Közélet

Idén 220 ezer ember juthat munkához közfoglalkoztatásban

Idén 220 ezer ember juthat munkához közfoglalkoztatásban

2011. január 27., csütörtök
Idén 220 ezer ember juthat munkához közfoglalkoztatásban

A közfoglalkoztatás 2011-ben induló új rendszerébe a kormány várakozásai szerint összesen 220 ezer embert lehet bevonni, a program költsége idén 64 milliárd forint.

Az új rendszerben segélyt csak az kaphat, aki nem munkaképes, vagy a munkavégzésben tartósan akadályoztatott. A közfoglalkoztatásnak négy új formája lesz: az önkormányzat, egyház, civil szervezet által szervezett rövid, illetve hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás, az országos közfoglalkoztatási program, valamint a bérpótló juttatásban részesülők vállalkozásoknál történő foglalkoztatása. Az új pályázati rendszerben közfoglalkoztatási támogatás csak abban az esetben folyósítható, ha a pályázó alá tudja támasztani, hogy a foglalkoztatás értékteremtő, költségigénye megalapozott, és garantálja, hogy bővül a munkahelyek száma. A támogatás pedig nem csak a munkabérre, hanem részben a foglalkoztatáshoz kapcsolódó közvetlen költségekre is kiterjed. Új elem, hogy a közfoglalkoztatás új rendszerében a rendelkezésre állási támogatást (RÁT) 2011. január 1-től bérpótló juttatás (BPJ) váltotta fel, ehhez a rendelkezésre állási támogatásnál szigorúbb jogosultsági feltételek szükségesek és nagyobb aktivitást vár el az álláskeresőktől: évente legalább 30 munkanap munkaviszonyt kell igazolni, és aki ilyen támogatást igényel, annak iskolai végzettségétől függetlenül el kell fogadnia a felajánlott közmunkát. A tájékoztató leszögezi azt is: a jövőben segélyt csak az kaphat, aki nem munkaképes, vagy a munkavégzésben tartósan akadályoztatott; aki munkavállalásra képes, annak a támogatás igénybe vételéhez a korábbinál több kötelezettséget állapít meg a jogszabály. Az önkormányzat, egyház, civil szervezet által szervezett rövid időtartamú közfoglalkoztatásba az alacsony iskolai végzettségű, szociálisan rászoruló bérpótló juttatásban részesülőket vonnák be; az aktív korú, munkaképes, bérpótló juttatásra jogosult álláskeresők foglalkoztatása 4 órás részmunkaidőben történik és legfeljebb 4 hónapig tarthat. A minisztérium számításai szerint ebben a formában évente 170 000 embert lehet foglalkoztatni. A hosszabb időtartamú közfoglalkoztatási rendszerben a korábban közhasznú munkavégzés keretében támogatott intézmények vehetnek részt. E formában a foglalkoztatás időtartama 2-12 hónap napi 6-8 óra munkaidőben. A várakozások szerint e programelembe évente mintegy 15 000 főt lehet bevonni. Az országos közfoglalkoztatási program keretében valósíthatók majd meg a jelentős nemzetgazdasági haszonnal járó, egész ágazatokat átfogó programok, és ennek keretében valósulhat meg az ár- és belvízvédelem, a közutak, vasutak, az állami erdőterületek mellett újabb területként a megújuló energiaforrásokhoz, és az energiatakarékossághoz kapcsolódó közfoglalkoztatás is. A pályáztatás, a döntés minisztériumi szintű; e programban érintett létszám éves szinten 25 ezer fő körül lehet. A vállalkozások a munkaügyi központokhoz benyújtott kérelem alapján kaphatnak támogatást akkor, ha bérpótló juttatásra jogosult munkanélküli foglalkoztatását vállalják. Az e programelemre biztosított forrás a vállalkozói igények függvényében mintegy a 9000 fő foglalkoztatását teszi lehetővé az előzetes számítások szerint.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.