Szegedre is eljött a Betlehemi Láng

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

no images were found

Az V. Délmagyarországi Cserkészkerület idén is bekapcsolódott a nemzetközi Betlehemi Láng akcióba. Idén a Magyar Cserkészszövetségből az ICHTHÜSZ Közössége (magyar református cserkészlelkiség) képviselői voltak Bécsben, ahonnan Budapestre a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának kápolnájába hozták a Lángot.

“Itt volt a magyarországi központi ünnepség, ahonnan hétfőn kerületünk cserkészei hozták Szegedre a Lángot. Szombaton a Tátra téri Szent Gellért templomban közel ötven fős részvétellel ünnepeltük a betlehemi békeüzenet szimbólumát” – tájékoztatta portálunkat Laurinyecz Mihály a cserkészkerület elnöke. Három szegedi cserkészcsapat képviselő vettek részt a bensőséges szertartáson: az 1507-es számú Árpádházi Szent Margit, az 519-es számú Bálint Sándor és az 550-es számú Márton Áron cserkészcsapat tagjai. A Láng behozatala alatt karácsonyi énekeket énekeltek, majd az 550. sz. Márton Áron cserkészcsapat rover tagjai betlehemest adtak elő. Miután a Lángot többfelé osztották és családok is vittek magukkal, a cserkészinduló eléneklésével zárult az ünnepség.
“Ezek a napok már nagyon közelinek tudatják velünk Karácsony ünnepét, de van még lehetőségünk arra, hogy lelkiekben készüljünk: cserkészeink hétfőn és kedden a reggel hatkor kezdődő ‘rorate’ szentmisén vehetnek részt, illetve a karácsonyi csomagok kihordásában mélyíthetjük el gyakorlatban is fölkészülésüket a béke és a szeretet ünnepére” – tudtuk meg Laurinyecz atyától.
Az elkövetkező hétköznapokban bárki elviheti a Tátra tér 5. sz. alatti plébániáról irodaidőben (9-12; 15-18 óra között) a Lángot, ahogyan az elmúlt években is sokan jöttek vidékről és helyből is, hogy otthonukban ennek fényében ünnepelhessenek. Különös aktualitást ad Betlehem, a Szent Család első otthona a december 26-án kezdődő családok évének, melyet a Magyar Katolikus Püspöki Kar hirdetett meg hazánkban.

no images were found

Előző sztori

Hétfő: Sírpiknik

Következő sztori

Kosárlabda: óévbúcsúztató szegedi gála a BSE ellen (FRISSÍTVE) + HANG, FOTÓK