő évtől kezdve is "nagyságrendekkel többen érkeznek a nyugdíjrendszerbe, mint eddig bármikor", vagyis a rendszer 2014-es fenntartásához a munkanélküliségi rátának 7 százalék alatt kell lennie, a gazdasági növekedésnek el kell érnie legalább a 6 százalékot, a keresetnövekedésnek meg kell haladnia az 5 százalékot, a nyugdíjemelésnek pedig a 4,5 százalékot.

Szijjártó: az MSZP összefonódott a magánpénztárakkal

Szijjártó Péter

szerint az MSZP ragaszkodása a magánnyugdíj-pénztári rendszerhez cáfolhatatlanul világossá teszi az "anyagi és politikai összefonódásokat az emberek nyugdíjbefizetéseit eltőzsdéző magánpénztárak és az MSZP között". A miniszterelnök szóvivője közleményében azt írja: a szocialisták utolsó leheletükig képviselik a milliárdosok érdekeit.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.