Sport

Kosárlabda: jó kezdés után hétpontos Szedeák-siker (FRISSÍTVE) + HANG, FOTÓK

Kosárlabda: jó kezdés után hétpontos Szedeák-siker (FRISSÍTVE) + HANG, FOTÓK

2010. december 19., vasárnap
Kosárlabda: jó kezdés után hétpontos Szedeák-siker (FRISSÍTVE) + HANG, FOTÓK
Első félidei lehengerlő játékával a Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák legyőzte a Falcót, a férfi kosárlabda NB I/A 12. fordulójában, így továbbra is megvan a remény a legjobb nyolc közé jutásra. A mérkőzést online közvetítettük. Bravúrra készült Fodor Péter együttese, hiszen, ha egy csapat a rájátszásba akar kerülni, akkor olyan meccseket is meg kell nyernie ahol még hazai pályán sem feltétlenül számít esélyesnek. Ilyen volt a vasárnap esti Falco elleni is. Kiss Zsolt duplájával indított a Szedeák, mintegy három másodperc elteltével, ezt követően fej-fej mellett haladtak a csapatok egy ideig, de Janou Rubin szorgos, Bryson McKenzie látványos játékával valamint Kiss Zsolt kiváló távoli bombázásával hirtelen meglódult a Szedeák, és az első negyedet 26-18-as előnnyel zárta. Kolti a második negyed első három percében újabb két trojkát hintett, és máris 36-20, majd 41-22 állt az eredményjelzőn. A vasiak nem tudtak mit kezdeni a szervezett szegedi védekezéssel, támadásaikba nagyon sok hiba és pontatlanság csúszott. Hárompontos kísérleteik is rendre a palánkról pattantak le, a lecsorgó labdákra pedig McKenzie csapott le. Az első két negyedben a csapat húsz lepattanójából hét a hórihorgas zsákmester nevéhez fűződött. A vendégeknél Jara Rubin Doyne volt nagyon harcos és aktív a palánk alatt, fizikai hátrányát villámgyorsaságával helyettesítve ötször volt eredményes palánkról való labdaszerzésben csapata tizenegyéből. A 19. percben McKenzie zsákolásával lett először 20 pont a különbség (49-29), s bár többször próbált a Falco feljebb kapaszkodni, mindössze egy-két pontot tudtak a hátrányból lefaragni, s a félidőben 56-36 volt az állás. A folytatásban állandósult a húsz körüli különbség, a Szedeák nem tudott jobban elhúzni (22 pontnál nem vezetett többel), s a szombathelyiek elkezdtek lassan felzárkózni, elsősorban Doyne és Charles Gosa játékának köszönhetően. Az utolsó tízpercnek 18 pontos előnnyel vágott a Szedeák, azonban mivel három percen keresztül nem tudott a gyűrűbe találni, a Falco feljött 12 pontra. Drahos Gábor fantasztikusan irányította a csapatot, de még így is sok hibával játszott a Szedeák és ezt apránként kihasználták a vendégek, azonban a hazaiaknál elég volt néha egy-egy villanás, amely tovább nehezítette a Falco felzárkózását. Támadásban egyébként sem brillírozott a Falco zónázása ellen a Szedeák, jelzi ezt az utolsó negyedbeli 8 dobott pont is. Igyekeztek a srácok közönségszórakoztató játékkal is előrukkolni, több lett a távoli bátor próbálkozás, de ezek nagyon pontatlanok voltak, így végül tízen belülre kapaszkodott fel a Falco. A vége 83-76 lett, s ha a harmadik és főleg a negyedik negyedben sokat is hibázott a hazai gárda, az első félidőben nyújtott lehengerlő teljesítmény meghozta a bravúrt, és sikerült legyőzni az esélyesebbet. Csak így tovább, srácok! Folytatás december 29-én idehaza az Atomerőmű ellen. A hivatalos meccsstatisztika szerint a második félidőben annyira feljavult a Falco és leromlott a Szedeák, hogy a mezőnyszázalék egyaránt 47-47%. A lepattanócsatát a hazaiak nyerték 36-28-ra, fölényük a gólpasszokban is megvan (15-10). Az egyéni teljesítményeket vizsgálva első helyen emelendő ki McKenzie Bryson (35 perc, 20 pont, 71%-os mezőnydobások, 12 lepattanó, 4 kiharcolt személyi, 4 blokk) teljesítménye. A másik légiós Janou Rubin (26 perc, 13 pont, 26%, 6 lepattanó), noha jó első félidő után egy csapnivaló másodikat produkált. Kiss Zsoltot (38 perc, 18 pont, 4 hárompontos, 54%, 3 szerzett labda) nem szabad kifelejtenünk, ahogyan Drahos Gábort (29 perc, 6 pont, 60%, 8 lepattanó, 4 kiharcolt személyi, 3 labdaszerzés, 6 gólpassz) vagy Nebojsa Dukicsot (35 perc, 7 pont, 33%, 5 lepattanó, 4 gólpassz) sem. Vida Máté 5 kiharcolt személyi hibája szintén említésre méltó. Az ellenfélnél két kimagasló teljesítményt kell megemlítsünk. Jara Rubin Doyne (37 perc, 25 pont, 50%, 5 lepattanó, 9 kiharcolt személyi, 5 labdaszerzés, 3 gólpassz) és Charles Gosa (39 perc, 21 pont, 53%, 10 lepattanó, 4 kiharcolt személyi) csapatuk vezéregyéniségei voltak, viszont mellettük mindenki más elszürkült a Falcóban a mérkőzés során, két ember pedig nem verhet meg egy jól játszó csapatot. Most sem sikerült.

