Űrprogram a 17. századi Angliából

A tudományos fejlődés egyes korokban - mai szemmel - igencsak megmosolyogtató ötletekkel rukkolt elő. Például, gondolta volna valaki, hogy Verne ágyúval megvalósítandó Holdutazás-elméletét megelőzően két évszázaddal, a polgárháború vérzivatarában ázó cromwelli Angliában is születtek elgondolások égi kísérőnk helyszíni felfedezésére?

John Wilkins

, a kora újkor egyik kiváló tudósa, Royal Society egyik alapítója, az angol polgárháború idején fogott a Holdutazás megtervezésébe, huszonévesen. A 16. századi felfedezők és kalandorok, többek között

Kolumbusz, Drake

és

Magellán

utazásain felbuzdulva Wilkins ugyanis úgy gondolta, hogy ha azok lehetetlennek tűnő utazásai sikeresek voltak, akkor nem lehet bonyolultabb a Hold meghódítása sem. Wilkins - aki nem mellesleg

Oliver Cromwell

sógora volt, s így bizonyára az állami támogatásokkal sem lehetett gondja a Lord Protector köztársaságában - az utazás terveit két könyvben örökítette meg, amelyekből kiderül, hogy a férfi már hozzálátott a repülő szekerek prototípusának megálmodásához is. A tudós a Holdutazást, egy különleges hajóval, vagy inkább "űrszekérrel" képzelte el, amelyet egy puskaporral működő, primitív robbanómotor hajtott volna meg, és gépezetek, áttétek, illetve szárnyak segítették volna a repülésben. A szárnyakat lúd- vagy hattyútollal vonta volna be, és a szekér a mai repülőkhöz hasonlóan alacsony szögben szállt volna fel. Az

Allan Chapman

oxfordi történész által „jakobita űrprogramnak” nevezett kezdeményezés kezdetben - sok más hasonló tervhez hasonlóan - sikeres volt támogatottság tekintetében, hiszen a kor kedvezett a tudományos felfedezéseknek, így hatalmas előrelépésekre került sor a földrajz, a csillagászat vagy épp az anatómia terén.

Galileo Galilei

felfedezései bebizonyították, hogy az univerzumról korábban gondolt elméletek helytelenek, és a csillagászati megfigyelések rávilágítottak, hogy a Hold felszíne nem különbözik sokban a Földétől. Ezt derítették ki

Thomas Harriot

vizsgálódásai is, aki a holland tengertérképekhez hasonlította a szomszédos égitest felszínét. Harriotról a közelmúltban derült ki, hogy Galileit mintegy fél évvel megelőzve készítette el az első holdtérképeket. Wilkins 1614-ben született, Northampton közelében, egy aranyműves fiaként. Később tanár, illetve egyházi elöljáró lett, majd kreativitása miatt vált közismertté: nevéhez fűződik az első légpuska, vagy épp a mérföldszámláló is, kertjében vendégei elkápráztatására szivárványgépet is épített, de nevéhez köthető a felfújható gumiabroncs első prototípusa is. A feltalálóra komoly hatással volt

Johannes Kepler

munkássága, akinek 1634-ben írt könyve már a Holdutazás gondolatát feszegette. A 24 éves Wilkins így 1638-ban az Újvilág felfedezése a Holdon (

The Discovery of a New World in the Moone

) címmel írt könyvet, amelyben amellett érvelt, hogy a Hold és más égitestek is lakhatók lennének. Ókori görög szerzőket, matematikusokat és ősi geográfiai ismereteket alapul véve írta meg e művét, melyben többek között megállapítja, hogy a látható Holdfelszín sötét foltjai óceánok, világosabbjai szárazulatok, a földi éghajlathoz hasonlóan vannak évszakok, és van légkör. A Hold tehát szerinte lakható és "valószínűleg lehetnek lakói is e másik világnak, de hogy azok mifélék, afelől nincs bizonyosság" - mint írja munkájában. Éppen ezért minél hamarabb szeretett volna találkozni e feltételezett lakókkal - akiket "szelenitáknak" nevezett - és ha lehet kereskedelmi kapcsolatokat kiépíteni velük. Wilkins elképzelése szerint ennek megvalósításánál mi sem lehetett egyszerűbb. Bár korának meghatározó koponyája volt, mai szemmel egészen elképesztő, sőt hajmeresztő elméleteket ötölt ki az utazás részleteivel kapcsolatban. Saját gravitációs elmélete szerint az embert egyfajta mágnesesség tartja a bolygón (ez sokak számára hihető volt, hiszen még évekkel

Isaac Newton

elmélete előtt járunk). A felhők megfigyelése alapján úgy gondolta továbbá, hogy ha az ember képes 30 kilométer magasságba eljutni, akkor ettől az erőtől megszabadulva már keresztülrepülhet a világűrön. Elképzelése szerint az út során nem lett volna szükség élelemre, hiszen az emberek egyrészt sokáig kibírják táplálék nélkül, másrészt szerinte az űrben, megszökve a Föld mágnesességétől, a szervekben nem keletkezik éhségérzet. Valami hasonlóra gondolt a légzéssel kapcsolatban is: szerinte az utazók a magashegyi hegymászókhoz hasonlóan hozzászoknak ahhoz, hogy az „angyalok lélegzetét” szívják be, így a Hold felé szép lassan átáll a szervezetük a kevesebb levegőre. Mentségére szóljon, hogy munkájában más, korábbi vagy kortárs természettudósok megfigyeléseit és feltételezéseit veszi alapul, és azokat gondolja tovább - általában helytelenül, így némelyikkel akaratlanul is mosolyt csalva a modern olvasó arcára. A történeti feljegyzések szerint Wilkins 1654-ben a kor egy másik vezető tudósa,

Robert Hooke

segítségével kezdett kísérletekbe a Wadham College kertjeiben. Az 1660-as évekre azonban éppen Hooke volt azok egyike, akik felismerték a vákuum természetét, s hogy ebből adódóan az utazás mégsem lesz olyan egyszerű, mint korábban gondolták. Az 1670-es évekre pedig az álmok végképp szertefoszlottak: a már korábban is említett tudományos robbanás kapcsán megszülető fizikai felfedezések egytől egyig azt mutatták, hogy a Holdra vagy a csillagokig eljutni azért nem olyan "egyszerű", mint felfedezni Amerikát.

Forrás:

Repülő szekérrel indult volna Cromwell a Holdra

A 17th century mission to the Moon

John Wilkins: The Discovery of a New World in the Moone

Cromwell's moonshot: how one Jacobean scientist tried to kick off the space race