Közélet

Botka: Szeged soha nem lehet ellenzékben (FRISSÍTVE) + FOTÓK

Botka: Szeged soha nem lehet ellenzékben (FRISSÍTVE) + FOTÓK

2011. január 20., csütörtök
Botka: Szeged soha nem lehet ellenzékben (FRISSÍTVE) + FOTÓK
A Közéleti Kávéház keretében Botka László (MSZP) szegedi polgármester a város terveiről, céljairól beszélt, a várható beruházásokról, költségvetésről és az aktuális – politikai, közéleti – kérdésekről. Szóba került a szuperlézer, a Mars tér, és a cégvezetők leváltása is, utóbbival kapcsolatban kifejtette, hogy a Fidesz a Jobbikkal karöltve politikai alapon nevezett ki vezetőket, nála viszont mindig csak a szakmaiság számított. A városháza dísztermét a zömében nyugdíjasokból álló nézősereg teljesen megtöltötte. Ahogy azt már az elmúlt évek hagyományaiból megszokhattuk, városunk első emberét Tráser László újságíró faggatta. Az elmúlt időszak fejlesztései mellett szóba kerültek a következő évek várospolitikai céljai is. Botka László kifejtette, hogy 2011-ben még nagyobb türelmet kér a szegediektől, mivel a beruházások folytatódnak tovább. Az 1-es villamosvonal fejlesztésének belvárosi szakasza is kezdetét veszi, a Vásárhelyi Pál utcát például négysávosítják, belevágnak a 4-es villamos felújításába, megújul az újszegedi hídfő. A Nagykörúton a Bertalan hídtól a Kálváriáig egy középső tömegközlekedési sáv is létesül majd. Ha minden jól megy akkor a 2-es villamos is befejeződik, és április-májusra az M43-as autópályát is átadják, ekkora már ki lesznek tiltva a városból a kamionok.

Nemzetközi tekintetek Szeged irányába?

„Azért kaptam 53%-ot a polgármester-választáson, mert a Fidesz-szavazók közül is sokan rám voksoltak - a szegediek a fejlődés folytatására, ugyanakkor az együttműködésre köteleztek bennünket. Szegeden azért nem a pártreferencia érvényesült, mert Szeged egy érett, demokratikus város, a helyi polgároknál a teljesítmény, az érték számít” – válaszolt Botka arra a felvetésre, hogy minek köszönheti, hogy ismét megválasztották, miközben pártja koránt sem szerepelt fényesen az országgyűlési választásokon. A szocialista politikus hozzátette, hogy a Nemzeti Együttműködés rendszerét Szegeden lehet gyakorolni, majd hozzátette, hogy ő kifejezte együttműködési szándékát a Fidesz irányában, hiszen alpolgármesteri pozíciókat ajánlott fel a jobboldali párt képviselőinek, de ők visszautasították azt. Botka hangoztatta, hogy már nemzetközi tekintetek is fordultak Szeged irányába, sokan kísérik figyelemmel, hogy mi történik az egyetlen szocialista vezetésű megyei jogú városban. „Ősztől nem volt olyan hónap, hogy ne látogatott volna meg, ne érdeklődött volna nyugati politikus, újságíró a város dolgai felől” – tette hozzá. Véleménye szerint az, hogy a város és az ország vezetése más pártállású, nem okozhat hátrányt Szegednek, hiszen a fejlesztések zöme uniós forrásból valósul meg.

Szuperlézer, tömegközlekedés, Mars tér

Az est moderátora aktualitások felé terelte a polgármesteri előadást. Először az ELI-projektről, közkeletű nevén, a szuperlézerről esett szó. „Szeged városába olyan változást fog hozni, mint amikor a kolozsvári egyetem ide költözött” – mutatott rá Botka László a lézerközpont jelentőségére. A város következő tíz évének legfontosabb beruházása lesz az angol nevének rövidítése alapján (Extreme Light Infrastructure) ELI-nek nevezett lézer-kutatóközpont megépítése. Hozzátette: mintegy három-öt hónapra van szükség a végleges tervek elkészítéséhez, ezt követően indulhat el a mintegy 65 milliárd forintba kerülő kivitelezés. Elmondása szerint a maga idejében Tisza Lajos is sok kritikát kapott építkezéseinél, de ahogy az egykori királyi biztos, ő is a jövőnek épít. „Mi sem a mostani igényeknek megfelelően terveztük meg a tömegközlekedési beruházást, hanem az egyre növekvő forgalomhoz mérten” – hangsúlyozta. Botka szerint még nagyobb türelem kell a 2011-es évhez. Kezdetét veszi az 1-es villamosvonal fejlesztésének belvárosi szakasza, a Vásárhelyi Pál utcát például négysávosítják, belevágnak a 4-es villamos pályájának felújításába, s megújul az újszegedi hídfő. „A Nagykörúton, a Bertalan hídtól a Kálváriáig egy középső tömegközlekedési sáv is létesül majd. Ha minden jól megy, akkor a 2-es villamos is befejeződik, és április, májusra az M43-as autópályát is átadhatjuk, ekkora már ki lesznek tiltva a városból a kamionok” – szögezte le. A Mars térrel kapcsolatban pedig értetlenségét fejezte ki. „25 alkalommal tüntettek ellenem, nem értettem miért, hiszen a szegediek, s a kereskedők többsége akarta a szép piacot. Semmi más nem történt, mint egy tucat ember próbált a város pénzéből minél többhöz jutni. Ami engem meglepett, hogy ellenzéki támadásokat is kaptam, sőt a kampányban azt hangoztatták, hogy szabálytalanságokra is fény derült, pedig mindenben megfeleltünk az uniós előírásoknak” – így a polgármester.

Az új vezetőkre nem lehet rábízni a cégvagyont…

„A sajtóban az volt az indoklás a cégvezetők eltávolítására, hogy 8 éve én is ezt csináltam. Szabó Ferenc, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. igazgatója 18 éve volt cégvezető. Neki köszönhető a regionális hulladékgazdálkodási rendszer kiépülése. Megduplázódott a gondozott zöldterületek aránya. Pusztai Lajos 15 éve volt a piacot üzemeltető cég vezetője. Ezekkel az intézkedésekkel az a bajom, hogy kárt okoznak a városnak. Ha ránézünk a nyolc új személyre, nincs köztük olyan, aki megfelelő vezetői tapasztalattal bírjon, és nyugodt szívvel rábízható legyen az önkormányzati cégvagyon egy része” – hangoztatta Botka. „A jó politikus a szakmaiságot nézi” – folytatta. „A legnagyobb hiba valakit azért posztra ültetni, mert pártkötődése megfelelő. Mi odafigyeltünk arra, hogy ezeknek a közszolgáltatásoknak a színvonala javuljon, mert mi nem a pártreferenciát figyeltük, hanem a szakmaiságot.” A munkahelyek az ELI-vel jönnek? A közönség kérdései között elhangzott, hogy a kétkezi dolgozóknak is kellene munkát adni. Botka azt felelte, arra, hogy olcsó bérmunkára alapuló ipar jöjjön Szegedre, nincs reális esély, hiszen Kínával nem lehet felvenni a versenyt, célozva Orbán Viktor kijelentésére. „300 tudós jön ide az ELI okán, őket mintegy 600 kiszolgáló munkahely segíti. Mivel magasan kvalifikált, jóval az átlag felett kereső szakemberek települnek Szegedre, így 1000-2000 munkahelyet generálnak a fogyasztásuk által” – mutatott rá a polgármester, hogyan teremt majd a városvezetés tömegével munkahelyeket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.