Férfi kosárlabda NB I/A, 12. forduló

Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák - Falco-Szova KC Szombathely 83-76 (26-18, 30-18, 19-21, 8-19) Szeged, újszegedi sportcsarnok, 700 néző. Vezette: Földházi T., Király L. Szedeák: DRAHOS 6, KISS ZS. 18/12, RUBIN 13/3, Dukics 7/3, MCKENZIE 20. Csere: Vida 6, NYILAS 9/3, Tanács 4. Vezetőedző: Fodor Péter. Falco: Kálmán 8, Pankár 2, DOYNE 25/3, GOSA 21, Alekszejev 5. Csere: Simon 2, Borszéki, Hajmásy 3/3, Harazin 8, Szanati 2. Vezetőedző: Nikola Lazics.
Hallgassa meg Fodor Péter vezetőedző (SZTE-Szedeák) véleményét a találkozóról!
Kiss Zsolt (SZTE-Szedeák) így látta a mérkőzést belülről: Nikola Lazics: "Amióta a Falco edzője vagyok és Szombathelyen dolgozom, ez volt a legrosszabb első félidő amit láttam."

További eredmények:

MJUS-Fortress Körmend – Zalakerámia ZTE KK 82–71 Atomerőmű SE – Szolnoki Olaj 86–71 Salgótarjáni KSE – Kecskeméti KSE 58–96 Pécsi VSK-PannonPower – Takarék Soproni KC 87–65 Marso-Vagép Nyíregyháza KK – Kaposvári KK 100–80 Factum Sport Debrecen – Albacomp 70-96

A férfi kosárlabda NB I/A jelenlegi állása:

1. Szolnoki Olaj131121102–9320.923
2. Albacomp121021004–8580.917
3. Atomerőmű SE121021009–8770.917
4. MJUS-Fortress Körmend12931032–9280.875
5. Kecskeméti KSE1293945–8610.875
6. Zalakerámia ZTE KK1275961–8990.792
7. Pécsi VSK-PannonPower1156871–9070.727
8. Falco-Szova KC Szombathely1257972–9570.708
9. Dél Konstrukt-SZTE-Szedeák13581048–10620.692
10. Marso-Vagép Nyíregyháza KK1147952–9790.682
11. Takarék Soproni KC1248977–9640.667
12. Kaposvári KK1248953–10100.667
13. Factum Sport Debrecen12111893–11670.542
14. Salgótarjáni KSE1212902–12200.500

Online közvetítésünk

40. perc: Elől ront a Falco, labdát szerzünk, ellenünk fújnak... Fodor Péter időt kér. Doyne büntetői, első benn, második is, 83-76. 37 másodperc vissza. Sokáig vezeti Drahos, majd Kiss Zsolt, egy tempó, rövid, de Nyílé a lepattanó, végül lecsorog az óra. Győztünk! Szép volt fiúk! 39. perc: Elveszik a labdát a bírók, Szanati is bemutatkozik, 83-74. Drahos ziccerből passzol Kiss Zsoltnak, a tripla kimarad. 38. perc: Gosa kihagyja, de összeszedik. Doyne is hibáz. Jön a szurkolók hangja! Rubin triplát hibáz, Gosa ziccert dob, 83-72. 37. perc: A zónázás hatékonynak tűnik a Falcónál, egyre nehezebb feltörni a védelmüket. McKenzie-t fellökik, de övék a labda. Doyne büntetői, első kiperdül, második jó, 81-70. Tizenegyre jönnek fel. McKenzie-t ez nem érdekli, bedobja a palánk alól a lepattanót, és még egy büntető is jöhet... Kimarad... 83-70. A vasi B-közép jól érzi magát, rögtönzött sztriptízük viszont aligha csigáz föl bárkit is... McKenzie kontaktlencséje kiesik, Rubin ezt is összeszedi. 36. perc: McKenzie-ről kipattan. Elől addig pofozgatják a lecsorgót, míg bemegy. Miért hagytuk? Harazin, 81-69. 35. perc: Kiss Zsolt a lesipuskás, labdát lop és egykezes zsák! 81-67! Falco-időkérés. Eladják, eladjuk... Aztán a lepattanóért harc, a bírók javunkra döntenek. 34. perc: Harazint elcsalják McKenzie elől, aki köszöni szépen és bezsákolja. Hátul labdát szerzünk és adunk el, Gosa kihasználja, 79-67. 33. perc: Drahos hozza játékba a labdát, McKenzie jól tör be, megtöri a hazai gólcsendet végre, 77-63. Doyne ismét, 77-65. Rontunk elől. Doyne is. 32. perc: Kiss most rövidet dob, lepattanó Doyne-é. A vendég kemény mag nem lankad, végig szólnak a rigmusok és az ének. Nyíl le, Rubin be. Gosa büntetői, mindkettő benn, 75-61. Marad a rövidzárlat, elől hiba, hátul Doyne-dupla... 75-63, tizenkettőn a Falco. 31. perc: Harazin Tamás kosara, 75-59, feljönnek 16-ra. Elől rontunk, ismét szombathelyi akció. Vida labdát szerez! Vége a harmadik negyednek.30. perc: McKenzie zsákolna, kimarad, kilökik, visszaszerzi a lejövőt, végül megint kimarad, McKenzie meg lemegy. Pankár kosarával 75-57. Marad ennyi a negyed. 29. perc: Nyíl elől, 72-52. Vida Máté a pályán. Gosa büntetője is jó, 72-53. Doyne lemegy. Dukics triplája lassan hull alá, és 75-53. Gosa szépít, 75-55. 28. perc: Nyíl duplája, 70-48! Doyne közben négy hibánál. Jól védekezünk. Drahos csapnivaló triplakísérlettel próbálkozik, talán a hálót érte... Harazin, 72-50. 27. perc: Doyne villámgyors, 66-48. Drahost kilökik, marad nálunk. Nyilas betör, passz McKenzie-nek és benn is a zsákban! 68-48! 26. perc: Kálmán-dupla, majd McKenzie! 64-46! Kiss Zsolt nem csak triplából jó, újra húsz közte, 66-46. Falco-időkérés. 25. perc: Aztán Drahos önfeláldozóan labdát szerez, Kiss Zsolt triplakísérlet, McKenzie lepattanó, végül kimarad, Gosa szerzi meg. Gosa eredményes, aztán Drahos, 62-44. 24. perc: Kissé meg vagyunk zavarodva, érzi ezt Fodor Péter is, kikéri idejét. McKenzie felteszi, kimarad, Drahi leszedi és beteszi, 60-42. 23. perc: Rubin Drahos passzából kihagyja a tempót. Gosa nem, 58-40. Dukics triplát ront, Doyne-é a lepattanó, aztán elől kosarat dob, 58-42. 22. perc: Nem tudunk dobóhelyzetbe kerülni, de marad a labda nálunk. McKenzie kosara benn, de már lefújták. Hajmásy rosszul. McKenzie szépen, zsák! 58-38! 21. perc: A Szedeák kezd, Rubin triplakísérlete rossz. Szép játékkal támad a Falco, de elrontják, McKenzie végül leszedi a lepattanót. Aztán elront egy ziccert. Doyne nem, 56-38. Hajmásy úgy védekezik, ahogy nem szabad... Ami eddig kulcsmomentum, az Kiss Zsolt 6 kísérletből 4 triplája; McKenzie 7, a csapat összesen 20 szerzett lepattanója, a Falco tizenegyével szemben. Simon László a vendégeknél 4 személyinél jár, a Szedeáknál Drahosnak kell vigyáznia 3 faultja miatt. Mezőnyből a Szedeák 57%-kal dob, a vasiak 39%-kal. Nagyszünet.20. perc: Rubin gyönyörű betörése, csodálatos egyéni akció, 53-34. Hajmásy szépít, majd Gosa indul meg, 53-36. Szedeák-időkérés, másfél másodperccel a vége előtt. Négytizeddel a vége előtt Rubin! 55-36! Plusz egy fault! Újra húsz közte! 56-36! 19. perc: Simon gyenge kísérletét McKenzie szedi le. McKenzie zsákja után közte húsz! 49-29! Falco-büntető jön, Simon, mindkettő benn, 49-31. Simonnak egyébként máris négy hibája van, le is jön. Vida bedobja a két büntetőt, 51-31. 18. perc: Tanács újabb duplája szép mozgás után, 45-27! Doyne válaszol, 45-29. Tanács helyett Dukics a pályán. Vida első büntető benn, második is, 47-29. 17. perc: Doyne-tripla, 1/7 ezzel az a bizonyos arány, 43-27 a pontoké. Rubin leszed egy gyenge passzt, mi jövünk! Vastaps a nézőtéren! 16. perc: Gosa betalál, 41-24. Gosa újra, gyenge triplakísérletét Tanács szedi össze. Hármasokban eddig 0/6 a Falco. Nyíl helyett Kiss Zsolt. Tanács büntetői, benn mindkettő! 43-24. 15. perc: Kiss Zsolt le, Rubin be, Vida kioszt egy sapkát, megszerezzük! Vida Máté tanácstalan, eladja, amikor Tanácsnak passzolná. Rettenetesen dob a Falco, nagyjából mint a BSE délután... Vida két büntetője benn, 41-22. 14. perc: Elől hiba, de marad nálunk. Vida tör be, marad nálunk. Tanács-tripla nem jön be. Nyilas egy trojkával! 39-22! 13. perc: KISS ZSOLT! Negyedik triplája! 36-20! És rtovább próbálja, ezúttal kimarad. 6-ból 4 ez sem rossz. Vida Máté a pályán. Gosa, hosszú idő után Falco-kosár, 36-22. 12. perc: Kiss Zsolt újabb tripla, ez már a harmadik! 31-20! Állva hagyjuk szinte a Falcót. Drahos tör be, 33-20! Falco-időkérés! Kálmán gyengén, röviden teszi fel, jöhet a Szedeák! 11. perc: Doyne harcol ki két dobást. Első jó, második szintén, 26-20. McKenzie le, Tanács be. Nyilas szép ívű tempója, 28-20! Vége az első negyednek.10. perc: McKenzie oszt ki a pattogó Doyne-nak egy sapkát, és labdát is szerzünk. McKenzie egy az egyben megvetri az emberét, 23-18. Kálmán szépít, és Kiss Zsolt újabb triplája zárja a negyedet! 26-18. 9. perc: Doyne duplája és pluszegye után, 21-16. Rubint indítják labdaszerzés után, amikor felugrik, a bírók támadót fújnak... Falco-időkérés. Nyíl a pályán! McKenzie-t lökdösik, kimegy a labda, jöhet a Falco. 8. perc: Dukics elpasszolja, Doyne megindul, ráteszi, Harazin segíti be a lecsorgót, 19-13. Rubin teszi fel palánk alól, a lepattanót McKenzie zsákolja be! 21-13. 7. perc: Támadás végén Drahos hatalmasat esik lenn marad a bírók nem fújnak, az ellentámadásból nem lesz kosár szerencsére. A közönség hangosan méltatlankodik a játékvezetésre. Rubin, nagyon rossz triplakísérlet... 6. perc: Szombathelyi időkérés. Hát az ultrákra nem lehet panasz, kiváló alaphangulatot adnak a meccsnek. De a játék is pörgős, a játékvezetőknek nem nagyon kellett eddig beavatkozni. Rubin jó tempója, 19-11. 5. perc: Gosa triplája kimarad, Rubin duplája benn! 15-9. Doyne szépít, Dukics kosarat dob, 17-11. Rubin labdát szerez. 4. perc: McKenzie nem hagyja annyiban, 10-9. Kiss Zsolt már triplával! 13-9! 3. perc: Fault a szombathelyieknél, Rubin büntetői, első kimarad, második behullik, 8-5. Alekszejev ismét, 8-7. Kálmán duplájával vezet a Falco... 8-9. 2. perc: Rubin-tripla! 5-3! Kálmán két büntetőjével 5-5. Dukics villan most, 7-5. 1. perc: Kiss Zsolt kezdésből villan, 2-0! Alekszejev kosár és fault, 2-3. 18.28: A szombathelyi ultrák rákezdenek csapatuk biztatására. Egészen pontosan tizenketten vannak. Párbajoznak a hazai ultrákkal. Ők tizennégyen vannak. A két maroknyi tábor meg is adja az alaphangot. Jelenleg összesen mintegy 500 néző lehet jelen. 18.25: Lezajlottak a bemutatások, pillanatokon belül kezdődik a mérkőzés. 18.20: Tüszős mandulagyulladással küzd Tanács attila és Janou Rubin is, de szerencsére együtt edzenek a csapattal, szóval számíthatunk rájuk. A vendégeknél Kálmánról hírlik, hogy asztmája miatt csak 70%-os állapotban van. 18.10: És hamarosan kezdődik az este második kosármeccse, ezúttal a fiúk játszanak, a Szedeák a Falcót fogadja. Javában zajlik a melegítés. Beharangozó írásunk itt olvasható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.